Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.
Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része
949-950. §. 8S tettel van a 948. §. 3. bekezdésében még külön is kimondva, amelyekben ahhoz, hogy a hitelező késedelembe essék, a teljesítés felajánlása nem szükséges Ami végül az elévülést illeti, az a Tj. szerint oly értelemben objectiv hatásü, hogy a követelés egyik hitelezővel szemben sem évül el, amíg az elévülés előfeltételei valamennyivel szemben fenn nem forognak (949. £.). Annyi már a 947. §-ból is következik, hogy az elévülésnek bármelyik hitelező részéről való félbeszakítása a többi hitelezőnek is javára szolgál. Hogy a Tj., ezen túlmenve, a követelést egyáltalán csak egységesen engedi elévülni, az abban találja igazolását, hogy a viszonylagos elévülés csak komplikációkat teremt, anélkül hogy bárkinek is haszna volna belőle. Az adósnak nem válnék hasznára, ha az egyik hitelező követelési joga külön elévülne is, mert ő a többi hitelezőnek mégis felelős maradna az egész szolgáltatással; a többi hitelezőre sem származnék ebből előuy, mert ők az adóstól behajtott szolgáltatásnak megfelelő részét annak a hitelezőtársuknak, akinek követelési joga elévült, mégis kötelesek volnának kiadni. Az egyes hitelezőnek az a joga ugyanis, amelynél fogva az egyetemleges követelés egy része a hitelezők közt fennálló társasági viszonynál vagy a 952. §-ban megállapított jogközössógnél fogva őt illeti, nem követelés, és eszerint elévülésnek nincs alávetve ; az a követelés pedig, hogy a többiek az adóstól behajtott szolgáltatás megfelelő részét neki adják ki, csak a szolgáltatás felvételének időpontjában keletkezik, következőleg arra vonatkozólag az elévülés ideje is csak ettől az időponttól számítható. Másként áll a dolog a passiv egyetemlegességnél. Ott van értelme annak, ós kívánatos is, hogy a követelés mindegyik egyetemleges adóssal szemben önállóan évülhessen el, mert az az adós, akivel szemben az elévülés előfeltételei beállottak, a kötelezettség alól szabadul, és pedig nemcsak a direkt kötelezettség alól a hitelezővel szemben, hanem miután a 962. §. 1. bekezdése értelmében mindegyik egyetemleges adós a főkötelezettség fennállása alatt is követelheti adóstársaitól, hogy ezek a főkötelezettség törlesztésére működjenek közre, ós ezen követelésre nézve az elévülés már a főkötelezettség lejártával, nem pedig csak a teljesítéssel kezdődik, rendszerint egyidejűleg szabadul adóstársaival szemben is ezeknek visszkereseti követelése alól. Ez az oka annak, hogy míg a passzív egyetemlegességnél a Tj. az elévülést, ennek nyugvását ós félbeszakítását csak subjectiv hatályúnak ismeri el, addig az activ egyetemlegességnél akként rendelkezik, hogy nemcsak az elévülésnek az egyik hitelezővel szemben való nyugvása s vagy félbeszakadása, hanem az elévülés kezdetének az egyik hitelezővel szemben való kitolása ós az egyik hitelezőt megillető hosszabb elévülési idő is valamennyi hitelezőnek válik javára. Ez utóbbi tekintetben különösen megjegyzendő, hogy ha a követelés húsz évnél rövidebb elévülésnek van alávetve, az adós azonban azt az egyik hitelezővel szemben az 1075. §. 2. bekezdésének megfelelő módon elismeri, ez az elismerés az. elévülést nemcsak valamennyi hitelezővel szemben fogja félbeszakítani, hanem a meginduló új elévülés idejét valamennyivel szemben a rendes húsz évre fogja kiterjeszteni. Ezzel ki vannak merítve azok a jogügyletek és jogi tények, amelyek a hitelezői egyetemlegesség viszonyában a Tj. szerint objectiv hatályúak. A kereset, amennyiben megintóst foglal magában, a 947. §. értelmében, amennyiben az elévülést félbeszakítja, a 949. §. értelmében kihat ugyan a többi hitelezőkre is; egyébként azonban sem az egyik hitelező által indított pernek, sem az ilyen perben hozott ítéletnek nincs objektív hatálya. A praeventió elvét, amely a római jogból az újabb törvényhozások nagyobb részébe 11*
