Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

1175-1178. §. 169 §-ainak megfelelően a Tj. a nem-nyilatkozás következményeit akként határozza meg, hogy a nyilatkozás elmulasztását, ha a dolog a vevőnek át volt adva, elfogadásnak, ellenkező esetben az elfogadás megtagadásának kell venni (1174. §.). II. A mustra szerinti vétel feltétlen vétel, amelynél azonban kikötöttnek tekintetik, hogy a szolgáltatandó dolog a mustra tulajdonságaival bírjon. Magától értetődik, hogy emellett egyéb, a mustra által fel nem tüntetett tulajdonságok is lehetnek kikötve (1175. §.). A mustra szerinti vételnél is elvben az eladót terheli a bizonyítás a szolgáltatott dolog szerződésszerű minősége — a mustrával megegyező volta — tekintetében ; ha azonban a mustra, mint rendesen, a vevőnek adatott át, tehát általa volt megőrzendő, ő pedig azt a saját hibájából fel nem mutathatván, az eladónak a bizonyítást lehetetlenné teszi, már az általános szabályokból levezethető, hogy ily esetben a vevőt terhelő kártérítési kötelezettség folyományaképen a bizonyítási teher megfordul. A Tj. azonban tovább megy, és tekintet nélkül arra, hogy a mustra felmutatását a vevő hibája vagy hibáján kívül beállott körülmény tette-e lehetetlenné, általában a dolog mustraszerűségének vélelmét állapítja meg arra az esetre, ha a vevő a neki átadott mustrát nem mutathatja fel. A mustra megsemmisülése és elveszése tekintetében tehát a Tj. a kárveszélyt a vevőre hárítja és pedig azért, mert méltánytalannak tartja, hogy az eladó helyzete súlyosbodjék oly körülmény következtében, mely, ha a vevő hibáján kívül is, de mégis ő nála, az ő személyében vagy érdekkörében állott be és amely ellen az eladó nem biztosíthatta magát. Csak vélelemről lévén szó, a vevőnek fennmarad az a joga, hogy a szolgáltatott dolognak a mustrától eltérő voltát, tehát szerződésellenes minőségét, más bizonyítékokkal bizonyítsa (1176. §. 1. bek.). A mustra megőrzésének kötelezettségéből következik a mustrát felmutató félnek — tehát rendszerint a vevőnek — a Tj.-ban megállapított az a kötelezettsége is, hogy a mustra azonosságát és sértetlenségét, ha efelől kétség van, a másik fél kérelmére esküvel megerősítse (1176. §. 2. bek.). Ezzel implicite ki van mondva, hogy a felmutató felet a felmutatott mustra azonossága és sértetlensége tekintetében tovább menő bizonyítási kötelezettség nem terheli. A másik félnek — az eladónak — az ellenbizonyításhoz való joga természetesen fennmarad. II. Visszavásárlás. A visszavásárlási jog fenntartását a Tj. nem bontó feltételként fogja fel, úgy hogy az eladó visszavásárlási szándékának kijelentésével a vétel ipso jure felbomolnék, de nem is puszta előszerződésként, amelynek alapján az eladónak csak követelése volna arra, hogy a vevő kösse meg vele a visszavásárlási szerződést. A Tj. szerint, ha az eladó fenntartotta magának a visszavásárlás jogát — ami rendszerint az eladáskor szokott történni, de történhetik később is — a visszavásárlás létrejön az eladónak a vevőhöz intézett azzal az egyoldalú és alakszerűséghez nem kötött nyilatkozatával, hogy jogával él (1177. §. 1. bek.). Ez az egyoldalú jognyilatkozat mindazáltal ugyanoly joghatásokat hoz létre, mintha a felek a visszavásárlás iránt külön szerződést kötöttek volna; tehát mégállapítja átvevőnek azt a kötelezettségét, hogy a vétel tárgyát a visszavásárlási ár egyidejű lefizetése fejében az eladónak szolgáltassa vissza. A visszavásárlási ár a felek szabad megállapodásának tárgya, kétség esetében azonban azonos az eladási árral (1177. §. 2. bek.). Minthogy a vevőnek elejétől fogva számolnia kell azzal a lehetőséggel, hogy a megvett tárgyat köteles lesz az eladónak visszaszolgáltatni, neki időközben gondot Képvh. iromány. 1910—1915. XXXtH, kötet. 22