Képviselőházi irományok, 1910. LXIII. kötet • 1454-1473. sz.
Irományszámok - 1910-1468. Törvényjavaslat a sójövedékre vonatkozó törvények némely rendelkezéseinek és a vámvonalon át behozott só után fizetendő engedélyilletéknek és vámnak megváltoztatásáról
1468. szám. 67 E törvényszakasz amaz intézkedése, mely szerint a sóárak minden évben január elsejével és július elsejével állapítandók meg, szintén eltér az 1875. évi L. törvénycikk 4. §-ának idevonatkozó intézkedésétől, mely a sóárak változtatását évenkint csak egyszer, július elsejével, engedi meg. A sóárak évenkint kétszer való megállapításának kimondása azért szükséges, mert a sónak a termelési —' illetve a tengeri sónál az átvételi — helyektől az eladó hivatalokig történő szállításával felmerülő költségek, melyeket az alapárhoz szintén hozzá kell számítani, újabban igen gyakori és nagymérvű változásoknak vannak kitéve és az esetben, ha a sóárak megállapítása után e költségekben emelkedés áll be, azt a sóhivataloknál eladott sómennyisógek után az újabb ármegállapításig .a jövedék kénytelen viselni anélkül, hogy azt a vevőkre átháríthatná, holott a magánforgalomban az önköltségek emelkedése az árakban természetszerűleg nyomban kifejezésre jut. Az évenként kétszer történő ármegállapítás ezt a kockázatot van hivatva csökkenteni. A. 4. §. a Máramaros vármegye, Erdély és az ezzel határos egyes vármegyék, a volt határőrvidék, Árva, Liptó ós Turócz vármegyék, Horvátország szávántúli része és a fiumei kerület lakosai részére az 1875. évi L. törvénycikk 10. és 11. §-aiban biztosított különböző kedvezményes sóárakat az egész vonalon 10 koronával emeli fel. Bár pénzügyi szempontból kívánatos volna a kedvezményes sóáraknak ennél nagyobb mérvű ós az évenként mintegy 3,200.000 koronát kitevő kedvezmények teljes megszüntetését eredményező felemelése, ennek a törvényjavaslatba felvételét mégis mellőztem, nehogy a kedvezményekre eddig jogosultak azok elvesztése révén a sóáremelés terhét nagyobb mértékben legyenek kénytelenek viselni, mint az ország többi lakói. A kedvezményes sóáraknak 10 koronával való felemelése a sóáremelés terhének lehető arányos viselését biztosítja, mert ha bár a 10 koronás emelés a kedvezményes árakhoz viszonyítva nagyobb százalékokat eredményez is, mint a teljes egyedárúsági alapárral szemben, másfelől azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ez utóbbihoz még a kezelési költséghányadot, a termelési költségek esetleges emelkedését és a szállítási költségeket is hozzá kell számítani, holott a kedvezményes áraknál ily hozzászámításnak nincs helye, s így a kedvezményes árú sóra jogosultak emez áralkotó tényezők emelkedésével járó terhet nem viselik s igy végeredményben a teljee egyedárúsági árak és a kedvezményes árak közötti arány, vagyis a kedvezmények értéke ezután is körülbelül ugyanaz marad. A magyar-horvát tengermelléki halászok részére métermázsánkint 9 korona 50 fillérrel biztosított fehér tengeri só árának felemelését, .ami e sónem nagyon csekély forgalma mellett különben sem jelentett volna számba vehető bevételt, mellőztem, mert ez az áremelés az országnak igen szerény viszonyok közt élő oly lakosait érintette volna, kik a konyhasót a kenyérkeresetüket képező halbesózáshoz használják és az e célra használt konyhasó árának felemelése ezt a népélelmezési szempontból is fontos foglalkozási ágat az ausztriai és külföldi tengeri halászattal szemben hátrányos helyzetbe juttatta volna. Ugyanazok az okok, melyek a konyhasó árának felemelósót szükségessé tették, indokolják az iparsó és marhasó árának felemelését is, ami az iparcikkek és állatok árainak tetemes emelkedése mellett az ipari és mezőgazdasági érdekek sérelme nélkül keresztülvihető, annál is inkább, mert a só ára úgy az állattenyésztés, mint számos iparág költségei között igen csekély hányaddal szerepel. Amaz iparágak részére pedig, melyeknél — mint pl. a szódagyártásnál — a só a termelési processusban nem segédeszközként, 9*
