Képviselőházi irományok, 1910. XLVIII. kötet • 1910-1192. sz.
Irományszámok - 1910-1192. A képviselőház által kiküldött külön bizottságnak jelentése a polgári törvénykönyvre vonatkozó 886. számú törvényjavaslatról
12 gyámság alá van helyezve, ezt csak annyiban teheti, amennyiben a törvény külön megengedi (korlátoltan cselekvőképes). Jognyilatkozatot nem tehet, aki fejletlenség, elmebaj, múló elmezavar vagy öntudatlanság miatt éitehnes akaratelhatározásra képtelen (cselekvőképtelen).« A törvényjavaslatnak a cselekvőképesség szabályozásában elfoglalt álláspontja ugyanis több irányban kifogás alá esik. A törvényjavaslat a cselekvőképességnek mint jogi műszónak használatát mellőzi és a cselekvőképesség általános fogalmát két főiránya szerint felbontva, az ügyletek létesítésére való képességet a kötelmi jognak a szerződésekre vonatkozó általános részében »szerződőkópossóg« elnevezés alatt, a magánjogi vétségekórt való felelősség kérdését pedig a kötelmi jognak a tiltott v cselekményekre vonatkozó általános szabályai között (1466. §) amattól elkülönítve szabályozza. A cselekvőképesség általánosabb értelmű fogalmának ez a felbontása magában véve helyes ugyan, mert egyfelől az ügyletek létesítésére vonatkozó cselekvőképességnek, másfelől a magánjogi vétségekért való felelősségnek előfeltételei eltérőek s egységesen nem határozhatók meg; ez azonban még nem teszi szükségessé azt, hogy a cselekvőképességnek mai jogi műnyelvünkben s még legújabb törvényeinkben is általában használt, megszokott műszava egyáltalában, tehát még az ügyletek létesítésére való képességgel azonosítható szűkebb értelmében is mellőztessék Abból, hogy a cselekvőképesség általánosabb fogalma az ügyletek létesítésére, vagyis jognyilatkozatok tételére való képességre korlátozott értelmet nyer, a Tj. 1466. §-ának kétséget kizáró rendelkezésemellett zavar nem támadhat; míg viszont kétségtelen, hogy a szerződőképessó^ kitétel nagyon szűk, mert nem fedi az egyoldalú jognyilatkozatokra való képességet.- Ily körülmények között ajánlatosabb a cselekvőképesség megszokott kifejezését, habár annak a mainál szűkebb értelmet adva, fenntartani. A Tj. érintett álláspontja, továbbá a rendszer szempontjából is kifogásolható, amennyiben a Tj. a szerződő- (cselekvő )képessóg fogalmát és fokozatait csak a kötelmi jog keretében határozza meg, holott ÍZ illető műszókat mar az első részbon is gyakran használja. Azért he'ycsebb ezeket a meghatározásokat a személyi jog elejéi-e áthelyezni. Ez annál is inkább kívánatos, mert a Tj. mostani szövegében a jogképességet megállapító 1. §. ós a további §-ok között érezhetően hiányzanak a szükséges átmenetet közvetítő rendelkezések, amelyek világosan kifejezésre juttatják azt, hogy az 1. ,§ ban megállapított jogképesség magában véve csak abstract lehetőségét biztosítja annak, hogy az embernek jogai ós kötelességei lehessenek, ellenben ahhoz, hogy az ember saját cselekményeivel maga rendelkezhessék jogairól vagy maga vállalhasson kötelezettséget, további előfeltételek szükségesek. Érdemileg nem szerencsés megoldás, hogy a Tj, különbséget tesz az akaratelhatározó képességet tartósan kizáró elmeállapot ós az akaratelhatározó képességnek ofyan hiánya között, amely múló elmezavar vagy öntudatlanság állapotában áll elő és hogy ennek megfelelően a »szerződőképtelen« kifejezést csakis az előbbi, tartós elmeállapot jelzésére használja. A jognyilatkozatokra e kótfóJe állapotnak ug3 7 anegy módon kell kihatnia, mert az .ügylet érvénye szempontjából mindkótnemű állapotnál annak kell a döntőnek, lennie, vájjon az illető ügylet létesítésének idejében megvolt-e a cselekvő személyben az értelmes akaratelhatározásnak az a képessége, amely az iltető ügylet létesítéséhez szükséges s amelyet'mindenkor csak in concreto az illető