Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

1074—1077. §. 143 dás tartamára vonatkozó rendelkezés lényegileg megfelel annak, amit a Tj. a keresetindítás által előidézett félbeszakadás tartamára nézve rendel. Itt is gondoskodik a Tj. egy harminc napi póthatáridőről, amely, ha a bűnvádi feljelen­tés eredménytelen marad, a hitelezőnek rendelkezésére áll avégett, hogy a félbeszakadás hatályát követelésének más úton való érvényesítése által fenn­tarthassa (1073. §.). Ami ezt a több helyütt statuált harminc napi póthatáridőt illeti, ez nem úgy van értve, mintha az azon belül megkezdett új jogór vény esi tós csak úgy volna alkalmas a félbeszakadás hatályának fenntartására, ha eredményes. Az elévülés félbeszakadásának hatálya fennmarad akkor is, ha a harminc nap alatt megindított új kereset is illetéktelen bírósághoz adatott be vagy ha az is érdemi elbírálásra alkalmatlan. A költség, amely a hitelezőt ily helytelen és sikertelen joglépések következmónyeképen terheli, elég védelmül szolgál az adósnak esetleges visszaélések ellen, feltéve hogy ő egyébként e joglépó­sekről értesült ós így figyelmeztetve volt arra, hogy a védelmére szükséges bizonyítékok beszerzéséről és megóvásáról gondoskodjék. Csak egy korlát mutatkozik mégis szükségesnek: oly keresetet, fizetési meghagyás hanti ké­relmet, csődbejelentést vagy bűnvádi feljelentést, amelyet a bíróság vagy egyéb hatóság hivatalból visszautasít, a harminc napi határidők szempontjából nem létezőnek kell tekinteni, mert az elévülést nem akadályozhatja meg a hitelezőnek a póthatáridő alatt, tehát máris késedelmesen tett oly helytelen , joglópóse, amelyről az adós nem is értesül (1074. §.1. bek.). Habár a záros határidőkre az elévülés nyugvására és félbeszakadására vonatkozó szabályok rendszerint nem alkalmazandók (1081. §. 2. bek.), a most tárgyalt harmincnapi határidőkre, valamint az 1064. és 1065. §-banmeg­állapított határidőkre a hitelező iránti méltányosságból az elévülés nyugvá­sát tárgyazó szabályok közül az 1057. §. 2. pontjában ós az 1059—1061. §-okban foglaltak kivételesen ki vannak terjesztve (1074. §. 2. bek.). Az elévülés félbeszakadásának hatálya abban áll, hogy az addig eltelt idő az elévülés szempontjából nem vétetik tekintetbe, »nem számít". A kö­vetelés azonban ezzel nincs kivéve az elévülés alól; azzal az időponttal, amelyben a félbeszakadás véget ér, új elévülés kezdődik és pedig rendsze­rint ugyanoly tartamú elévülés, amilyen a félbeszakított volt. Ez akkor is áll, ha az elévülést az adós elismerése szakította volt félbe. Csak ha az el­évülés félbeszakadását az adósnak oly írásbeli nyilatkozata idézte elő, amely­lyel lejárt tartozását és ennek terjedelmét a hitelezővel szemben feltótlenül elismeri vagy arra nézve neki feltétlenül fizetést ígér, kell a Tj. szerint az új elévülés befejezéséhez minden esetben húsz év. Ez olyan esetben, mikor az elismerő nyilatkozat az 1443. §-ának megfelelő tartozáselismerés, az álta­lános szabályokból következik, mert a tartozáselismerés önálló követelési alap. De ha az elismerő nyilatkozat nem esik is az 1443. §. alá, az a fel­tett esetben oly szabatosan fixirozza a követelést és annak összegét, hogy a rövidebb elévülési idő alkalmazása indokolatlan volna (1075. §.). IV. A befejezett elévülésből az adósnak kifogása származik a követelés ellen, amelynél fogva a teljesítést megtagadhatja (1077. §. 1. bek.). Az el­évülés tehát, mint már említve volt, nem szünteti meg a követelést ipso jure, de a vele szemben álló elévülési kifogás a követelés érvényesítését mindenkorra kizárja. Nem csupán a keresettel való érvényesítés van kizárva, hanem általában a kényszerórvényesítés; az elévült követelés kifogás útján sem érvényesíthető, és nevezetesen, amennyiben az 1036. §. 2. mondatának előfeltétele nem forog fenn, beszámításra sem használható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom