Képviselőházi irományok, 1910. LXII. kötet • 1440-1453. sz.

Irományszámok - 1910-1440. A pénzügyi bizottság jelentése "a vagyonátruházási illetékekről" szóló 1428. sz. törvényjavaslat tárgyában

4 1440. szám. után is fentartanánk, ez az adózóknak, különösen a nagyobb mértékben megterhelt ingatlanokat öröklőknek illetékterhét olyan nagy mértékben fokozná, hogy az már szinte elviselhetetlenné válnék és könnyen arra vezethetne, hogy az örökös kénytelen lenne az ingatlant elidegeníteni, amit a bizottság nemzeti szempontból feltétlenül megakadályozandónak tart. Azonkívül az igazságos adóztatás elveivel sem tudja összeegyez tetni azt a rendszert, amely az el nem titkolható ingatlant sokkal súlyosabb illeték alá kívánja vonni, mint azt az ingó vagyont, amelynek egy jelentékeny része minden óvatossági szabály mellett is eddig is, ezután is — ezután talán kisebb mértékben — elkerüli az illetékezést. Sokkal helyesebbnek tartia tehát a bizottság, ha az öröklési illeték kulcsát emeljük fel, amely magasabb kulcs azután egyforma súllyal nehezedik úgy az ingó, mint az ingatlan vagyonra, és a külön vagyonátruházási illetéket az ingatlanoknál teljesen elejtjük, és ezzel is közelebb hozzuk a javaslatot a modern öröklési adókban általában uralkodó és helyeseknek elismert alapelvekhez Azok a szempontok, amelyek a bizottságot az öröklési illeték ily módon való szabályozására indították, nem alkalmazhatók az ajándékozásokra. Itt ugyanis a megajándékozottól függ, vájjon elfogadja-e a terhes ajándékot vagy sem. Másrészt megfontolta a bizottság azt is, hogy ugyanannak a rendszernek elfogadása esetén az ajándékozási illeték nagy részét megtakaríthatnák a szerződő felek költött adósságok, illetőleg kikötések által, amit elősegíteni nem volna sem indokolt, sem megengedhető. Azért az ajándékozási illetékre nézve a javaslat rendszerét fentartotta. Ezek a megfontolások indították a bizottságot arra, hogy a javaslat 54. §-át az ennek a jelentésnek kiegészítő részét alkotó új szövegben foglalt módon változtatta meg. A bizottság helyesli a javaslatnak azt a törekvését is, hogy minden eszközzel igyekszik a hagyatékot a lehető legteljesebb mértékben kinyomozni. Ezt a célt kívánta szolgálni többek között a javaslatnak a 77 §-a, amely a bankokat, bankárokat stb. arra akarta kötelezni, hogy ezek a náluk letétben lévő értékeket ki ne adhassák addig, amíg az örökösök azoknak az illeték alá vonását nem igazolták. A bizottság elismerve a javaslat célzatának helyességót, ezt a rendelkezést még sem vélte fentarthatónak, mert addig, míg ezen a téren nemzetközi megállapodások nem teszik lehetetlenné azt, hogy a letétek külföldre ki ne vándorolhassanak, a letéteknek, tőkepénzeknek ós értékpapíroknak külföldre vitele közgazdasági szempontból többet árthatna az országnak, mint amennyi pénzügyi előnyt a rendelkezés fentartása eredm óny ezhetne. A bizottság tehát ahelyett, hogy a letétek kiszolgáltatására és ezáltal az illető őrzőhelyek adatszolgáltatási kötelezettségét megállapító rendelkezéseket iktatná törvénybe, csupán azt a jogot adja meg a pénzügyi hatóságnak, hogy az ilyen letéteket — amennyiben azokról a hagyatéki eljárás folyamán tudomást szerez, — az illeték biztosítása céljából előzetesen, még a végrehajtási eljárás megindítása előtt letilthassa. A javaslat elvi rendelkezéseit ezektől a módosításoktól eltekintve a bizottság is a magáévá tette. Mindazonáltal a bevételek fokozására irányuló szándók méltánylása mellett is elkerülhetetlennek vélte néhány olyan módosításnak a javasolását, amelyek különösen szociális szempontból látszottak szükségeseknek és amelyek