Nemzetgyűlési irományok, 1920. III. kötet • 85-108., XX-XXII. sz.

Irományszámok - 1920-85. Törvényjavaslat a vagyonátruházási illetékekről

85. szám. 131 A javaslat 90. §-a változatlanul átveszi az 1918. évi XI. törvény 16. §-ának rendelkezéseit. A rendelkezések teljesen megfelelnek a dolog természetének, a javaslat egyéb rendelkezéseiben nyilvánuló alapelveknek s így bŐTebb indokolást nem igényelnek. A 91. §. szintén az 1918. évi XI. törvényből vétetett át. Az eltérés csupán az, hogy ennek a régi szakasznak (39. §.) második bekezdése kimaradt, mert csupán ismétlése a 90. §. 3. bekezdésében és a 16. §-ban foglalt szabályoknak. A második bekezdés törvénybeiktatásának az volt annak idején az indoka, hogy a magánjogi elvek szerint az ajándék csak a teljesen ingyenes szolgáltatás lehet, azonban nincs kizárva az, hogy viszterhes ügylettel van összekötve (negotium mixtum cum donatione). Ha tehát a megajándékozott a neki juttatott értékkel szemben bizonyos ellenszolgáltatást is tartozik teljesíteni, ennek az ellenszolgáltatásnak értékóig lényegében nem ajándékozás jött létre, hanem viszterhes átruházás. Ez után a rész után tehát ajándékozási illetéket nem lehet ugyan követelni, de viszont az ajándékozó részére teljesített szolgáltatást sem lehet az ajándékozott vagyont terhelő adóssággal és egyéb teherrel egyenlő elbánás alá vonni és így a megterhelt rész átruházását teljesén illetókezetlenül hagyni. Ebben az irányban eddig nem volt határozott jogszabály ós a bírói gyakorlat inkább a félre nézve kedvezőbb irányban fejlődött, amely irány azonban a feleknek indokolatlan előnyt juttatott és alkalmas volt arra, hogy a viszterhes ügyleteket is a kedvezőbb elbánás alá eső ajándékozási formába burkolják s így a kincstárt megrövidítsék. Ennek a gyakorlatnak akar véget vetni a javaslat, amely a kérdést teljesen a magánjogi elveknek megfelelően szabályozza. Kivételt tesz azonban arra az esetre, ha az ajándékozó részére teljesítendő viszontszolgáltatás abból áll, hogy az ajándékozó szülő kiköti, hogy a megajándékozott gyermek őt eltartsa. Az elv ugyan itt is megállana, azonban egyfelől méltányosságból, másfelől azért is, mert a gyermek a polgári törvények szerint is köteles a szülőket eltartani, a javaslat ezt az esetet kivételes elbánás alá kívánja venni. Az utolsó bekezdésre azért volt szükség, hogy lehetőleg megakadályozzuk azt, hogy a magasabb illetékkulcsok megkerülése céljából a felek az ügyleteket felaprózzák. A bekezdés némileg eltér az 1918, évi XI. törvény megfelelő rendelkezésétől, mert az homályban hagyta azt a kérdést, hogy mi történjék akkor, ha több olyan ajándékozásról van szó, amelyek egyenként egy-egy éven belül történtek, de pl. az első és a harmadik között egy évnél hosszabb idő telt el. A javaslat ezt a vitás kérdést a kívánt cél elérése szempontjából szigorúan magyarázza és elrendeli, hogy olyan esetben, ha egy ajándékozás egy éven belül történt olyan ajándékozás után, amelyre már egyszer az összeszámítást alkalmazni kellett, ezt az összeszámított ajándékozást egységes ajándékozásnak kell tekinteni és az újabb ajándék értékével újból össze kell számítani. A javaslat 92. és 93. §-ainak rendelkezései teljesen megegyeznek az öröklési illetékre vonatkozó megfelelő rendelkezésekkel. A már előbb kifejtett abból az elvből, hogy mind a két szolgáltatást teljesen azonos módon kell szabályozni, önként következik, hogy úgy a rokonsági viszony szerint való csoportosításnak, mint az értékfokozatok beosztásának teljesen azonosnak kell lenni és az illeték kulcsai sem lehetnek eltérők. A javaslat két idézett szakasza ezen az elven épülvén fel, további indokolásukra szükség nincsen. 17*