Képviselőházi irományok, 1910. XLVIII. kötet • 1910-1192. sz.

Irományszámok - 1910-1192. A képviselőház által kiküldött külön bizottságnak jelentése a polgári törvénykönyvre vonatkozó 886. számú törvényjavaslatról

13 ügylethez való vonatkozásban lehet megállapítani. Éppen azért még a fej­letlenséget és az elmebetegséget sem helyes olyan állapotnak tekinteni, amely tartósan és általában kizárja az illetőnek mindennemű jognyilatkozatra való képességót. A mindennapi élet kisebb ügyleteinek jelentőségét általában vagy bizonyos időpontban az is felismerheti, aki bizonyos fokú fejletlenség vagy elmebaj miatt különben jelentősebb akaratelhatározásra képtelen. Ehhez képest a 710. §. 1. ós a 711. §. 1. bekezdésének egyesítése útján világos ki fejezésre kell juttatni, hogy a Tj. a cselekvőképtelenek alatt nem a személyek­nek egy külön kategóriáját érti, hanem hogy bármely személy csak relative ós csak addig cselekvőképtelen, amíg az az állapot tart, amely őt értelmes akaratelhatározásra képtelenné teszi. E felfogás mellett elesik annak szük­sége, hogy a törvény a tartósan és a múlóan cselekvőképtelenek között különbséget tegyen, illetőleg a »cselekvőképtelen« kifejezést kizárólag az előbbiek részére foglalja le. A családi jog egyes helyeken a »szerződőképte­len* kitételt a cselekvőképességet tartósan kizáró állapot értelmében hasz­nálja ugyan, de az illető helyeken a szabály helyes értelmét könnyen ki lehet fejezni ai<kor is, ha a cselekvőképtelenség fogalma az akaratelhatáro­zás múló lehetetlenségét is felöleli. Ami a rendelkezések érdemi részét illeti, a bizottság szükségesnek találta annak a különbségnek szembetűnőbb kifejezését, amely a cselekvőképesség tartalmában egyfelől a jogok szerzésére és a tehertől vagy kötelezettségtől való mentesülésre, másfelől a jogokról való rendelkezésre és a teher vagy kötelezettség .vállalására vonatkozólag fennáll. — Az előbbi irányban az u. n. önszerzőképesség elvileg mindenkit megillet, amennyiben olyan cselekményt, amely kizárólag jog szerzésében ós tehertől vagy kötelezettségtől mentesí­tésben áll, minden ember maga végezhet, tekintet nélkül korára ós arra, hogy önjogú-e; s ennek csupán az az egy elvi korlátja van, hogy amennyi­ben a jog szerzéséhez, a tehertől vagy kötelezettségtől való mentesüléshez a szerző fél részéről ügyleti akaratkijelentós vagyis jognjdlatkozat szükséges, jogilag, hatályos cselekményt ebben az irányban sem végezhet az, aki cse­lekvőképtelen állapotban van. Egyébként azonban még a cselekvőképtelen állapot sem zárja ki az önszerzőképességet, amennyiben a pusztán tényleges cselekmények vagy tényleges állapot útján való szerzésnek vagy mentesülés­nek (p. o. az elbirtoklásnál, elévülésnél, specificatiónál stb.) az magában véve még nem akadálya. Épen azért, mert a cselekvőképtelenség hatása az önszerzőképessóg elvi szabályával szemben ehhez képest csupán kivételként jelentkezik, magát az önszerzőképességet általános elvként lehet ki­mondani. Ezzel szemben az önrendelkező ós önkötelező képesség nem illet meg mindenkit egyaránt. Teljes mértékben csak a gyámság alá nem helyezett nagykorúaknak van meg ez a képessége; csak ezeket lehet tehát korlátlanul cselekvőképeseknek tekinteni. A kiskorúak ós a gyámság alá helyezett nagy­korúak maguk csak a törvény által meghatározott korlátolt körben rendel­kezhetnek joga'król és vállalhatnak terhet vagy kötelezettséget, míg ezen n körön kívül ügyleteik tekintetében törvényes képviselőjük hozzájárulására vannak utalva, miért is koruknál ós önjoguságuk hiányánál fogva mindig csak korlátoltan cselekvőképesek. Midőn a bizottsági szöveg a gyámság alá nem helyezett nagykorúakat korlát lanúl cselekvőképeseknek, a kiskorúakat és a gyámság alá helyezett nagykorúakat pedig korlátoltan cselekvőképeseknek nyilvánítja anélkül, hogy az értelmes akaratelbatározó képesség kellékét is külön kiemelné, az önként órthetőleg

Next

/
Oldalképek
Tartalom