Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

963. §. 93 Az adósok közt statuált jogközösségből folyik, hogy ha valamelyik adóstól a reá eső részt nem lehet behajtani, ezt a kárt is közösen kell az adósoknak viselniök. A Tj. szerint ily esetben a többiek kötelezettségük arányában kötelesek a hiányt fedezni és csak ha egyikük vétkesen okozta a behajthatatlanságot (ami ugyan ritkán lesz megállapítható, mert az adóstársaknak rendszerint egyaránt módjukban lett volna fizetőképtelenné vált, adóstársukat a hozzájárulásra szorítani), köteles ez egymaga a hiányt viselni (962. §. 3. bek.). A visszkeresetre nézve a törvényhozások egy részében felállított azt a kivételt, hogy akinek kötelezettsége szándékosan elkövetett tiltott cselekményből származik, annak nincs adóstársai ellen visszkereseti joga, a'Tj. nem vette át, mert a visszkereset a méltányosság követelménye, amely kivétel nélkül minden kötelemnél, tehát a tiltott cselekményből eredőknél is figyelembe veendő. Méltánytalan és gazdaságilag is helytelen volna, ha a hitélező önkénye dönthetne arra nézve, hogy kinek a vagyonát terhelje utolsó vonalban a kár. A hitelezőt kielégítő egyetemleges adósra vonatkozólag a törvényhozások egy része úgy rendelkezik, hogy a hitelező követelése reá átszáll annyiban, amennyiben a többi egyetemleges adóstól megtérítést követelhet. A követelésnek ez az átszállása nem más. mint fictio, mely a hitelező követelését biztosító mellékjogoknak a visszkeresőre való átszállását van hivatva közvetíteni. Hogy az a követelés, amelyet a visszkereső érvényesít, nem azonos a hitelező követelésével, az eléggé kitűnik már abból, hogy ha több visszkeresett van, a visszkereseti követelés nem mint egyetemleges száll át reá, hanem mindegyik adóstárs ellen csak saját része erejéig; hogy továbbá a megtámadott a visszkeresővel szemben felhozhat oly kifogásokat, amelyeket a hitelezővel szemben nem hozhatott volna fel és viszont nem hozhat fel olyanokat, amelyek őt a hitelezővel szemben megillették volna. A mellékjogok átszállása azonban indokolt, mert a visszkereseti követelés biztosítása által enyhíti az egyetemlegességben rejlő szigort. A Tj. tehát, mellőzve a követelés átszállásának fictióját, közvetlenül az azt biztosító mellékjogokat: a zálog- és jel zálogjogot, az elsőbbségi jogokat és a kezességből folyó jogot szállítja át a hitelezőt kielégítő adósra annyiban, amennyiben ez attól, akinek tartozását e jogok biztosították, visszkereset útján megtérítést követelhet (963. §.). De nem kényszerítő jogszabály erejével. Ha az, aki a hitelezőnek a zálogjogot vagy jelzálogjogot engedte, vagy irányában a kezességet elvállalta, kikötötte, hogy e jogok csak a hitelező követelésének és nem egyúttal a hitelezőt kielégítő egyetemleges adóstárs visszkereseti követelésének biztosítására szolgáljanak, a hitelezőnek bármelyik adós általi kielégítése esetében a mellékjogok meg fognak szűnni. A visszkereső a mellékjogokat sohasem érvényesítheti nagyobb terjedelemben, mint amelyben a hitelező érvényesíthette volna. E jogok úgy szállanak át reá, amint a hitelezőt megillették, tehát azokkal a korlátokkal, amelyekhez a hitelezővel szemben kötve voltak és csak annyiban, amennyiben a hitelező kielégítésének időpontjában még fennállanak. A 963. §. szabályai egyáltalán nem akarják a hitelezőt a mellékjogok megóvása és fenntartása tekintetében diligentiára kötelezni. Csak ha oly külön jogviszony áll fenn a megtámadott adós és a hitelező között, amely ezt a mellékjogok fenntartására, vagy egyéb tekintetben diligentiára kötelezi, vagy ha a hitelező dolose, abból a szándékból, hogy a megtámadott adós visszkereseti követelését meghiúsítsa, mondott le valamely mellékjogról, fog a megtámadott adós ez alapon a hitelező keresetével szemben kifogással élhetni.