Képviselőházi irományok, 1910. XXXII. kötet • 886. sz.
Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 1-ső és 2-ik része
154. §. 73 szerint részére megállapított tartásnak a 154. és 155. §. szerint őt megillető mértékig való kiegészítése válik szükségessé. A rokonok közül az eltartásra elsőbbsége van az ivadéknak az előddel szemben. Vagyis, aki csak gyermekei eltartására képes, nem köteles az apját vagy az anyját, annál kevésbbé nagyszülőjét eltartani. Az ivadékok közül anna' van elsőbbsége, aki a kötelezettnek a törvényes örökösödés rendje szerint örököse volna a többi ivadókkal szemben. A gyermek tehát megelőzi az unokát, vagyis, ha a kötelezett anyagi erejét gyermeke eltartása kimeríti, unokáját eltartani már nem köteles, kivéve, ha az a törvényes örökösödés rendje szerint elhunyt szülője révén nem volna örököse. Az ivadékok egymás közt egyenlő arányban jogosultak. Az elődök közül pedig a közelebbi ízen rokon eltartási követelése megelőzi a távolabbiét, vagyis, ha a szülő eltartása már kimeríti a gyermek szolgáltatási képességét, utóbbitól a nagyszülője nem követelhet eltartást ós azt sem, hogy gyermeke az unokájától kapott tartást vele megossza. Magától értetik, hogy az egy sorban állók egymásközt egyenlően jogosultak. Pl. az atya és az anya a nagyszülők előtt, de egyenlően, úgy az apai ós anyai ágon nagyszülők szintén egyenlően, vagyis fejenként jogosultak. A §. második bekezdése a kiskorú »gyermek« javára kivételt tesz, amennyiben a házastárs eltartási követelésével (26. és 30. §.) és az elvált házastársóval [ilyen csak az elvált asszony lehet (H. T. 90. §-a)] egyenlő rangúnak jelenti ki, vagyis osztoznak igényeik arányában azon az összegen, amelyet a kötelezett a 149. és 150. §-ok szabályai figyelembe vételével eltartásra fordíthat. A még felnevelésre szoruló gyermek eltartásának szülői kötelességét ugyanis nem lehet alantabb állónak tekinteni, mint a házastársnak azt a kötelességót, hogy házastársát eltartsa és pedig annál kevésbbé, mert rendszerint a házastársnak inkább állhat módjában, ha szűkösen is, életfenntartásáról gondoskodni, mint a gyermeknek. A nagykorú gyermekkel és a többi rokonnal szemben a házastársnak ós az elvált házastársnak az eltartási követelésére né/.ve ez a szempont nem forog fenn és így helyes és következetes, hogy az utóbbiaknak elsőbbségük legyen. A 154. §. úgy határozza meg az eltartás mértékét, hogy ennek fejében mindaz jár a jogosultnak, amire szüksége van, hogy társadalmi állásához képest vagyis illendően megélhessen. Társadalmi állás alatt csak azt a társadalmi állást kell érteni, amelyben a jogosult akkor van, amikor eltartásra szorul. Azt pl. már nem kívánhatja, ha előbb saját fogatja volt, palotában lakott, páholyt bérelt, nagy háztartást vitt, költséges utazásokat tett, hogy az eltartásra kötelezett eltartás fejében mind ennek élvezetét a jövőre nézve is lehetővé tegye neki. Csupán arra tarthat számot, hogy eltartás fejében annyit kapjon, amennyiből fényűzés nélkül, de tisztességesen megélhet, azaz a testi és lelki szükségletei kielégítésére szükséges költséget fedezheti. Ha olyannak jár a tartás, aki még nevelésre szorul, annak nemcsak a társadalmi állásának megfelelő tulaj donkép eni eltartás jár, hanem a nevelés és önálló keresetre képesítő tanítás költsége is. A gyermekre nézve nemcsak a megélhetés, hanem nevelése és keresetképességhez juttatása is életkérdés. Ezen a jogcímen a szülőnek eltartási kötelessége a már fizikailag keresetképes gyermekével szemben is fennállhat. Pl. viselnie kell a tudományos pályára adott g} T ermekének a katonai kötelezettség lerovásával járó költségeit; ha orvosi pályára adta, a tanuláshoz szükséges műszerek, könyvek beszerzésére megkívánt költséget és pedig a teljes-korúságán túl is mindaddig, Képvh. iromány. 1910—1915. XXXII. kötet. 10
