Nemzetgyűlési irományok, 1920. I. kötet • 1-61., I-XIV. sz.

Irományszámok - 1920-21. A nemzetgyűlés mentelmi bizottságának jelentése az 1920. évi március hó 2-án hozott nemzetgyűlési határozattal eléje utasított mentelmi ügyekben

156 21. szám nak a folyosókról az ülésterembe való szabad bejutását is akadályozták. Fegyveres őrségek, illetve katonai őrszemek a Ház egyéb részeiben is több helyen mutatkoztak. A mentelmi bizottság vizsgálat tárgyává tevén a bejelentett tényállást, Bakovszky Istvánnak; a Ház elnökének, Lukovich Aladár háznagynak, továbbá a mentelmi jogukban sértett nemzetgyűlési tagoknak s Matty asovszhy György budapesti államrendőrségi főkapitánynak meghallgatása után, de részben a bizottság tagjainak személyes tapasztalata s a Fővezérség vezérkari főnökének a ministerelnökhöz intézett s tőle a Ház elnöke útján a bizottsághoz áttett 61/vkf. 1920. sz. fölterjesztése alapján is és részben az utóbbinak egyes téves adatai ellenére megállapítja, hogy a bejelentett tényállás a valóságnak megfelel s ilykép a panaszolt mentelmi sérelmek fennforognak. Elemezve és jogi szempontból is minősítve a történteket, megállapítható, hogy: 1. a fegyveres erő alkalmazása — tekintettel arra, hogy katonai hatóság illetékes polgári hatóság felhivása nélkül a rendfenntartásba be nem avatkozhatik — az adott esetben jogosulatlanul történt, ami különösen áll a tekintetben, hogy a katonaság a területi sérthetetlenséget élvező Házban is megjelent, holott oda a Nemzetgyűlésnek vagy a Ház elnökének hozzájárulása nélkül behatolnia semmiképp sem volt szabad; 2. a szóbanförgó fegyveres csoportosulás a Nemzetgyűlést hivatásának szabad gyakorlatában jogellenes hatalmi fellépéssel akadályozta ; 3. a Ház előtt törtónt fegyveres csoportosulás a Nemzetgyűlés két tagját hivatása gyakorlásában ^*s* amennyiben tőle függött — megakadályozta. Mind e cselekmények ós sérelmek oly súlyosak, hogy azok ellen a törvényhozás és tagjai mindenkor és mindenütt — korlátozottabb alkotmányosság mellett élő államokban is — a leghathatósabb büntetőjogi védelemben szoktak részesülni. Részesülnek hazai törvényeink szerint is. Ez azonban semmikóp sem jelenti, hogy a törvényhozás vagy tagjai mentelmi jogának megsértése csak oly esetekben volna megállapítható, h'a a sértő cselekmények egyúttal valamely tételes büntetőjogi rendelkezés alá is vonhatók. A mentelmi jog az alkotmány legféltettebb garanciái közé tartozván, sérti minden oly jogellenes cselekmény vagy mulasztás is, mely anélkül, hogy a törvényhozás és törvényhozók szabadságát bírói oltalmat igénylő mértékben korlátozná, azt mégis külső befolyás alá vetni törekszik. Sérti a törvényhozás és tagjainak tekintélyét érintő mindennemű támadás is és sérti annak a tiszteletnek megtagadása is, mellyel az állam polgárai az állam legfőbb szerve iránt, melytől minden jog és tekintély származik, kötelességszerűleg tartoznak. Ezért — bármiként minősíttessenek is az itt szóbanforgó tények ós sérelmek — mindenkép helyénvaló volt és megnyugtató, hogy mihelyt azokról a Nemzetgyűlés elnöke értesült, erélyes tiltakozással élt. Az a körülmény ugyanis, hogy a mentelmi jogot sértő valamely cselekmény vagy mulasztás egyúttal nem esik valamely tételes büntetőjogi rendelkezés alá, a dolog lényegén nem változtat, hanem csak az elégtétel miségét és módját érintheti. Lehet az elégtétel — az eset természetéhez képest — a törvényhozás részéről való tiltakozás, megbélyegzés vagy a sértő félnek bocsánatkérése is; míg más esetekben valamely bíróilag kiszabott büntetés. Minden jogsértés vagy ennek határain kívül maradó polgári kötelességszegés is azonban csak akkor lehet a felelősség, tehát megtorlás alapja, ha a bekövetkezett eredmény, sérelem, nem egyszerű fizikai, csak külső tényekben jelentkező okozatosság, hanem azt egyúttal tudatos emberi cselekmény vagy