Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.
Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része
1074—1077. §. 143 dás tartamára vonatkozó rendelkezés lényegileg megfelel annak, amit a Tj. a keresetindítás által előidézett félbeszakadás tartamára nézve rendel. Itt is gondoskodik a Tj. egy harminc napi póthatáridőről, amely, ha a bűnvádi feljelentés eredménytelen marad, a hitelezőnek rendelkezésére áll avégett, hogy a félbeszakadás hatályát követelésének más úton való érvényesítése által fenntarthassa (1073. §.). Ami ezt a több helyütt statuált harminc napi póthatáridőt illeti, ez nem úgy van értve, mintha az azon belül megkezdett új jogór vény esi tós csak úgy volna alkalmas a félbeszakadás hatályának fenntartására, ha eredményes. Az elévülés félbeszakadásának hatálya fennmarad akkor is, ha a harminc nap alatt megindított új kereset is illetéktelen bírósághoz adatott be vagy ha az is érdemi elbírálásra alkalmatlan. A költség, amely a hitelezőt ily helytelen és sikertelen joglépések következmónyeképen terheli, elég védelmül szolgál az adósnak esetleges visszaélések ellen, feltéve hogy ő egyébként e joglépósekről értesült ós így figyelmeztetve volt arra, hogy a védelmére szükséges bizonyítékok beszerzéséről és megóvásáról gondoskodjék. Csak egy korlát mutatkozik mégis szükségesnek: oly keresetet, fizetési meghagyás hanti kérelmet, csődbejelentést vagy bűnvádi feljelentést, amelyet a bíróság vagy egyéb hatóság hivatalból visszautasít, a harminc napi határidők szempontjából nem létezőnek kell tekinteni, mert az elévülést nem akadályozhatja meg a hitelezőnek a póthatáridő alatt, tehát máris késedelmesen tett oly helytelen , joglópóse, amelyről az adós nem is értesül (1074. §.1. bek.). Habár a záros határidőkre az elévülés nyugvására és félbeszakadására vonatkozó szabályok rendszerint nem alkalmazandók (1081. §. 2. bek.), a most tárgyalt harmincnapi határidőkre, valamint az 1064. és 1065. §-banmegállapított határidőkre a hitelező iránti méltányosságból az elévülés nyugvását tárgyazó szabályok közül az 1057. §. 2. pontjában ós az 1059—1061. §-okban foglaltak kivételesen ki vannak terjesztve (1074. §. 2. bek.). Az elévülés félbeszakadásának hatálya abban áll, hogy az addig eltelt idő az elévülés szempontjából nem vétetik tekintetbe, »nem számít". A követelés azonban ezzel nincs kivéve az elévülés alól; azzal az időponttal, amelyben a félbeszakadás véget ér, új elévülés kezdődik és pedig rendszerint ugyanoly tartamú elévülés, amilyen a félbeszakított volt. Ez akkor is áll, ha az elévülést az adós elismerése szakította volt félbe. Csak ha az elévülés félbeszakadását az adósnak oly írásbeli nyilatkozata idézte elő, amelylyel lejárt tartozását és ennek terjedelmét a hitelezővel szemben feltótlenül elismeri vagy arra nézve neki feltétlenül fizetést ígér, kell a Tj. szerint az új elévülés befejezéséhez minden esetben húsz év. Ez olyan esetben, mikor az elismerő nyilatkozat az 1443. §-ának megfelelő tartozáselismerés, az általános szabályokból következik, mert a tartozáselismerés önálló követelési alap. De ha az elismerő nyilatkozat nem esik is az 1443. §. alá, az a feltett esetben oly szabatosan fixirozza a követelést és annak összegét, hogy a rövidebb elévülési idő alkalmazása indokolatlan volna (1075. §.). IV. A befejezett elévülésből az adósnak kifogása származik a követelés ellen, amelynél fogva a teljesítést megtagadhatja (1077. §. 1. bek.). Az elévülés tehát, mint már említve volt, nem szünteti meg a követelést ipso jure, de a vele szemben álló elévülési kifogás a követelés érvényesítését mindenkorra kizárja. Nem csupán a keresettel való érvényesítés van kizárva, hanem általában a kényszerórvényesítés; az elévült követelés kifogás útján sem érvényesíthető, és nevezetesen, amennyiben az 1036. §. 2. mondatának előfeltétele nem forog fenn, beszámításra sem használható.
