Nemzetgyűlési irományok, 1920. II. kötet • 62-84., XV-XIX. sz.
Irományszámok - 1920-66. Törvényjavaslat az állami italmérési jövedékről
66. szám. 59 rendelkezéseinek megkerülése útján italmérési (elárusítási) üzletekben el ne helyezkedhessenek, szükséges kimondani azt is, hogy az ilyen megbízhatatlan egyének közös háztartásban élő családtagjai sem nyerhetnek engedélyt, s hogy a szóbanforgó üzletekben megbízottakként csakis az engedélyesekre nézve elő-' írt erkölcsi kellékekkel bíró egyének alkalmazhatók. A 4. §. a mostoha helyzetben lévő közszolgálati alkalmazottak megélhetésének lehetőségeit igyekszik előmozdítani az által, hogy az eddigi túlszigorú rendelkezésekkel szemben az engedélyekből kifejezetten csak azokat a közszolgálati alkalmazottakat zárja ki, akik az engedélyek kiadására és az italmérő üzletek ellenőrzésére és felügyeletére befolyással bírnak, vagy akiket szolgálati szabályaik az italméréstől egyébként is eltiltják. A lelkészek, tanítók és gyakorló szülésznők, valamint családtagjaik engedélyszerzési jogainak korlátozása ethikai, illetve közegészségügyi érdekeket szolgál. Az 5. §-ba az italmérési helyiségek fekvése és minősége tekintetében, nagyjában az 1899. évi XXV. t.-c. 4. §-ának megfelelően felvett rendelkezések közrendészeti, közegészségügyi és közerkölcsiségi szempontokból szükségesek. Az italmérési üzleteknek templomoktól stb. való távolságát illetőleg a jövőben nem törvényhatósági szabályrendeletekben, hanem a belügyministeriummal történt megállapodás értelmében a jelen törvényjavaslat végrehajtási utasításában fcg egységes rendelkezés tétetni. Minthogy az előbb hivatkozott törvényszakasznak az a rendelkezése, hogy Budapesten üzlethelyiség megjelölése nélkül is lehetett korlátlan kimérési engedélyt kiadni, az ekként kiadott engedéllyel való üzérkedésre, megbízhatatlan elemeknek az italmérési üzletekben való elhelyezkedésére és régóta fennálló jóhírnevű üzleteknek tönkretételére vezetett, szükségesnek mutatkozott ezt a rendelkezést hatályon kívül helyezni, ami annál is inkább indokolt, mert az üzlethelyiségnek az engedélyezés előtt való elbírálása a fentemlített közszempontokból és közszükségleti szempontból is felette kivánatos. A 6. és 7. §§-ok a fent előadottaknak megfelelően aziránt rendelkeznek, hogy milyen üzlet-, illetve foglalkozási-ágakra nézve milyen italkiszolgáltatási módok, illetve jogosítványok engedélyezhetők. Különös gond fordíttatott arra, hogy az egyik üzletág ne öleljen fel minden jogot akkor, mikor a másiknak csak jelentéktelen értékű jogosítványok jutnak, s hogy az olyan üzletek, amelyek természetüknél fogva a fogyasztó közönség szükségletének helyben való kielégítésére hivatvák, avagy amelyek helyben való fogyasztásra történő italkiszolgáltatásra többrendbeli jogosítvánnyal is bírnak, ne legyenek feljogosíthatok utcára való kimérésre és kismértékben való elárusításra is. A gyógyszertárakkal, mint közegészségügyi intézményekkel nem tartom összeegyeztethetőnek azt, hogy azokban szeszes italok kimérése (elárusítása) gyakoroltathassák. A 8. §. az engedélyek kiadása körül követendő eljárást szabályozza és miután megszünteti azt az eddigi eljárást, hogy a pénzügyigazgatóság a rendőri (közigazgatási) hatóság nyilatkozatának be nem érkezése esetén az engedélyt akadálytalanul kiadhassa, az utóbb említett hatóságokat soronkívüli nyilatkozásra és elfoglalt álláspontjuk tüzetes indokolására kötelezi. Az eljárás egyszerűsítése és a belügy mini sterium tehermentesítése céljából a pénzügyminister csak abban az esetben köteleztetik a belügy minister meghallgatására, ha az engedélyt a rendőri (közigazgatási) hatóság ellenzése dacára is kiadhatónak tartja. Az iparhatóságok tehermentesítését célozza az a rendelkezés, hogy a vendéglősök iparengedélyüknek, a közvetítők pedig iparigazol8*
