Képviselőházi irományok, 1910. XLVI. kötet • 1138-1159. sz.

Irományszámok - 1910-1146. Törvényjavaslat az országgyülési képviselőválasztások feletti bíráskodásról szóló 1899:XV. törvénycikk módosítása tárgyában

1146. szám. 65 sen alig valósítható meg. A befolyásolt, a visszautasított és a megakadályozott szavazatok számbavételének szabályozása titkos szavazásnál csak többé-kevósbbó önkényes feltevésekre volna alapítható. Az ily szavazatok leés hozzászámít;!sának csak akkor lehetne némileg reális alapja, ha a lehetőség határáig vizsgálat tárgyává tétetnék, hogy kinek az érdekében történt'a szavazatnák törvényellenes visszautasítása, illetőleg a választó befolyásolása vagy megakadályozása, vagy hogy mindezek a választók melyik jelöltre akartak szavazni. Az ily irányú bizonyítás azonban, eltekintve attól, hogy annak lehetősége is lényegesen szűkebb körre szorítkoznék, mint a nyilvános szavazás esetében, a szavazás titkosságának elvébe ütköznék, amelyet a törvény a szavazás e neménél fundamentális alapelvül kívánt felállítani. A törvényhozás, amely ezt az alapelvet a választási eljárásban dekretálta, a választási bíráskodás terén sem helyezkedhetik oly álláspontra, amely a titkosság elvének csorbításával járna. Elvileg nem volna ugyan kizárva titkos választásnál sem a befolyásolt, a visszautasított vagya megakadályozott választók szavazatainak fictión alapuló számbavétele a képviselő ellen, úgy amint azt a mai törvény a visszautasított és a megakadályozott választók tekintetében abban az esetben teszi, ha nem bizonyítható, hogy kire akartak szavazni (1899: XV. t.-c. 3. §. 14. pontja, 5. §.). Ámde a helyzet a titkos választás esetében lényegesen eltér attól a, jogi helyzettől, amelyre a mai törvény a szavazatok fictiv számbavételét, mint végső kisegítő eszközt alapítja. A mai törvény mindenekelőtt a befolyásolt választó szavazatának le- vagy hozzászámít ásat csakis akkor engedi meg, ha ki van mutatva, hogy az illető kire szavazott vagy kire akart szavazni. Minthogy a titkos választással ily irányú bizonyítás a fentiek szerint alig egyeztethető össze, a befolyásolt választók szavazatait mindig fictiv alapon kellene a képviselő ellenében számbavenni, ami a képviselő helyzetét a mai joggal szemben lényegesen súlyosbítaná. A visszautasított vagy a megakadályozott választóknak fictiv alapon való számbavételét a mai törvény megengedi ugyan, de erre ma csak kivételesen kerül a sor, mert ritka az olyan eset, amikor nem lehet kimutatni, hogy az illetők kire akartak szavazni; ellenben titkos szavazásnál — ha a titkosság elvét megsérteni nem akarjuk -- ez lenne az általános eset. A szavazatoknak fictiv, hypothetikus alapon való számbavétele tehát, amely eddigelé ebben a szűk körben is csak kivétel volt, egyszerre szabállyá válnék; már pedig aggályos lenne, ha a választások érvényessége ily nagy mértékben lenne kitéve ilyen véletlen esélyek hatásának. További nehézséget okoz e részben a választókerületnek szavazókörökre osztása. Eddig az egész választókerületre nézve egy központban folyt le a választás ós így helyesen lehetett kimondani azt az elvet, hogy oly választók szavazatai, akikről nem lehet megállapítani, kire akartak szavazni, a képviselő ellen vétessenek számba. A szavazókörök rendszere mellett azonban ez merő önkényre és esetlegességekre vezetne; hiszen lehetséges, hogy az illető szavazókörben nem is a képviselő, hanem más jelölt kapta a szavazatok többségét, tehát a mai törvény gondolatmenete szerint a visszautasított vagy akadályozott választók szavazatait annak a jelöltnek a hátrányárakellene számba venni. Ez azonban csak újabb bonyodalmakkal járna. A fent kifejtett okokból nem lehet a titkos szavazásnál leszámítás tárgyává tenni azokat a szavazatokat sem, amelyeket a szavazatszedő küldöttsógi elnök választói joggal nem biró személyektől fogadott el. Az ilyen szavazatokra nézve sem lehet hitelesen megállapítani, hogy kire adattak. Igaz, hogy a választói joggal nem biró személyek nem tarthatnak igényt a szaKépv. iromány. 1910—1915. XLVI. kötet. 9