Képviselőházi irományok, 1910. LIV. kötet • 1270-1323. sz.
Irományszámok - 1910-1315. A közoktatásügyi bizottság jelentése a m. kir. vallás- és közoktatásügyi ministernek az összes elemi népiskolák és azok tanszemélyzete különösen pedig a katonai szolgálatra bevonult tanítók ügyében beterjesztet 1.286. sz. jelentéséről
1315. szám. 28 9 nővel ós 23.115 tanítóval. Ebből az utóbbi összegből 15.776 a katonai (népfelk.) szolgálatra kötelezett egyén; alkalmatlan és 50 éves elmúlt 7.318 felmentettre 4.448, szabadságolt, segéd-, őr- stb szolgálatos 2.171, — tényleges katonai szolgálatban, vagyis a harctéren van 9.178 tanító. És hogy most idézzük a legszomorúbb rovat tételeit is, elesett eddigelé 42 állami, 38 községi, 211 felekezeti és 2 magániskolái tanító, összesen 293 magyar tanító. Isten nyugosztalja őket s e szám örök időkre hirdesse a magyar tanítói kar hazafias, hősi kötelességtudását. A tényleg ezidőszerint is katonai szolgálatot teljesítő tanítók az összes alkalmazásban levő férfi tanszemélyzetnek 397°/o-át teszik ki, — a községi iskoláknál a bevonult tanítók nagyobb °/o-ának az a magyarázata, hogy a, községi tanítók létszámának jelentékeny része városokra és népesebb községekre esik, ahol több tanerős iskolák lévén, a tanítás osztályösszevonással, más iskolába való utalással stb. akadálytalanul biztosítható s így a tanítók felmentése tanügyi nélkülözhetetlenséggel kevésbbé volt indokolható. Ezzel szemben a felekezeti és állami iskolák jórészben kisebb községekben egy-két tanerővel működvén, a tanítás biztosítása szempontjából feltótlenül indokolt volt a tanítóknak nagyobb számú, tömeges felmentése. A ministeri jelentés kiemeli, hogy a hadügyi kormány a tanítás biztosításához fűződő nagy kulturális és nemzeti érdekekre való tekintetből a felmentéseket, illetőleg szabadságolásokat immár fokozottabb mérvben engedélyezi, és pedig különösen a harctéri szolgálatra alkalmatlanoknak osztályozott, illetőleg ilyenekké vált tanítóknak a nem tényleges viszonyba való helyezése, polgári foglalkozásukba való visszabocsátása által. A hadügyi kormánynak e változott felfogása következtében a helyzet a népoktatás biztosításának a terén lényegesen javult. Igaz, a beérkezett statisztika szerint, sajnos, főként az északkeleti vármegyék területén, sok község van, ahol az elmúlt tanévben rendszeres tanítás nem volt, — ám e községek javarészt oly egytanerős iskolákkal bírnak, melyeknek tanítója épp kiképzett katona, s így felmentése a hadügyi érdekek sérelme nélkül nem lett volna lehetséges. Azonban még ez elhagyatott iskolák se maradtak mind oktató nélkül ; a minister ugyanis akként igyekezett a bajon segíteni, hogy megengedte, miszerint nyugdíjazott tanítók, okleveles óvónők, a tanítóképző intézetnek már III. évfolyamát elvégzett tanítójelöltek, valamint a lelkészek, sőt szükség esetén egyéb intelligens egyének is helyettesíthessék a harctérre vonult tanítót. Persze sok iskolafentartó nem tudott helyettest alkalmazni, mert nem lett volna képes a bevonult tanító illetményein felül még a helyettest is díjazni, de viszont még az áldozatra való teljes hajlandóság esetén is gyakran nem akadt a helyettesítésre vállalkozó egyén. Dicséretére legyen mondva az egyházaknak, a bevonult tanítót sok helyen a lelkészek helyettesítették és pedig teljesen díjtalanul; a tanfelügyelői jelentések ki is emelik a lelkészeknek a tanításban és pedig a rendszeres, egész évre terjedő tanításban való hazafias, lelkes közreműködését. A jövőt illetőleg a minister figyelme természetesen a szünetelő iskolák felé fog fordulni, — a rendelkezésére álló pontos adatok alapján minden eszköz igénybevételéTel oda fog hatni, hogy a tanítás és pedig a rendszeres tanítás lehetőleg az ország minden községében biztosíttassék. E célból szükség esetén az iskolafentartó községnek, vagy hitközségnek hajlandó anyagi támogatást adni, — egyáltalán a jelen rendkívüli viszonyok mellett módját fogja keresni annak, hogy a helyettesítés kérdése s ezzel a tanítás zavartalan biztosítása országszerte kellő megoldást nyerjen. A ministeri jelentós kegyelettel tér még vissza a tanítói kar áldozataira, Képv. iromány. 1910—1915. LIV. kötet. 37
