Képviselőházi irományok, 1910. XXXII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 1-ső és 2-ik része

32 38-40. §. ség jövedelmét is csak mint törzsvagyont kezelhetné. Minthogy ez sem a tiszta jövedelem gazdasági rendeltetésének, sem a házasélet természetének általában nem felelne meg, már az I. T. 109. §-a másként el nem oszlatható kétség esetére azt a magyarázati szabályt állította fel, hogy a férj az ily tiszta jövedelmet, mint a házassági terhek viseléséhez való hozzájárulásként rendelkezésére bocsátott vagyont a maga egészében felhasználhatja, s ugyanezt a szabályt kiteij esztette a feleségnek vélelmezett tiszta jövedelmére is. A javaslat 38. §-aazI. T.-nek ezt a rendelkezését a szöveg szabatosabbá tételével elfogadta; nem fogadta el azonban az I. T. 109. §-ának 2. bekezdésében foglalt azt a további szabályt, amely szerint minden egyéb a férj kezéhez jutott női vagyont, amely tekintetében a feleség a fórjet szabad felhasználásra feljogosította, közönséges ajándéknak kellene tekinteni; mert az ajándékozás szabályainak ily szóles körben alkalmazása sok tekintetben, főként a feleségnek nem a férj egyéni céljaira, hanem a házassági terhekhez való hozzájárulásként a férj kezéhez adott vagyona tekintetében elfogadhatatlan jogi következményekkel járna. 5. A Tj. több helyen használja a házassági terhek fogalmát; szükséges tehát annak meghatározása. A javaslat szerint a házassági terhek a legszűkebb családi kör ellátásával járó kötelezettségeket öleli fel. A házassági terheknek a 39. §-ban foglalt meghatározása csekély szövegezésbeli eltéréssel megfelel az I. T. 110. §-ának. 6. Az I. T. 111. §'-a az u. n. praesumptio Mucianat széles körben állapította meg, amennyiben a §. 1. bekezdésében minden dologra nézve, amely a férj ós a feleség közös birtoklásában találtatik, általában tehát nemcsak harmadik személyekkel szemben, hanem a házastársaknak egymásközti viszonyára nézve is azt a vélelmet állította fel, hogy e dolgok nem a nőnek, - hanem a férjnek tulajdonai. A §. 2. bekezdésében pedig a szerzésre nézve, amellyel a nő vagyonát a házas-együttélés ideje alatt növelte, azt a vélel' met állította fel, hogy az a férj vagyona árán történt. A Tj. 40. §-a ezt a szabályt több irányban korlátozandónak találta és pedig: 1. minthogy ingatlan dolgok tulajdonára nézve a telekkönyv irányadó, a vélelmet csak az ingó dolgok tulajdonára nézve mondja ki; 2. a forgalom és a jogbiztonság érdeke csakis azt kívánván meg, hogy harmadik személyekkel szemben legyen helye a szóban forgó vélelemnek, a javaslat azt a házastársak egymásközötti viszonyára nem terjeszti ki, mert ez, tekintettel különösen az I. T. 111. §-ának 2. bekezdésében felállított további vélelemre, a nőre nézve felette méltánytalan következményekkel járna; 3. oly ingó dolgokra nézve, amelyek rendeltetésüknél fogva kizárólag a nő személyes használatára szolgálnak, a javaslat a férj tulajdona mellett szóló vélelmet nemcsak igazoltnak nem találta, hanem ellenkezőleg azoknak a jogelveknek nyomán, amelyek a házastársak tényleges különélése esetében, valamint a végrehajtási eljárás során (1881 :LX. t.-c. 49. §.) fennálló jogunkban máris érvényesülnek, a nő tulajdona mellett szóló vélelmet találta megfelelőnek ós pedig nemcsak harmadik személyekkel szemben, hanem a nő hatályosabb védelme érdekében a házastársak egymásköz!i viszonyában is (40 §. 3. bek.). Az érintett irányban korlátozott vélelmet viszont a javaslat nemcsak a házastársak közös birtokában, hanem azoknak közös lakásában levő ingó dolgokra is kiterjeszti; mert a közös lakás magában véve még nem állapítja meg a közös birtoklás tényét, ennélfogva az érintett kiterjesztés nélkül a hitelezők érdekét szolgáló vélelem hatályosságában könnyen csorbítható, sőt kijátszható lenne.