Nemzetgyűlési irományok, 1920. I. kötet • 1-61., I-XIV. sz.
Irományszámok - 1920-11. Törvényjavaslat az államháztartásnak 1920. év február, márczius és április hónapjaiban való viteléről
11. szám. 83 szerelés és fegyverzet, sőt élelem nélkül, sokan még ruházatuktól is megfosztva kerültek vissza az egyszerre minden oldalon támadt ellenségektől körülvett országba. —• Itt bent az országban szintén voltak hadianyagok. Ezek raktárait azonban jelentékenyen megdézsmálta a fellázított tömeg. Úgy hogy — a koronának 1918. évi november—december havi vásárló ereje alapján számítva — hozzávetőlegesen csak mintegy 300 millió K-ra volt becsülhető (a csekólyszámú fegyverzeti anyag értékén kívül) az a békés ipar szempontjából is jelentőséggel biró hadianyag, amely az 1918. év végén volt magyar demarkácionális vonalakon belül megmaradt. Az összehasonlítás kedvéért felemlíttetik, hogy az új Ausztria területén volt hasonló hadianyagok értéke ugyanakkor, szintén teljesen hozzávetőleg az illetékes osztrák tényezők részéről 600 millió koronával számíttatott. De nemcsak hadianyagok elvesztéséről és hadfelszerelési raktárak megdézsmálásáról van az októberi forradalmi események kapcsán szó. Fosztogatás és pusztítás tárgyává lett az országban minden készlet, amelyet a kapzsiság vagy árfelhajtási szándék, — vagy pedig másrészről a bölcs előrelátás vagy hatósági gondoskodás halmozott egybe. A gazdák magtárai, a kereskedők boltja, a vasutak és egyéb közintézmények raktárai egyformán megszenvedték a felizgatott nép dühét. Természetes, hogy nem kimóltettek különösen vidéken az előkelőbbek és gazdagabbak lakóházai sem» és sok kastély műtárgyai estek a forradalom áldozatául. Oly közös cél azonban, amely a romboláson túl alkotó munkára egyesíthetett volna, nem volt. A rázkódtatás pedig, amelyet a háború elvesztése és százados berendezkedések rombadőlte okozott, megviselt minden fennálló intézményt és szervet, és elhallgattatta a régi vezetőket. Csak a háborúban megizmosodott ipari munkásság s nevezetesen annak fővárosi szakszervezete képviselt oly erőt, amelyre a móltányos béke kilátásba helyezésével uralomra jutott gr. Károlyi-féle kormány támaszkodhatott s csak e munkásságnak volt olyan programmja, amelyet nem érintett a közjogi változás. Ez a programm vált tehát irányadóvá a jövőre nézve. Megjegyzendő azonban, hogy a háború szenvedéseitől megviselt nép nyugalomra ós a könnyebb megélhetésnek a biztosítására vágyott, nem pedig az ismét csak áldozatokat és munkát kívánó új (szociális) gazdasági rendre, amelyet alapjaiból kellett volna fokozott fegyelem és szervezettség mellett felépíteni. így azután csak az a része válhatott a szocialista programúinak testté, amely a termelt javak bőkezűbb megosztásáról s az alsóbb osztályok jobb létének a biztosításáról szól. Arról, hogy az ily szükséglet-kielégítéshez szociális munka és többtermelós kell, nem akart ebben a javakban megfogyatkozott országban hallani senki. Ezeket a lélektani momentumokat kell figyelembe venni, hogy megértsük a forradalom utáni fejlődést s nevezetesen azt, hogy miért vált ez az időszak az állami költekezések eldorádójává. — Hogy csak a főbb tételeket említsük: kétségtelen, hogy a háborús drágaság és a pénz értékének leromlása legnagyobb súllyal a fix fizetésükre utalt köz- és magánalkalmazottakra nehezedett volt. Az alkalmazottaknak ezt a nehéz helyzetét a háború alatt engedélyezett különféle segélyezések csak részben enyhíthették. Most tehát a forradalom utáni kormánytól s illetve annak uralma alatt, a drágaságot aequiparáló fizetésemelést várt mindenki. Az új kormány pedig már népszerűségének biztosítása érdekében sem kívánt elzárkózni a közszolgálati alkalmazottak illetményeinek általános, nagymérvű emelése elől ; nem is szólva azokról az illetményjavításokról, amelyeket egyes csoportoknak a forradalom alatti magatartásuk elismerésekópen engedélyezett. Az ezen utóbbi okból engedéíi*
