Képviselőházi irományok, 1910. XLVIII. kötet • 1910-1192. sz.
Irományszámok - 1910-1192. A képviselőház által kiküldött külön bizottságnak jelentése a polgári törvénykönyvre vonatkozó 886. számú törvényjavaslatról
14 itt sem jelenti azt, mintha a cselekvőképesség őket minden esetben, tehát akkor is megilletné, ha cselekvőképtelen állapotban vannak. A cselekvőképtelenségnek a bizottsági szöveg utolsó bekezdésében egész általánosan, mindenkire, tehát az 1. és a 2. bekezdésben említettekre is, egyaránt kihatóan megállapított meghatározásából szükségképen következik, hogy ameny nyiben valaki cselekvőképtelen állapotban van, annyiban ennek ideje alatt akár nagykorú, akár kiskorú és akár van gyámság alá helyezve, akár nincs, hatályos jognyilatkozatokat egyáltalában nem tehet; cselekvőképtelenségét azonban mindig in concreto kell megállapítani, mert a Tj.-nak a bizottság által is elfogadott álláspontja szerint sem a gyermekkornak valamely fix alsó korhatára, sem az elmebaj okából történt gyámság alá helyezés ténye önmagában nem állapítja meg a cselekvőképtelenséget, hanem ezek a tények is elvileg csupán a cselekvőképesség korlátozásának alapjai. Ami a cselekvőképtelenség meghatározását illeti, a bizottsági szöveg érintett új §-a utolsó bekezdésének erre vonatkozó rendelkezése ezt a szót: »elmebaj;< a Tj.-al egyező értelemben, nevezetesen akként használja, hogy az mind az elmebetegséget, mind az elmegyengesóget magában, foglalja; s ugyanez az értelme e szónak a bizottsági szöveg egyéb helyein is. Az e részben felmerülhető kételyek kizárására a bizottság a szónak ezt a jelentését a 6. §. 1 pontja helyett ajánlott új szövegben, ahol e magyarázatnak legmegfelelőbb helye van, külön kifejezésre is juttatja. Az elmegyengeségnek és az elmebetegségnek, mint a cselekvőképességet kizáró oknak egy szempont alá helyezése hivatva lesz eloszlatni joggyakorlatunknak abban a kérdésben tapasztalt ingadozását, vájjon az elmegyengesóg súlyosabb eseteiben gondnokság alá helyezés nélkül érinti-e a cselekvőképességet. Tekintettel az elmebetegség és az elmegyengeség megkülönböztetésének az orvostudományban hangoztatott nehézségeire, valamint különösen arra, hogy az értelmes akaratelhatározás képességét mindakettő kizárhatja, e megkülönböztetés elejtését a bizottság indokoltnak találta Az elmebaj minden fajánál azonban, tehát mind az elmebetegségeknél, mind a közéletben elmegyengeség elnevezés alatt értett elmebajoknál a jogilag figyelembe vehető cselekvőképességet csak akkor és csak annyiban indokolt kizártnak tekinteni, ha és amennyiben a báj oty fokban jelentkezik, hogy anmk következtében az értelmes akaratelhatározó képesség hiányzik. A cselekmények jogi értékének ez a mértéke arra utalja a bírót, hogy a felmerülő esetek elbírálásánál — figyelemmel a védelmet kivánó érdekekre és a konkrét jogügylet jelentőségére — necsak azt vizsgálja, vájjon a cselekvő alany a jognyilatkozat tótele idejében szenvedett-e elmebajban, hanem azt is, hogy ez az elmebaj oly mértékben befolyásolta-e értelmét és akaratát, hogy az illető jogügylethez szükséges értelmes akaratelhatározás a cselekvő alanyban nem lehetett meg. Az ily cselekmények jogi érvényének mértékéül a bizottság szövege nem az akaratelhatározóképességet általában, hanem az értelmes akaratelhatározóképességet állapítja meg, mert bizonyos természetes, habár nem normális akaratelhatározókópessóget az elmebajosnál sem lehet minden esetben elvitatni Az »értelmes« jelző e részben azt kivanja csupán kifejezni, hogy az akaratelhatározóképességnek otyannak kell lennie, amilyennel egy normális ember általában rendelkezik s amilyen az értelemnek megfelelő tudatos cselekvéshez szükséges. A bizottság a cselekvőképtelenség fogalmát ennélfogva az érintett szem-, pontoknak megfelelően állapította meg, mely szempontok a cselekvőképtelenségnek többi alapjára (fejletlenség, múló elmezavar, öntudatlanság) is állanak.
