Képviselőházi irományok, 1910. XLIII. kötet • 1089-1094., CCVII-CCXXII. sz.

Irományszámok - 1910-1089. A képviselőház közigazgatási és pénzügyi bizottságának jelentése a vármegyei közigazgatási alkalmazottak kinevezéséről, - és a vármegyei közigazgatási alkalmazottak lényegesebb személyi és szolgálati viszonyairól, - és a vármegyei közigazgatásról szóló 1062., 1063. és 1064. számú belügyministeri törvényjavaslatok tárgyában

2 1089. szám. kedik áz ez évi LXX. t.-cikk, hogy az alispánt a főispán az egész megye megegyezésével — cum consensu totius comitatus — köteles kinevezni. A törvény ezen intézkedése folytán a különböző vármegyékben kétféle gyakorlat fejlődött ki. A vármegyék egy részében az alispánt a főispán által kijelölt négy személy közül választotta a megye nemessége, más vármegyékben ismét, a modern jogban propozicionális eljárásnak nevezett módon, a vármegye közönsége jelölt három-négy személyt, akik közül a főispán a vármegye alispánját kinevezte. Egyik eljárás sem nevezhető tiszta választási rendszernek. Az elsőben a vármegye közönsége csakis oly egyének között választhatott, akik a főispánnak tetszettek, a második eljárás mellett pedig a főispán teljesen tetszése szerint választhatott azon egyének között, akik a vármegyei nemesség bizalmát bírták. Csak az 1723. évi LVI. t.-cikk adta meg a vármegyének az alispánra és a többi vármegyei tisztviselőre vonatkozólag a választási jogot, de ngyanez a törvény egyszersmind kötelezővé tette a főispáni négyes kijelölést. E törvény életbe lépte után is sok tisztviselőt alkalmazott egyes vármegyék-, ben a főispán, így például az igen fontos főjegyzői állás betöltése is sok vármegyében a főispántól függött. Ez az állapot állott fenn egészen 1848-ig, mikor is a XVI. t.-cikk utasította a ministeriumot, hogy a közigazgatási szervezetnek a változott viszonyokhoz, tehát az alkotmányos állapothoz képest való módosítása iránt az •országgyűlés elé javaslatot terjesszen. Már akkor megkülönböztettek az országgyűlésen centralista és autonomista pártot és nem egy kiváló elme a végrehajtó hatalomnak egységes, központosított elvek alapján való szervezését -követelte, mint amely egyedül egyeztethető meg a ministeri felelősség elvével. Az ország közbejött tragikus sorsa megakadályozta, hogy a ministerium az 1848. évi XVI. t.-cikkben előirt kötelességének eleget tegyen. Az alkotmányosság helyreállítása után pedig az akkor kifejlődött közszellem, amely mindenben az 1849 előtti állapotokat kivánta helyroállítani, teljes melegséggel ós lelkesedéssel ragaszkodott a régi történelmi vármegyéhez. így jött létre az 1870. évi XLII. t.-cikk, amely bár a főispán kinevezési jogkörét is kitérj esztette, mégis általában a közigazgatási tisztviselők választásának rendszerét tartotta fenn s a főispán kijelölési jogát a kijelölő választmányra bízta, amelynek ugyan két, a főispán által kinevezett ós ugyancsak két választott tagja volt, de a mely mégis, mint autonóm önkormányzati testület működött és működik ma is. Azt mondhatjuk, hogy a municipalista felfogás Magyarországon ebben az 1870. évi XLII. t.-cikkben érte el tetőpontját. Ettől kezdve nemcsak a közfelfogás kedvezett mindinkább a centralista irányzatnak, hanem a törvényes intézményekben is mind erősebben ós erősebben nyilvánult az a tendencia, hogy a közigazgatási teendőket az igazgatás legkülönbözőbb terein államilag kinevezett tisztviselők lássák el. Az 1886. évi XXI. t.-cikk tárgyalása alkalmával már nagyon jelentős hangok emelkedtek az országgyűlésben, amelyek a vármegyék régi választási jogának megszüntetése mellett a közigazgatást kinevezett tisztviselőkre kívánták bízni. Az országgyűlés tárgyalásaiból azt látjuk, hogy sokan csak utolsó kísérletképen próbálták ezzel a törvénycikkel a vármegyék választási jogát megmenteni, abban a meggyőződésben, hogyha az ősi vármegye új szervezetében sem lesz képes a közigazgatás követelményeinek kifogástalanul megfelelni, nem marad egyéb hátra, mint a kinevezési rendszerre való áttérés. Ez a várakozás, hogy t. i. az újonnan szervezett vármegyékben különb lesz a közigazgatás, mint volt, nem vált valóra. Már rövid öt esztendő