Nemzetgyűlési irományok, 1920. I. kötet • 1-61., I-XIV. sz.

Irományszámok - 1920-21. A nemzetgyűlés mentelmi bizottságának jelentése az 1920. évi március hó 2-án hozott nemzetgyűlési határozattal eléje utasított mentelmi ügyekben

21. szám. 157 vétkes mulasztás hozza létre, vagyis, ha a tárgyi tényálladéki elemek mellett a szándékosság vagy gondatlanság, tehát az emberi bűntudat is szerepel, mint az eredményhez vezető, az okozatosságot létrehozó tényező. A fennforgó esetben eddig csak a ténybeli, külső elemeket vizsgáltuk s az eredményt, a sérelmet, mint egyszerű külső tényt állapítottuk meg. Ez magában azonban még nem elég ahhoz, hogy a mentelmi jog ily külsőségekben jelentkező megsértése dacára is bárki ellen a bűnösség és a felelősség megállapíttassék. Vizsgálta tehát a mentelmi bizottság azt is, hogy a bejelentett tényállásban megvannak e azok a szándékossági vagy gondatlansági elemek is, melyek emberi felelősség alapjául vehetők, vagy pedig, ami történt, szándékosság és számba vehető gondatlanság nélkül — jóhiszemű intézkedések és

v magatartás, esetleg félreértések eredményekóp — következett be. E részben a mentelmi bizottság arról győződött meg, hogy ami történt — eltekintve egyes katonai személyek nem rosszakaratú, de mégis hibáztatható túlkapásaitól — inkább csak tájékozatlanságból eredő jóhiszemű intézkedések, félreértések, megérthető s bizonyos mértékig tisztelhető túlbuzgóság láncolata volt, semmint szándékos vagy gondatlan cselekmények megtorlásra váró halmazata. Maguk a mentelmi jogukban sértett nemzetgyűlési tagok számoltak be elsősorban arról, hogy semmiféle rosszindulatot áz ellenük irányuló katonai fellépésben nem tapasztaltak, hanem legfeljebb csak érthető s a rend megóvását célzó jóhiszemű túlbuzgóságot s ezért kérték is, hogy a rajtuk esett sérelem súlyos elbírálásban ne részesüljön. A vezérkar főnökének már említett átiratából kitűnik, hogy a kormányzó ellen a választás alkalmával komolyan vehető anarchista merényletet terveztek s így személyes biztonsága érdekében mindenütt, ahol megjelent, a leggondosabb óvórendszabályok alkalmazása volt nemcsak indokolt, hanem elkerülhetetlenül szükséges is. Erre a fenforgó veszélyt illetőleg egyedül jól tájékozott vezérkar érezhette magát leginkább és elsősorban kötelezettnek. A háznagynak, Lukovich Aladárnak s Mattyasovszky György államrendőrségi főkapitánynak vallomásából és Beniczky Tamás rendőrfőparancsnok jelentéséből is kitűnik, hogy egyes fegyveres tisztek engedély alapján s így jóhiszeműen jelentek meg a Ház folyosóin és az ülésteremben is, mert erre részben a Ház illetékesnek vélt alkalmazottaitól, részben jogosultnak hitt idegenektől, többek közt az ezt jelentő Beniczky Tamás rendőríoparancsnoktól engedélyt kaptak; azt pedig nem* tudhatták, hogy az illetők ily engedély megadására jogosítva nincsenek. E szempont alá esnek egyes karhatalmi csoportok megjelenése s ezeknek a folyósokon az ülésterem bejárata előtt foganatba vett korlátozó rendelkezései is, melyekre őket a teremszolgák — bár illetéktelenül — felkérték. Igaz ugyan, hogy a Házba jóval több tiszt tódult be, mint ahánynak eredetileg s közben is az engedélyt megadták ; ez azonban az illetők egyéni cselekménye volt csak, melyért az intézkedő köröket felelősség nem terhelheti. A Házba bevitt fegyveres őrséget illetőleg, ha annak megjelenése teljesen jogosulatlan, sőt jogellenes volt is, bizonyítja a jóhiszeműséget az, hogy csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy minden ^óvintézkedés dacára a ministerelnöki szoba, hová a kormányzó az eskütétel után menendő volt, őrizet nélkül van, miért is Görgey József huszárszázados — miután erre, úgylátszik, kormány hatósági részről is felszólították —jogosan vélt eljárni, mikor — nem tudván arról, hogy az államrendőrség elegendő számú detektivről