Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

84 951. §. • átment és amelynek értelmében az egyetemleges kötelem, ha az egyik hitelező az adóst megperelte, a litis contestatióval az ő személyében concentrálódott, a Tj. nem fogadta el, egyrészt azon bonyodalmak miatt, amelyekre vezet, másrészt — ós főleg — azért, mert nem egyeztethető össze a hitelezők egyetemlegességének a Tj.-ban elfogadott alapgondolatával. Ha a többi hitelezőt úgy tekintjük, mint egymással társaságban vagy törvénynél fogva jogközösségben lévőket, akiknek mindegyike csak azon jogügyletekre ós jogcselekményekre van active és passive legitimálva, amelyek közös érdeknek, de egyéb jogügyleteket és jogcselekményeket csak önmagára szorítkozó hatállyal vihet véghez, akkor nem lehetne átlátni, hogy mindez miért változzék meg abban a pillanatban, amelyben a hitelezők egyike pert indít, és miért ne legyen az, aki előbb jogosítva volt a szolgáltatás átvételére, arra azontúl is jogosítva, másrészt az, aki peren kívül nem engedheti el a követelést, miért tehesse ezt akkor, ha sikerült a többieket perindítás által megelőznie. Az adósnak azzal az érdekével a/.onban, hogy ne legyen kénytelen ugyanazon követelés miatt egy időben több pert folytatni, a Tj. is számol, midőn feljogosítja őt, hogy ha valamelyik hitelező teljesítés iránt már pert indított, a többivel szemben megtagadhassa a teljesítést, amíg a per folyamatban van (950. §. 1. bek.). Hogy akarja-e az adós ezt a halasztó kifogást érvényesíteni, az tőle függ; ha a másik hitelező külön keresetének nem veti ellene a kifogást, a kereset hivatalból el nem utasítható. Ez esetben elő fog fordulhatni, hogy az adóst ugyanazon egész szolgáltatásra több hitelező javára külön perekben többször marasztalják el, de jogsérelem ez esetben sem esik rajta, m^rt a 946. §. 1 bekezdésének szabályán az ítéletbeli marasztalás nem változtat Az a tény, hogy az adós az egyik hitelezőnek a marasztalási összeget kifizeti, a többi hitelező megítélt követelését is megszünteti és ez utóbbiakkal szemben, ha végrehajtással lépnek fel ellene, a végrehajtás megszüntetése iránti keresetre szolgáltat alapot. Ha ellen is veti az adós a 950. §. 1. bekezdésében említett kifogást, ezzel a többi hitelező kereseti joga nincs praecludálva. A 2. bekezdés kifejezetten fenntartja a többi hitelezőnek azt a jogát, hogy a folyamatban lévő perbe felperesként beavatkozzék; ha tehát ezt teszik, az adós kereseti jogukat nem kifogásolhatja. A külön perrel való érvényesítés ellen is csak addig tehet az adös kifogást, amíg az előző per még folyamatban van. Annak jogerős befejezése után, bármiként dőlt is el, a többi hitelező kereseti jogának e kifogás nem áll útjában. A korábbi perben hozott ítélet, akár marasztaló, akár elutasító, a többi hitelezővel szemben nem bír hatállyal. Egyes jogügyleteket, amelyeket csak subjectiv hatályúaknak ismer el, a Tj. különösen felemlít, főleg mert más törvényhozások részben eltérően rendelkeznek. Ezek: az újítás, az elengedés, a követelés engedményezése és a tartozás átvállalásába való beleegyezés (951. §.). Hogy az újítás a Tj. rendszerében nem lehet objectiv hatályú, az az újításnak az 1045. §-ban elfogadott alapgondolatából következik. Aki a tar^ tozását megújítja, az nem fizet, nem elégíti ki a hitelezőt, hanem a kötelmi viszonyt más jogalapon folytatj 3J. AZ El formalisztikus felfogás, amely a hitelezőt kielégítettnek tekinti, mihelyt a régi követelés helyébe ugyanazon szolgáltatásra és ugyanazon adós ellen irányuló új követelést kapott, nem az élet felfogása. Eszerint a hitelező csak akkor van kielégítve, ha a kötelem elélte gazdasági célját, ha azt a vagyontárgyat, illetőleg értéket, amelyet hivatva van a hitelező vagyonába juttatni, abba tényleg bejuttatta. Ez az 1045. §. szerinti újításnál nincs, így: nem volna tehát helyes azt a fizetéssel