Képviselőházi irományok, 1910. XXXII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 1-ső és 2-ik része

B6-37. §. 31 a szabály kiterjedt volna a jegyesek között való ügyletekre is. (V. ö. Indok. I. k. 191—193. 1.). Habár a házastársak között kötött jogügyletek tekintetében a közokirati kényszer úgy, amint azt jelenlegi jogunk (1886 : VII. t.-c. 22. §.) is érvényre emeli, bizonyos mértékig igazoltnak mutatkozik is, annak oly általánosságban való érvényre emelése, amint azt az I. T. érintett rendelkezése tervezte, gyakorlati okokból aggályos; miért is a szerkesztő bizottsági tárgyalások során annak az I. T.-tel szemben szűkebb terjedelemre szorítása általában szükségesnek jeleztetett. Igen eltérők azonban a vélemények abban a kérdésben, hogy a közirati kényszer a házastársaknak mely jogügyleteire terjesztessék ki. Minthogy a jogbiztonság és a felek érdekeinek általános szempontjából a javaslat a közokirati kényszert számos jogügyletnél általában máris érvényre emeli, az egyes jogügyletek tüzetes felsorolásával lehet csak meghatározni, hogy a házasfelek tekintetében mennyiben szükséges azt ezeken a határokon túl kiterjeszteni. Az ily részletes felsorolást tartalmazó szabályt azonban, amelyre nézve a felfogások igen eltérhetnek s időnként változhatnak is, célszerűbb az általános elvi szempontok érvényre emelésére hivatott s éppen azért nagyobb állandóságra szánt polgári törvénykönyv keretén kívül, külön törvényben, nevezetesen a közjegyzői törvényben, megállapítani. Ennélfogva a javaslat az érintett kérdés szabályozását e helyütt mellőzendőnek találta. 2. A férjnek családfői állásában rejlő praedominans helyzetével szemben a törvénynek a feleség vagyoni függetlenségét kell biztosítania; mert a férjre nézve családfői állásából kifolyóan ez önként érthető. Azokban a jogrendszerekben ugyanis, amelyek nem állanak a házastársak vagyoni függetlenségének elvi alapján, a házasságnak a feleség vagyoni helyzetére van korlátozó kihatása a férj előnyére; az ellenkező álláspontot tehát ezzel szemben kell hangsúlyozni (36. §.). Az itt kifejezett elv közjogi jellegű kényszerítő szabály, amelyet sem ellenkező szerződéssel, sem más úton, nevezetesen p. o. az egész női vagyonnak hozományul lekötésével sem lehet megkerülni (47. § 2. bekezdése). 3. A feleség a Tj. 36. §-a szerint szabadvagyona feletti rendelkező jogáról nem mondhat le ugyan érvényesen, ebből azonban nem következik az, hogy vagyona kezelését férjének bármikor visszavonhatólag át ne engedhesse. Sőt a házasélet természete rendszerint úgy hozza magával, hogy a feleség hozzájárulásával a női szabadvagyont is egészen vagy részben a férj kezeli. Szükséges ennélfogva meghatározni, mily jogi hatálya van a férj ily kezelési jogának. A javaslat szerint a feleség ily irányú rendelkezésének az életben általában érvényesülő felfogásnak megfelelően az a jelentősége, hogy a férj a kezelése alatt levő női szabadvagyonnak tiszta jövedelmét, amíg felesége másképen nem rendelkezik, a házassági terhek viseléséhez való önkéntes hozzájárulásnak tekintheti s ennélfogva azt számadás kötelezettsége nélkül szabadon felhasználhatja (37. §.). A férjnek ekként nyert kezelési jogaönként érthetőleg csak a tiszta jövedelem felhasználására vonatkozik, ellenben sem az állag feletti rendelkezést és e tekintetben a számadás alóli mentességet nem foglalja magában, sem a nőt nem korlátozza abban, hogy rendelkezését bármely irányban bármikor megmásíthassa. 4. Ha a feleség nem törzsvagyonát, hanem csupán időnként visszatérő tiszta jövedelmét (p. o. házbér, kamat, fizetés) adja át férjének, a férj e felett ellenkező szabály hiányában a feleségnek más irányú határozott rendelkezése nélkül legfeljebb csak azt a jogot nyerné, amely őt a 37. §. értelmében a kezelése alá került női szabadvagyon felett általában megilleti, tehát a fele-