Képviselőházi irományok, 1910. XXXIII. kötet • 886. sz.
Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 3-ik és 4-ik része
999-1001. §. 111 hattá volna. A gyakorlatilag legfontosabb eset az, ha a kétoldalú szerződés alapján pénzfizetésre kötelezett félnek azért, mert a másik fél nem teljesítette vagy nem kellően teljesítette viszonos kötelezettségét, ez ellen kártérítési követelése támad. Az ilyen követelésnél nem határoz, hogy az engedményezett követelésnél előbb vagy később járt-e le, sőt nem határoz az sem, hogy az engedményről való értesítés idejében már létezett-e vagy később keletkezett e. Ennek oka abban van, hogy az ellenkövetelés beszámítása ily esetben voltaképen nem más, mint az exceptio non adimpleti vagy non rite adimpleti contractus érvényesítésének egyik módja ; a beszámítást tehát ugyanoly terjedelemben kell az engedményessel szemben megengedni, amelyben a 998. §. értelmében vele szemben a kifogásnak helye van. Másként áll a dolog a más jogalapból eredő ellenkövetelések tekintetében. Itt a döntő szempont az, hogy amennyiben az adós jogosan számíthatott arra, hogy tartozását az ellenkövetelés beszámításával fogja törleszteni, annyiban ennek lehetőségét az engedményessel szemben is fenn kell számára tartani. Joggal számíthatott az adós e tekintetben azon ellenköveteléseire, amelyek az engedményezett követelésnél előbb vagy vele egy időben járnak le; nem számíthatott jogosan a később lejárókra, mert ezek tekintetében a beszámítás lehetőségét csak saját teljesítési kötelezettségének megsértésével (elodázásával) szerezhette volna meg magának. Még kevésbbé számíthatott természetesen azokra, amelyeket csak az engedményről nyert értesítés után szerzett. Ezek a megfontolások vezették a Tj.-ot, midőn azon szabály alól, hogy az adós az engedményező elleni ellenkövetelését, amennyiben a beszámítás előfeltételei ezzel szemben fennforognak, az engedményesnek is beszámíthatja, kivételt tett arra az esetre, ha az ellenkövetelés más jogalapból ered ós az átruházott követelésnél később jár le; valamint arra az esetre, ha az adós az ellenkövetelést az engedményről nyert értesítés után szerezte (999. §. 1. bek.). Még nagyobb mórtékben korlátozza a Tj. az engedményes positiójának megerősítése céljából a nem-conn^x ellenkövetelések beszámíthatását oly esetben, mikor az adós az engedményest hitelezőjéül kifejezetten elfogadta. Ily esetben az adós az engedményező ellen más jogalapon fennálló ellenkövetelését csak úgy számíthatja be az engedményesnek, ha ehhez való jogát akkor, amikor hitelezőjéül elfogadta, fenntartotta (999. §. 2. bek.). Az adós védelmére szolgáló rendelkezései sorát a Tj. még azzal egészíti ki, hogy az engedményes csak ebbeli minőségét igazoló engedményi okirat átadása mellett követelhet az adóstól teljesítést, hacsak az eddigi hitelező az adóst az engedményről írásban nem értesítette (1000 §.). E rendelkezés lehetővé akarja tenni az adósnak, hogy az engedményes kezéhez teljesített fizetés jogszerűségét, ha utólag kétség támad felőle, bizonyíthassa. Minthogy az engedményi okirat átadása az engedményest terhelő oly cselekmény, amellyel neki a teljesítésnél közre kell működnie, az adós a 924. §. értelmében nem esik késedelembe, amíg az engedményes ezt az okiratot neki át nem adja, illetőleg átadását fel nem ajánlja. II. Az engedményre vonatkozó szabályok nagy része arra az esetre is illik, ha valamely követelés törvénynél fogva száll át másra. A Tj. a 988—990., 997 — 1000. §-okban foglaltakat jelöli meg, mint olyanokat, melyek ez esetben megfelelően alkalmazandók (1001. §. 1. bek.). Amennyiben e §-okban engedményi okiratról van szó, e helyett törvényi átszállás esetében az átszállást elismerő okirat lesz értendő.
