Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

26 hogy akármilyen jelentéktelen tévedés miatt meg lehessen a jogügyleteket dönteni. A lényegesség megítélésénél azonban kétféle szempontból indulhatunk ki: vagv azt nézzük, hogy mit tekint a közfelfogás objectiv criteriumok alapján lényegesnek, vagy azt, hogy mit tekintett a tévedő az ő subjectiv felfogása szerint az adott esetben annak. A Tj. a két szempontot kombinálva, lényegesnek akkor tartja a tévedést, ha a szerződés tartalmát érintő oly körülményre vonatkozik, amelyet a közfelfogás fontosnak tart, hacsak ki nem tűnik, hogy az adott esetben a tévedő nem tartotta annak; de más körülményre vonatkozó tévedést is elismer lényegesnek, ha a tévedő akaratelhatározására döntő befolyással volt ós a másik fél ezt felismerhette (774. §. 2. bek.). Az utóbb említett előfeltételek alatt tehát oly körülmény iránti tévedés is alapul szolgálhat a megtámadásra, mely nem vonatkozik a szerződós tartalmára, például indító okbeli tévedés. Hogy különben a tévedés a nyilatkozat tótelénél történt-e, vagy az akaratelhatározásnál, mely a nyilatkozat tételére vezetett, az — amennyiben a tévedés a fent mondottak szerint lényeges — a megtámadási jog tekintetében különbséget nem tesz. A másik kelléke a megtámadhatóságnak, (amely alól ugyan a Tj. kivételeket is enged) az, hogy a tévedést a másik fél okozta vagy a szerződóskötésnél felismerhette légyen. A Tj e kellék felállításával az úgynevezett nyilatkozati elmélet álláspontjára helyezkedik, mely a tévedés kérdésében a bona fidest és a forgalom biztonságának követelményeit tekinti döntőknek. A forgalom érdeke megköveteli, hogy aki' mással szemben oly jognyilatkozatot tett, amelyről a másik félnek jóhiszeműen azt kellett hinnie, hogy a nyilatkozó akaiatának megtelel, az nyilatkozatáért abban az esetben is helyt álljon, ha azt tévedés hatása alatt tette. A másik fél nem ismerheti a nyilatkozat szerzőjének belső akaratát; ő csak ahhoz tarthatja magát, amit amaz akarataként kijelentett; ha tehát kijelentésében bízva, vele jogügyletbe bocsátkozott, joggal elvárhatja, hogy bizalmában ne csalódjók ós ne ő vallja kárát annak, hogy ellenfelének akaratkijelentóse és belső akarata között utólag ellentét derül ki. Azt a megoldást sem tartotta a Tj. kielégítőnek, mely a megtámadást a tévedés felismerhetőségére való tekintet nélkül megengedi, de a megtámadót a másik fél negativ interessejének megtérítésére kötelezi. A negatív interessze bizonyítása sok esetben felette nehéz; a másik félre pedig méltánytalan megterhelés, hogy ő, aki a szerződést jóhiszemben megkötötte és érvényesen megkötöttnek tarthatta, utólag kénytelen legyen kimutatni, hogy mit tett volna és mi. nem tett volna, ha a szerződést meg nem köti, holott e k rülmenyekre annak idejében épen azért, mert a megtámadott szerződést érvényesen megkötöttnek tartotta, ügyet sem vetett ós bizonyítékokról sem gondoskodhatott. A másik félre való tekintet tehát rendszerint azt követeli, hogy a tévedés hatása alatt tett jognyilatkozat is fenntartassák, hacsak a másik fél személyében nem forog fenn oly körülmény, mely a tévedés figyelembe vételét igazolja. Ilyen az, ha a másik fél a tévedést — akár vétkesen, akár vétlenül — okozta, vagy ha a tévedést, melyet nem maga okozott, felismerhette (azaz tényleg ismerte vagy a saját hibájából nem ismerte). Kivételesen azonban a Tj. ezen előfeltételek hiányában is megengedi a tévedés figyelembe vételét; akkor t, i., ha a szerződésből a másik léire ingyenes előny vagy aránytalan nyereség háramolna. A kivétel nem áll ellentótben a nyilatkozati elmélet alapelvével: a bona fidesszel. Ahol oly személyek állanak egymással szemben, akik közül az egyik kárt akar magáról elhárítani, a másik nyerészkedni, az előbbinek érdeke előbbre való. E lukra-