Képviselőházi irományok, 1910. LIV. kötet • 1270-1323. sz.

Irományszámok - 1910-1315. A közoktatásügyi bizottság jelentése a m. kir. vallás- és közoktatásügyi ministernek az összes elemi népiskolák és azok tanszemélyzete különösen pedig a katonai szolgálatra bevonult tanítók ügyében beterjesztet 1.286. sz. jelentéséről

290 1315. szám. megállapítja, hogy bár a statisztika szerint 293 magyar tanító esett el, sajnos, ez a szám a valóságban bizonyára jóval nagyobb lesz, mert sok az eltűnt s ezek idővel javarészt majd szükségkép szintén a halottak rovatába fognak kerülni. Nagy ár ez, annyi tanítónk halálával nagy árt fizet kultúránk a háború moloohjának, de a magyar tanítóságban levő erkölcsi példaadó erő csak annál dicsőbben és élőbben bontakozik ki e hős halottak emléké­ből. Mint a minister teszi jelentésében, adózzunk mi is hálás kegyelettel a kötelességüknek élt s hazájukért hősi halált halt vitéz magyar tanítók emlé­kének ! A közoktatásügyi bizottság e jelentést alant jelzett ülésében letárgyalta s Jankovich Béla minister úrnak köszönetet szavazva egyhangúlag tudomá­sul vette. Mindezek alapján kérjük a t. Házat, méltóztassék a ni. kir. yallás­és közoktatásügyi ministernek az összes elemi népiskolák és azok tan­személyzete, különösen pedig a katonai szolgálatra bevonult tanítók ügyében beterjesztett 1.286. számú jelentését tudomásul yenni. Kelt Budapesten, a közoktatásügyi bizottságnak 1916. évi július hó 3-án tartott üléséből. Zsilinszky Mihály s k, Pékár Gyula s. k., a közoktatásügyi bizottság elnöke. a közoktatásügyi bizottság előadója.

Next

/
Oldalképek
Tartalom