Képviselőházi irományok, 1910. LVIII. kötet • 1413. sz.
Irományszámok - 1910-1413. Törvényjavaslat az országgyűlési képviselők választásáról
1413. szám. 83 az állami és köztör vényhatóságí tsztviselőktől ós azoktól, kik a kormánnyal bármi néven nevezendő szerződési viszonyban állanak ; a választás cselekvónyét közsógenkénti titkos szavazás módozatához kötik, mely módozat lehetőleg kizárjon minden hamisítási lehetőséget; — s végre a felsorolt elvek alapján alkotandó törvény egész érvényét Erdélyre is kiterjesszék, s kapcsolatban a fönngbbiekkel, utasítsa a képviselőház a kormányt, hogy a honosításról a Ház elé törvényjavaslatot még oly időben terjesszen, hogy tekintettel összeütközésekre, a választóképesítvóny minősítésére nézve a törvénybe iktatandó honosítási föltételek még az ülésszak alatt az újból beterjesztendő választási törvényjavaslat tárgyalásánál figyelembe vétethessenek.« A vitában, mely azon naptól fogva vált nyilván obstrukcióvá, amidőn Lónyay miniszterelnök beterjesztette az országgyűlési ciklusnak 3 évről 5 évre való meghosszabbítását célzó javaslatát, mindkét ellenzéki párt szónokai egyetértettek abban, hogy a kormány javaslata jogfosztás. Egyetértettek abban is, hogy nem a választójog megszorítására, hanem jogkiterjesztésre van szükség. Csak a jogkiterjesztés mórtékében ós ütemében volt az ellenzéki pártok között eltérés. A balközép szónokai az általános választójogot mint olyan végcélt jelölték meg, melyet fokozatosan kell megvalósítani. Vezérük, Tisza, Kálmán főleg azért kárhoztatta a kormány jogkiterjesztés elől elzárkózó politikáját, mert szerinte a fokozatos reformok elmaradásának eredménye csak rohanás lehet: »Minden szabad fejleményei országban a végcél csak az általános szavazati jog lehet, és így minden lépést e téren úgy kell tenni, hogy fokozatosan ezen cél felé haladjunk, ói épen ha valaki a fokozatos haladást akarja: nem'szabad csökönyösen meg állania, mert a csökönyös megállásnak következése azután rohanás.« De voltak egyes balközópi szónokok, akik nyíltan az általános választójog mellett foglaltak állást. A szélsőbal szónokai kivétel nélkül az általános választójog mellett beszéltek. Érdekesnek tartjuk kiemelni e felszólalások sorából Vukovich Sebő volt 49-es igazságügyminiszter beszédét, aki azt fejtegette, hogy az 1848. évi V. t.-c. az általános választójogot akarta előkészíteni: »Tudjuk jól, tisztelt Ház, hogy az 1848-iki törvény épen azon célból volt hozva, hogy minél közelebb álljon a suffrage universelhez. Ugyanis az 1848-iki törvény csak- két lépést hagyott még fenn a suffrage universel eléréséhez: az elsőn túl, az 1848-iki V. törvényen, odaértünk volna, hogy minden ember, bármennyi adót fizessen: szavazattal bírjon; ezentúl pedig még egy további lépéssel odaértünk volna, hol általános szavazás uralkodik.« A vita második nagy kérdése a titkos szavazás volt. A szélsőbal ebben is határozott álláspontot vallott s a titkos szavazásban látta a legfőbb hatásos eszközt a választási korrupció lehető kiirtására. Legmarkánsabban nyilatkozik ez a felfogás Kállay Ödön beszédében: »Jelen bonyolult társadalmi helyzetünkben a polgárnak egyedüli fegyvere a titkos szavazás. A nyilt szavazás a kormányok és hatalmasok eszköze.« Ismét történelmi érdekessógű Vukovich Sebő felszólalásának a titkos szavazásra vonatkozó része. Vukovich azt bizonyította, hogy az 1848. évi V.* t.-c. nem döntötte el azt a kérdést, vájjon a szavazás nyilt vagy titkos legyen-e, mert csak a szavazási aktus nyilvánosságát rendelte el és megengedte »minden törvényhatóságnak, hogy saját körülményei szerint vagy nyilvános, vagy n*
