Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

m—m. §. ;; 25 (772. |-, 1. bek.), az nyilvánvaló. Ha a szinlelt ügylet, mint gyakran megtörténik, más ügyletet palástol, ez esetleg hatályos lehet a maga igazi mivolta szerint, de természetesen csak akkor, ha a felek ebbeli szándékukat, akár kifejezetten, akár hallgatólag, kellő határozottsággal kijelentették, és ha a palástolt jogügylet érvényességének egyéb törvényes előfeltételei is fennforognak (772. §. 2. bek.). Minthogy a szinleges szerződés semmissége által harmadik személyek, akik a szerződés érvényében bízva, ennek alapján további jogokat szereztek, könnyen kárt szenvedhetnek, a törvénynek az ilyen jóhiszemű harmadik személyek védelméről is kell gondoskodnia. Ingó vagy ingatlan dolog szinleges átruházása esetében a jóhiszemű harmadik szerző, hacsak ingyen nem szerezte a dolgot, a 460—462., illetőleg a 386., 387. §-okban talál védelmet; szinleges meghatalmazás esetében a 798. -§. a meghatalmazottal jogügyletbe bocsátkozó harmadik személy javára, színleges engedmény esetében a 997. §. az adós javára korlátozza a színlegességre való hivatkozást. Amennyiben azonban ezek a speciális szabályok nem segítenek, annyiban a Tj.-ban felállított az az általános szabály fog alkalmazást nyerni, mely a színleges szerződést kötő feleket egyetemleg felelőssé teszi azért a kárért, amelyet harmadik személy vétlenül azáltal szenved, hogy a szerződés érvényes voltában megbízik (772. §. 3. bek.). E kártérítési kötelezettség független attól, hogy forog-e fenn tiltott cselekmény. Aki színleges szerződést köt, annak előre számot kell vetnie azzal a lehetőséggel, hogy ezáltal esetleg harmadik személyek megtévesztésére ad alkalmat. Ha tehát ez az eset bekövetkezik, és pedig oly körülmények között, hogy a harmadiknak nem lehet gondatlanságul felróni, hogy a szerződés érvényében megbízott, akkor felelnie is kell a kárért, amely cselekményéből a harmadikra hárult, tekintet nélkül arra, hogy a harmadiknak károsodását akarta-e és előre látta-e vagy sem. c) Lehet végre, hogy a nyilatkozattevő minden csalási szándék nélkül abban a feltevésben tesz nem komoly nyilatkozatot, hogy a másik fél annak nem komoly voltát fel fogja ismerni. A jóhiszemű tréfa esetén kívül itt főleg a nem sikerült színlelés esete, vagyis az az eset jön tekintetbe, midőn a fél abban a feltevésben teszi meg színleges nyilatkozatát, hogy a másik fél a színlelés iránt vele egyetért. Hogy ily esetben szerződés nem keletkezhetik, ha a másik fél a nyilatkozat nem komoly voltát felismerte, az bővebb megokolásra nem szorul. Ha azonban nem ismerte fel, akkor a jóhiszemű forgalom érdekeire való tekintet nem engedi, hogy a szerződést semmisnek tekintsük. A Tj. a nyilatkozattevőnek ily esetben csak arra ad jogot, hogy a szerződést a tévedésre vonatkozó szabályok szerint megtámadja, ami a 774. ós 780. §-ok értelmében azt jelenti, hogy a szerződést kártérítés kötelezettsége nélkül támadhatja meg, ha a másik fél a nyilatkozat nem komoly voltát kellő gondosság mellett felismerhette volna; ellenkező esetben csak a negativ érdek megtérítése mellett és csak akkor, ha a szerződés révén ingyenes előnyhöz vagy aránytalan nyereséghez jutna (773 §.). 3. Az a körülmény, hogy a szerződő felek valamelyike a szerződés megkötésénél tévedett, a Tj. szerint a szerződést nem teszi semmissé, hanem csak feljogosítja a tévedőt, hogy bizonyos előfeltételek alatt szerződési nyilatkozatát megtámadja (774. §. 1. bek.). A jog a tévedést csak a tévedő érdekében és következőleg csak annyiban veheti figyelembe, amennyiben ez hivatkozni akar reá. A megtámadhatóság első sorban attól függ, hogy a tévedés lónyeges-e. Ebben megegyezik minden jogrendszer, mert a forgalom érdeke nem tűri, Képvh. iromány. 1910—1Ö15. XXXIU. kötet. 4