Nemzetgyűlési irományok, 1920. III. kötet • 85-108., XX-XXII. sz.

Irományszámok - 1920-85. Törvényjavaslat a vagyonátruházási illetékekről

1Ö2 --• 85. szám. kozott az ajándékozott dolog tulajdonjogát ugyan már az ajándékozó életében megszerzi, azonban annak birtokába csak az örökhagyó halála után juthat, mert az ajándékozó a dolog használatát vagy haszonélvezetét a maga vagy más számára fentartotta. A gazdagodás voltaképen csak ekkor áll be. Ha tehát a megajándékozott az ajándékozó hagyatékából az ilyen fen tartással már előzőleg tulajdonába került vagyontárgyakon kívül még egyebet is örököl, az összes gazdagodás csak mindezeknek a vagyontárgyaknak összeszámítása útján állapítható meg. A 3. pont célja kizárólag az, hogy az örökség szétdarabol ásat megakadályozza. A súlyosabb illetékkulcsok mindenesetre kiváltják az adózókban azt a törekvést, hogy azokat megkerülhessék. Egyrészt tehát rábírhatják az örökhagyót, hogy mikor már halálát közeledni érzi, vagyona egy részét előre adja át örököseinek. Esetleg a bizonyítás lehetősége miatt még okiratot is állítanak ki. De még nagyobb a valószínűség, hogy csak szóbeli megegyezés jön létre és egyáltalán nincs kizárva, hogy nem is jön létre ilyen szerződés, hanem az örökösök fogják állítani annak létrejöttét, hogy ily módon a vagyon egy részét elvonhassák az illeték alól. Különösen tartani lehet ilyen műveletektől az ingó vagyontárgyak, elsősorban az értékpapírok körül, már pedig a törvénynek gondoskodnia kell arról, hogy épen ezek az értékek ne kerülhessék el az adóztatást, nehogy velük szemben az el nem rejthető ingatlanok túlságosan hátrányos helyzetbe kerüljenek. Ugyanez a rendelkezés az 1918. évi törvény 2. §. 9. pontjában is megvolt. A javaslat azonban az időt, amelyen belül az ilyen ajándékozás öröklési illeték alá vonandó, három hónapról egy évre hosszabbítja meg. Ennek a meghosszabbításnak pedig az indoka az, hogy ez a rendelkezés csak irott malaszt maradna, ha megtartanók a háromhónapos határidőt. Az ellenőrzés ugyanis csupán a vagyonadó kivetésekre támaszkodhatik. Itt van az egyetlen megfogható adat, amelyből az illeték kiszabására hivatott hatóság arra következtethet, hogy az örökhagyó hagyatékából az értékpapírok vagy más ingó vagyon hiányzik. Mihelyt tehát ilyen esetekben az örökösök az ajándékozás időpontját a halál napjától számított három hónapnál régebbi időpontra tudják kitolni, az egész rendelkezés céltalanná válik. Ez a kitolás pedig lehetséges, mihelyt a bevallás é's a halál napja között három hónapnál hosszabb idő telt el. Ellenben a legkisebb területre szorítható az által, ha ezt a határidőt egy évre hosszabbítjuk meg, mert a vagyonadóbevallást rendes körülmények között évenként egyszeribe kell adni. Az a körülmény, hogy az ilyen, öröklési illeték alá eső ajándékozásokra nézve közömbös az, hogy okiratot állítottak-e ki azokról, vagy sem, a dolog természetében leli magyarázatát. Az az ok, amely miatt egyéb ingó-ajándékozásnál a javaslat az okirat kiállításától teszi függővé az illetékkötelezettséget, itt nem forog fenn. Az ör$klési illeték kiszabása céljából ugyanis az adózó magánviszonyaiba úgyis bele kell nyúlni. Itt tehát már nem lehet az adózóra nézve zaklatásnak minősíteni azt, ha még azt is meg kell neki* mondania, hogy az örökhagyótól a fenti címeken kapott-e valamit ós mit. A javaslat 70—75. §-aiban foglalt rendelkezések megfelelnek az 1918. évi XI. törvény hasonló rendelkezéseinek. Részletesebb indokolást tehát nem igényelnek. Lényegében nem új a 76. §. sem. Az 1918. évi törvény hasonló intézkedést tartalmazott a társasági szerződések illetékét szabályozó 65. §-ában, azonban ennek a javaslatnak szerkesztésénél célszerűbbnek láttuk ezt ott elhelyezni, ahol az örökhagyó illeték alá vonható vagyonának részletezését szabályozta a javaslat. Maga a szakasz épen ezért bővebb indokolást nem