Képviselőházi irományok, 1910. XXXII. kötet • 886. sz.
Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 1-ső és 2-ik része
29—SÍ. §. 27 6. A feleségnek a 29. §-ban megállapított az a kötelessége, hogy a közös háztartásban házi, munkák végzésével, a férj keresetében való közremunkálással s esetleg önálló kereső foglalkozással is köteles férjét támogatni, ha életviszonyaik így hozzák magukkal, a házasélet természetéből következik s a való élet állapotának felel meg. Ellensúlya ez egyúttal a férj feltótlen nőtartási kötelességének (26. §.). A Tj. e részbeni rendelkezése megfelel az I. T. 99. §-ának (v. ö. Ind. I. k. 183 —184. 1.), amelyet csupán abban az irányban egészít ki, hogy a teljesség kedvóért külön kiemeli a feleségnek a közös háztartásban szükséges házi munkák végzésére való kötelezettségét is, ami ép úgy független a feleséget terhelő eltartási kötelezettség előfeltételeitől (30. §.), mint az itt érintett egyéb kötelezettsége. 7. A feleségnek feltételes férjtartási kötelessége arra az esetre, ha és amennyiben a férj saját vagyonából ós keresményéből nem tarthatja el magát, a házasélet erkölcsi természetéből okszerűen következik (30. §.). Fennálló jogunk nem ismer ugyan ily általános szabályt, de az életben érvényesült ez az elv jogszabály nélkül is ós ennek nyomán a bírói gyakorlat is egyes vonatkozásokban elismerte az elvnek gyakorlati következményeit. Ép azért már az I. T. is elfogadta azt (v. ö I. T. 100. §.; Ind. I. k. 184—186. 1.) és a tárgyalások során is általában szükségesnek jeleztetett a megfelelő jogtótelnek a törvénybe felvétele. A férjtartás mértéke is az illendő tartás, amelyet azonban a feleség saját vagyonához és keresőképességéhez mérten köteles szolgáltatni. Arra nézve, hogy a feleség evégből köteles e keresni is, önként érthetőleg a 29. §. szabálya irányadó, mert az eltartásra általában a házasólet természete a döntő. A Tj. a fórjtartási kötelezettséget nemcsak a férj teljes vagyontalanságának és keresetképtelenségének esetére állapítja meg, amint az I. T. 100. §-ának szövegezéséből következtethető lenne; mert ez a házasélet természetével ellenkező megszorítása lenne az eltartás kötelezettségének. Amint a férj mindenét köteles feleségével megosztani, hogy mindketten illendően megélhessenek, ugyanígy a feleségnek is meg kell osztania a magáét férjével, amennyiben ez önmagát eltartani képtelen. Azzal, hogy a férjtartás feltételéül a javaslat nem a keresetképtelenséget, hanem azt állapítja meg, hogy a férj keresményéből nem tarthatja el magát, a javaslat lényegileg nem tér el az I. T.-től, mert arra nézve, hogy a férj, ha képes, köteles keresni, a házassági életközösség természete irányadó; viszont azonban az eltartás szükségességére nézve közömbös az, hogy a férj miért nem képes keresni annyit, amennyire szükségük lenne- Akár fizikai vagy szellemi képtelensége az oka ennek, akár a viszonyok, ez a dolog érdemére nézve külömbséget nem tehet; ép azért a javaslat megfelelőbbnek találta a keresetképtelensóg kifejezést az érintett szóhasználattal helyettesíteni. 8. A Tj. a bírói joggyakorlatunkban ú. n. ideiglenes nőtartást, mint a házon kívül nyújtandó nőtartást lényegileg a gyakorlatban érvényesülő jogelveknek megfelelően szabályozza, kiegészítve azt a feleség terhére viszonosan megállapított fórjtartásra (30. §.) vonatkozó megfelelő szabállyal (31. §.). A javaslat ebbeli álláspontja lényegileg megegyezik az I. T.- 102. §-ával is (v. ö. Ind. I. k. 188 - 190. 1.); minthogy azonban az I. T. az alapos okból való különéléssel túlságosan tágan határozta meg a házonkívüli tartás előfeltételét, a javaslat ezt összhangban bírói gyakorlatunkkal azokra az esetekre szorította, amidőn a házastárs különélésének az eltartásra kötelezett házastárs vétkes magatartása az oka, amidőn tehát a házastárs a törvény szerint (24. §. 2. bek.) jogosítva van az együttélés megtagadására vagy 4*
