Képviselőházi irományok, 1910. XXXIV. kötet • 887-903. sz.

Irományszámok - 1910-887. Törvényjavaslat az esküdtbíróság előtti eljárásra és a semmisségi panaszra vonatkozó rendelkezések módosításáról

887. szám. 21 vádirat jogászi megkülömböztóseit és annak szószerinti tartalmát, elkerüléssé az egyes jogászi finomságok tekintetében a döntést; ne vessen súlyt a nem jelentékeny ténybeli megállapításokat tartalmazó kifejezésekre, hanem ehelyett a legfőbb vitás kérdésre, a vádirat lényegére (the substance of the issue), arra legyen figyelemmel, ami az eljárás tulajdonkópeni tárgya. Az újabb angol jogfejlődés oda vezetett, hogy az esküdtek a vádirat értelmében bűnösnek mondják ki a vádlottat akkftr is, ha meggyőződésük szerint eltér a tárgyaláson kiderült tényállás a vádirat tartalmától, de ez az eltérés nem érinti az ügy lényegét. A joggyakorlat szerint ily lényegtelennek lehet tekinteni az eltérést, ha az elkövetés eszközére, módjára, sőt a cselekmény tárgyára vonatkozik, ha a tettesként vádoltra az nyer igazolást, hogy felbujtó vagy bűnsegéd, stb. Az esküdtek a csalással vádoltat bűnösnek mondták ki (természetesen a csalásban, — hiszen a vádirat nem változott), holott a tárgyaláson kiderült, hogy a tettes lopást követett el. A vád arra irányult más alkalommal, hogy a vádlott tíz font sterlinget lopott, a főtárgyaláson a vádlott igazolta, hogy csak egyet: - az esküdtek bűnösnek mondták ki a vádirat szerint. Egy esetben az volt a vád, hogy az anya saját kezeivel fojtotta meg gyermekét. Az elnök befejező felvilágosításában, célozva a lefolytatott bizonyításra, a következő szavakat intézte az esküdtekhez: »Ha önök arról győződtek meg, hogy a gyermeket megfojtották, az anyát bűnösnek mondhatják ki, bár nem is ő volt a tettes, de vele egyetértve más, ha ő elég közel volt, hogy megmenthesse a gyermeket.« Az ú. n. többágú vádirat mellett az angol esküdteknek nem kell választaniuk az alternatív vádak és minősítések között. Egy nagyobb politikai per alkalmával — négyágú volt a vádirat, a cselekménynek jelentékenyen eltérő minősítéseivel — az elnök kitanítása a következően hangzott: »Kötelességem megmagyarázni önöknek azokat a jogszabályokat, amelyek szerint az előttük tárgyalt ügyet el kell bírálniok; kötelességem a bizonyítást összegezni, hogy a hosszú tárgyaláson történteket emlékezetükbe idézzem s ennél az összegezésnél oly megjegyzéseket tegyek, amelyek a határozatnál önöket nem vezérelni, hanem támogatni (no to govern, but to assist) hivatvák. Az F. elleni vád arra irányul, hogy ő a királynő iránt tartozó hűséget megszegte, a belföldön háborút kezdett s így felségsórtést követett el. A vádiratnak négy ága van, amelyek mindegyike más-más minősítéssel mutatja be a lényegében azonos vádat. De azt hiszem, inkább megzavarnám, mint felvilágosítanám önöket, ha az ezek közt fennforgó különbség fejtegetésébe bocsátkoznám, mert lényegileg mégis csak azt a tárgyaláson fejtegetett alapvető vórdést kell eldönteniök, hogy az önök előtt bizonyított tényállás szerint a kádlott háborút kezdett-e a királynő ellen ?« Ily körülmények közt az angol esküdt feladata sokkal könnyebb és egyszerűbb, mint a kontinentális esküdté; és mégis az angol elnök befejező fejtegetése messze túlterjed a jogi magyarázatokon s az ügy lényegébe, a bizonyítás anyagába is behatol s egyenes útmutatást nyújt a kérdés eldöntésére. Az egész kontinensen s nevezetesen Magyarországon szerzett tapasztalatok szerint az ily útmutatás nélkül hagyott esküdtek jogászi vezetése nélkülözhetetlen. Az a körülmény, hogy a mai rendszer szerint a kérdések egész halmazatát egyszerre kell megmagyarázni, sajnálatos eredményekkel járt; a bebizonyítottan hibás rendszerhez ragaszkodni tehát a. törvényhozás részéről csak az előítéletekkel szemben 'való gyöngeség lenne. A javaslat szerint az elnök szerepe továbbra is csak a jogi felvilágosítások terén marad, tehát semmikép sem kifogásolható.