Képviselőházi irományok, 1910. XXXII. kötet • 886. sz.

Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 1-ső és 2-ik része

176 325. §. • ság még a gyámolt életében megszűnik, oly természetes, hogy a gyámhatóság feltehetőleg ily értelemben járna el, ha a polgári törvénykönyv nem is utasítaná őt erre. A 324. §. rendelkezése — amint ez a szövegből félreérthetetlenül kitűnik — csak instrukció a gyámhatóság részére, anélkül hogy a 324. §-ban meghatározott előfeltételek hiánya a gyámhatóságilag jóváhagyott rendelkezés érvényét érintené. 7. A Tj. tüzetes rendelkezést tartalmaz végül arra nézve, hogy a gyám a gyámolt vagyonából mennyiben adhat vagy kötelezhet a gyámolt ivadéka részére kiházasítást, vagy önálló háztartás megállapításához vagy fenntartásához, valamint életpálya kezdéséhez szükséges anyagi támogatást. A 325. §. a gyámot erre — a gyámhatóság jóváhagyásától feltételezetten — tüzetesen feljogosítja, kiindulva abból, hogy az ily irányú vagyoni támogatás a felmenőnek a közfelfogás szerint erkölcsi kötelessége, amelyet a Tj. — a mai joggal egyezően — jogi kötelezettség erejére nem emel ugyan, amely elől azonban méltánytalanság nélkül nem lehet elzárkózni a gyám jogkörének megszabásánál. Minthogy pedig a kiskorúak feletti gyámság körében ennek a kérdésnek nincs aktualitása, a közfelfogásnak ós a gyámolt érdekének megfelelő rendezéséről a jelen fejezet keretében kellett gondoskodni. Pozitív rendelkezésre e részben annyival is inkább szükség volt, mert a Tj. egyéb rendelkezései, nevezetesen a 277. §. megnyugtató döntésre alapot nem szolgáltatnak. Mert a 277. §. alapján a döntés vagy az lehetne, hogy a gyámnak e részben gyámhatósági jóváhagyásra sincs szüksége, minthogy az itt szóban forgó juttatással csak a gyámoltat terhelő erkölcsi kötelezettségnek tesz eleget, vagy az, hogy ilyen célra a gyámolt vagyonából még gyámhatósági jóváhagyással sem költhet és ilyen célra a gyámolt vagyonának terhére még gyámhatósági jóváhagyással sem vállalhat kötelezettséget, amennyiben t. i. a döntés abból indulna ki, hogy a felmenőt erkölcsi kötelesség e részben nem terheli. Minthogy pedig az első helyen említett döntés a gyámolt érdekének nem felelne meg ós ez a tág gyámi jogkör a Tj. egyéb rendelkezéseivel sem állana összhangban, feltehetőleg az utóbbi felfogás jutná érvényre, aminthogy tüzetes szabály hiányában egyébként lényegileg azonos szabályozás mellett de lege lata is ez a felfogás jutott túlsúlyra. HARMADIK FEJEZET. Gondnokság. I. T. 468-484. §.; Ind. I. köt. 718-735. 1.; Főelőadm. III. k. 474-493. 1. [I. J. T. IV. k. 1375-1394 1.]; Bizotts. tárgy. I. f. 215-233. 1. [I. J. T. X. k. függ.]; II. T. 326-338. §. 326—338. 8. 1. A Tj.-nak a szülői jogra és a kétféle gyámságra vonatkozó rendelke zései mellett még további gondoskodásra van szükség avégből, hogy kellő gyámkodás nélkül ne maradjanak azok a személyek, akik jogi vagy egyéb okokból személyi vagy vagyoni ügyeikről maguk nem gondoskodhatnak. Ily további gondoskodás szüksége előállhat különösen annak folytán, hogy a szülői jogon vagy gyámságon alapuló gyámkodás a konkrét esetben valamely okból (így pl. azért, mert a szülő vagy a gyám valamely ügyben