Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

952. §. 85 és az in solutum datió-val azonosítani. Önként értetődik azonban, hogy ha az adós az új kötelmet azon hitelezővel szemben, akivel az újító szerződést megkötötte, teljesíti, a teljesítés következtében az eredeti kötelem a többi hitelezővel szemben is ép úgy meg fog szűnni, mintha azt azokkal szemben teljesítette volna. . , Az elengedés nem lóvén közös érdekű ügylet, sőt inkább azzal az érdekkel, hogy a hitelezők az egész szolgáltatást megkapják, homlokegyenest ellenkezvén, a Tj. rendszerében magától órthetőleg csak snbjectiv hatályú lehet. Megjegyzendő azonban, hogy a 951. §. rendelkezéséből még egyáltalán nem következik, hogy a többi hitelező az adóson az egész követelést, tehát azt a részt is meg fogja vehetni, amely abból az elengedőt illeti. Ez attól függ, hogy az elengedés mily értelemben történt. Ha oly értelemben, hogy csak az elengedő nem fogja a követelést ellene érvényesíteni, az adós a többi hitelezőnek az egészre irányuló keresetével szemben nem fog kifogást tehetni. Ha azonban az elengedőnek az volt a szándéka, hogy az a vagyonérték, amelyet a követelésnek őt illető része képvisel, végleg az adósnál maradjon — és az elengedés rendszerint így lesz értelmezendő — akkor az elengedésben egyúttal azon esetleges visszkereseti követelés hallgatólagos engedményezése is bennfoglaltatik, amely az elengedőt hitelezőtársai ellen megilleti, ós akkor, habár a többi egyetemleges hitelező elvben egész összegében érvényesítheti az egyetemleges követelést, az adós azzal szemben a reá engedményezett visszkereseti követelését beszámítás vagv visszatartás útján érvényesítheti. Az elengedésre vonatkozó szabály természetesen akkor is alkalmazandó, ha a felek színleges fizetés és a fizetett összeg visszaajándókozása által akarnák az elengedést elpalástolni A követelés engedményezése által az egyik hitelező csak annyi jogot ruházhat át az engedményesre, amennyi joga neki volt, mert az egyetemlegesség elvével nem volna összeegyeztethető, hogy az egyik hitelező engedményezés által a töobi hitelezőtárs jogáról is rendelkezzék. Az engedményezés egyedüli hatálya tehát az, hogy az engedményes belép az egyetemleges hitelezők sorába, azoknak egymásközt fennálló jogviszonya szerint. Hogy az egyik hitelezőnek a tartozás átvállalásába való beleegyezése is csak snbjectiv hatályú lehet, az a 947. §. indokolására felhozottakból következik. A hitelezői egyetemlegességnek kifelé gyakorolt hatásán kívül a Tj. a hitelezőknek egymás közötti jogviszonyát is szabályozza, kimondván, hogy amennyiben törvény vagy jogügylet mást nem határoz, egymás közötti viszonyukban egyenlő arányban vannak a követelésre nézve jogosítva (952. §). A Tj. ezzel arra az esetre, ha a hitelezők közt társaság vagy másféle jogviszony nem áll fenn, ami ugyan vajmi ritkán fog előfordulni, jogközösséget állapít meg közöttük. Ugyanis méltányosabbnak és gazdaságilag is előnyösebbnek tartja, hogy a követelés ily esetben a hitelezőket közösen és egyenlő arányban illesse, mint az adós önkényére vagy a véletlenre bízni, hogy a szolgáltatás melyikük vagyonát gyarapítsa. A 952. §-ban foglalt szaoály különben főleg a bizonyítási teher szempontjából bír gyakorlati jelentőséggel. A visszkeresőriek ugyanis, amennyiben egyenlő résznél többet nem követel, nem kell bizonyítania, hogy minő jogviszony áll fenn' a hitelezők között, hanem elég bizonyítania, hogy az alperesként perbe vont hitelezőtárs oly követelésre nézve, amelyre nézve ő is egyetemleges hitelezőkónt volt érdekelve, kielégítést kapott. Az alperesen áll ezzel szemben azt bizonyítani, hogy azon jogviszonynál fogva, amelyben ő a felperessel áll, ez a felvett