Képviselőházi irományok, 1910. XXXVIII. kötet • 973-989. sz.

Irományszámok - 1910-980. A közigazgatási bizottság jelentése a belügyminisernek az országgyülési képviselőváélasztó kerületek számának és székhelyének megállapitásáról szóló törvényjavaslata tárgyában

234 980. szám. szempontokból indulunk ki és a kerületek beosztásánál nem vesszük tekintetbe az anyagi választójogi törvény eredményét, kockára tesszük mindazokat a célokat, a melyeket a törvényhozó a választói -jogi törvényben a választó jogosultság előfeltételeinek megállapításánál elérni akart. Négy szám áll ezek szerint rendelkezésünkre; minden törvényhatóságra négy kulcsunk van, melyek azt mutatják, hogy hány kép viselő-választókerületre tarthat igényt egy-egy vármegye a lélekszám, az irni, olvasni tudók száma, a fizetett egyenes adók és a leendő választók száma alapján egyenként. Ennek a négy számnak az átlaga volna most már az egyes törvényhatóságra eső kerületek száma. Sokkal méltányosabb ós igazságosabb eredményre jutunk igy, mintha tisztára alakosság-szám eredményéből akarnának kiindulni. Nem akarjuk azért azt állítani, hogy ezen a matematikai utón eljuthatunk ahhoz az elvont czélhoz, a melyet keresünk, de joggal bizhatunk benne, hogy a méltányosságot igy megközelíthetjük. Már fentebb emiitettük, hogy mind ezen a tényezőkön kivül nem szabad elhanyagolnunk a történelmi multat sem. Az a tény, hogy egy-egy vidék már régibb idők óta együttesen gyakorolja a politikai jogokat bizonyos meghatározott mértékben, már magában véve ennek a vidéknek megfelelő mértékben való politikai érettségére enged következtetni. Az a körülmény pedig, hogy egy-egy kerület már eddig is hosszú éveken keresztül gyakorolta a választás jogát, biztosítéka annak, hogy a kerület lakosságában az elérendő politikai célokra] vonatkozólag egységes felfogás fejlődött ki. Ez az egységes felfogás, s a közös politikai múlt olyan önálló közösségekké tömöríti az ilyen kerületet és környékét, a mely az állami élet céljainak szolgálatában ós az ország érdekében nagyon kedvezően használható fel. Ez a meggondolás vezeti a javaslatot is, a midőn a tekintetbe vett számszerű adatokon túl, mintegy az egész javaslatot alapgondolatként átfogólag súlyt helyez a régi, szerzett jogok lehető kíméletére, midőn a régi kereteket mindig csak ott és annyiban tépi át, a hol és a mennyiben az okvetlenül szükségesnek mutatkozik. A javaslat ezen alapelvein nyugvó kerületi beosztás részleteit, mindenekelőtt is országrészek szerint vizsgálva, a következő eredményre jutunk: A jelenlegi beosztáshoz képest nyer a Duna-jobbpart 7 kerületet, a DunaTisza köze 22 kerületet, a Tisza-balpart 1 ós a Tisza-Maros-szöge 4 kerületet. Ezzel szemben veszít a Duna-balpart 1, a Tisza-jobbpart 2 és a Király hágóntúli részek 9 kerületet. A mi első sorban megragadja a figyelmünket, az a Duna jobbparti és a Duna—Tisza közötti kerületek nagymérvű szaporodása, s ennek ellenében a Királyhágón túli kerületek nagy számmal való csökkenése. A Duna jobbpartja ós a Duna—Tisza köze együtt összesen 29 kerületet nyernek, — ez a két országrész pedig az ország legmagyarabb vidéke lóvén, ezt az egész nyereséget a magyarság javára kell írnunk. -- A legtetemesebb veszteség: 9 kerület, a Királyhágón túli területre jut, a mi pedig világosan a nemzetiségek vesztesége. Ezenkívül azonban veszít a Duna a balpartja ós a Tisza jobbpartja, — tehát szintén nemzetiségi vidékek — összesen három kerületet, úgy hogy a nemzetiségi országrészek összes vesztesége 12 kerület. A Tisza—Maros szögére négy kerület szaporodás esik; — mivel azonban ebből a négy kerületből kettő városi, — tehát mindenesetre magyar kerület, — ebben az országrészben az új, magyarnak tekintendő ós nemzetiséginek tekintendő kerületek paralizálják egymást. Ha még a Tisza jobbparti •egy kerület szaporodást is — a mint természetes — a magyarság javára írjuk, a mérleg igy alakul: