Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része

.116 1008. §. még egy adóst szerezzen. Ha tehát a hitelező a neki tett tartozás átvállalási ajánlatot nem fogadja el, ama szerződés alapján a harmadik ellen követelést nem támaszthat (1007. §. 2. bek.). Csak ha kimutatható, hogy a felek a szerződést in eventum a hitelező javára kötöttnek kívánták tekinteni, fognak e részben a harmadik személy javára kötött szerződés szabályai alkalmazást nyerni. II. A tartozások jogügyleti átszállásán kívül a Tj. a tartozásoknak a felek akaratától független, törvényi átszállását is ismeri, mely akkor áll be, ha valaki másnak egész vagyonát vagy vagyona hányadrészét szerződés útján átveszi. Ily esetben az átvevő, akár ingyenes, akár visszterhes szerződéssel vette át a vagyont, az átruházónak a szerződés megkötésekor fennálló tartozásaiért a hitelezőknek az átruházóval egyetemleg felel (1008. §.1. bek.). A Tj. e szabály felállításával tovább fejleszti azt a gondolatot, amelyen a K. T. 20. §-ának rendelkezése is alapszik és amely magánjogi gyakorlatunkban eddig csak a vagyon elajándékozása esetében és csak annyiban volt elismerve, hogy az ajándékozó hitelezői, ha követelésüket az adóson be nem hajthatták, a megajándékozottól követelhettek az ajándékba kapott vagyon erejéig kielégítést. A Tj. abból a felfogásból indul ki, hogy a cselekvő vagyon természetes rendeltetése, hogy a tartozások fedezetéül szolgáljon; az adós tehát kötelességellenesen jár el. ha cselekvő vagyonát egészben másra ruházza, anélkül, hogy a tartozások kiegyenlítéséről gondoskodnék Másrészt annak, aki a vagyont átveszi, számolnia kell azzal a lehetőséggel, hogy e vagyont tartozások terhelhetik és tudnia kell, hogy az átruházó hitelezői elől nem szabad a kielégítési alapot elvonnia. Ez a megfontolás igazolja, hogy a törvény azt, amit lelkiismeretes szerződő felek egész vagyon iránt kötött átruházási szerződéiben maguk is ki szoktak kötni, hogy t. i. az .átvevő az átruházó hitelező nek az átvett vagyonnal felel, az átruházó hitelezőinek védelmére és a forgalom biztonságának érdekében kényszerítő jogszabály erejével általánosan kimondja. Habár az átvevő felelőssége elvileg azokra a vagyontárgyakra szorítkozik, amelyeket az átruházótól átvett, és azokra a követelésekre, amelyeket az átruházási szerződés alapján ellene támaszthat, a hitelező csak fogyatékos védelemben részesülne, ha ezeket a vagyontárgyakat és követeléseket, amelyeket a legtöbb esetben nem is ismerhet, ő neki kellene kimutatnia. A Tj. ugyanazért ezek kimutatását az átvevőnek teszi kötelességévé olyképpen, hogy ha nem mutatja ki vagy nem engedi át a hitelezőnek kielégítése céljára, a hitelező követelésóért korlátlanul helyt kell állania. Eszerint annak, aki másnak vagyonát szerződéssel átveszi, a saját érdekében fog állani, hogy az átvett vagyontárgyaknak és értéküknek megállapításáról idejekorán gondoskodjék ; külön leltározási kötelezettséget azonban a Tj. az átvevő terhére nem ír elő. E rendelkezésből egyúttal következik, de az 1893. §. felhívása által ki is van fejezve, hogy az átvevő az átvett vagyontárgyak kezelése tekintetében az átruházó hitelezőivel szemben gondosságra, ós pedig ugyanarra a gondosságra van kötelezve, amellyel az örökös az örökség elfogadásától fogva a hagyatéki hitelezőknek tartozik. Az 1893., 1894. és 1898. §-ok szabályainak megfelelő alkalmazását egyébként a helyzet analógiája igazolja (1008. í.;. 2. bek.). A törvény esetleges megkerülésének akarja elejét venni a Tj. azzal a kijelentéssel, hogy a vagyonátiuházás esetére felállított szabályok alkalmazását nem zárja ki az. a körülmény, hogy az átruházó egyes, aránylag jelentéktelen értékű vagyontárg)akat magának fentartott (1008. §, 3. bek.).

v