Képviselőházi irományok, 1910. LVIII. kötet • 1413. sz.

Irományszámok - 1910-1413. Törvényjavaslat az országgyűlési képviselők választásáról

Í413. szám. 96 hajtása, független bíráskodás a képviselői megbízó-levelek ügyében, hatá­tyos eszköz lesz a nemzeti akarat tiszta érvényesülésének biztosítására De a törvény nehezen születik meg. Az erre vonatkozó első javaslatot 1877 * április 21-én nyújtotta be Percééi Béla igazságügyminiszter, 1877. szeptember 27-ón vette a Ház tárgyalás alá és másnap 64 szóval 62 ellen elbuktatta. Ez volt a sorsa Pauler Tivadar igazságügyminiszter kísérletének is. 1881. ok­tóber 8-án benyújtott javaslata csak másfél óv múlva, 1883. március 1-én kerül a Ház elé, amely 113 szavazattal 108 ellen leszavazza. Szilágyi Dezső­nek 1891. július 18-án beadott javaslata sem kerülhet a plénum elé, mert mielőtt a 30 tagú külön bizottság befejezte volna munkáját, a Ház feloszlott. Ilyen előzmények után kerül a kérdés az 1892-96. évi országgyűlés elé, am( ly 1895-ben és 1896-ban részleteiben is letárgyalja ugyancsak Szilágyi Dezsőnek már 1892. március 31-én újból beadott törvényjavaslatát, de megint nem tudja azt tető alá hozni, mert mielőtt elintézhetné a főrendiház módo­sításait, 1896. október 5-ón a ciklus ismét véget ér. Csak az 1896—901. évi ciklusban, 1899-ben, Széli Kálmán miniszterelnöksége alatt sikerül végre tör­vénybe iktatni az országgyűlési képviselőválasztások fölött gyakorolt bírás­kodás új rendjót. A javaslat 1896. évi tárgyalásainál, mint már említettük, a választási eljárás kérdései mellett előtérbe nyomult az anyagi választójog kitérj esz- . tésének ügye is. A függetlenségi párt mindkét árnyalata követeli a választó­jog szóleskörű reformját. Eötvös Károly határozati javaslata annak kijelen­tése után, hogy a törvényjavaslatot általánosságban elfogadja, arra akarja utasítani a kormányt, hogy »a választójog gyökeres reformja tárgyában hala­déktalanul terjesszen elő törvényjavaslatot.« Kossuth Ferenc már közelebbről magyarázza meg, hogy mit ért gyökeres reform alatt: híve a titkos szavazásnak, a szavazás decentralizációjának, és elfogadja az általános választójogot, »fel­tételezetten az írni és olvasni tudástól.« Polónyi Géza is azoknak a vódköteles kort elért férfiaknak követel választójogot, akik irni-olvasni tudnak. Ugrón Gábor beszédén már végigvonul annak megértése, hogy a választási visszaélé­seket tisztán eljárási szabályok módosításával kiirtani nem lehet. Ő az általános választójogban látja az igazi nemzeti akarat érvényesülésének útját. Ettől várja a nemzet erejének növekedését, ós az 1848-as törvények szellemét követve, az egyenlő jog egybeforrasztó erejében az alkotmány biztosítékát ismeri fel; mert »a szótszórt sok apró erőt fel kell használni; szabadon éljen, szabadon legyen, hogy ha eljönnek a megpróbáltatás idői, ne börtönből kelljen elővezetnünk, hanem gyorsan megnyerni, működő erővé változtatni, ós így a magyar nemzet védelmévé és oltalmává tenni.« Az általános választójog nélkül szerinte minden reform »sysiphusi munka: a követ mindig felgurítjuk a hegyre, és az onnan mindig visszagördül«. Szerinte »csak az általános vá­lasztójog nyújt módot arra, hogy a 30 óv alatt felgyűlt korrupciót a nemzet életéből kiküszöböljük.« Azok ellen, akik az általános választójogot a nem­zetiségi kérdés címén ellenzik, kifejti, hogy miben rejlik a magyarság ereje: »Magyarországon a nemzetiségek nem ellenségei a magyar nemzetnek, ós tagadom, hogy a magyarok csak arra az erőre számíthatnak a legönkénte­sebb sorakozás mellett is, amelyet tisztán csak a magyarság tenne ki Nem­csak, hogy a magyarok itt relatív többséget képeznek, de a magyarok ab­szolút többséget is képeznek Magyarországon. Miénk a vagyon, miénk az intelligencia, miénk a politikai hatalom, miénk a politikai jártasság; miért kelljen, hogy féljünk, ha mi magunk körül csoportosulni látjuk a nemzeti­ségeket? A, nemzetiségek igen jelentékeny része soha semmiben a magyar

Next

/
Oldalképek
Tartalom