Képviselőházi irományok, 1910. XXXII. kötet • 886. sz.
Irományszámok - 1910-886. A polgári törvénykönyv javaslata indokolásának 1-ső és 2-ik része
.213-221. |. ii3 ínek érdekében egyszerre nagyobb összegre lenne szükség, de ezt az atya nem lenne hajlandó előre fizetni, ha a 159. §. 2. bekezdésének megfelelően „ csak egy hónapra szabadulna az újraszolgáltatás kötelezettsége alól. Fontos kedvezmény a törvénytelen gyermekre nézve, hogy a tartást a múltra nézve is követelheti, tekintet nélkül a 158. §. korlátaira, vagyis az atya késedelmére (219. §. 2. bek.). A mai joggyakorlat szerint a tartásdíj a múltra néz ve nem követelhető ugyan korlátlanul, amennyiben igazolni kell, miért nem perelték idejekorán és amennyiben a gyakorlat nem engedi a múltra nézve oly összeg érvényesítését, amely az atya romlását előidézhetné; de ez ma indokolt azért, mert jogunk az ily tartáskövetelésekre nézve nem ismer rövidebb elévülési időt. A Tj. 3 évi elévülési ideje mellett (1052. §. 10. p.) a szóban forgó szabály az apára nézve veszélyessé alig lehet. A Tj. 158. §-ának kiterjesztése á törvénytelen gyermekre esetleg azzal a következménnyel járhatna, hogy mások tartózkodnának a törvénytelen gyermek eltartásától; mert ha a gyermek törvényes képviselője elmulasztaná az atyát idejekorán a tartás szolgáltatására felszólítani, ezáltal elesnének attól, hogy a 221. §. alapján az atyától megtérítést követelhessenek. De ettől eltekintve, az is indokolja e kedvezményt a törvénytelen gyermek javára, hogy míg a törvényes gyermek szülőjének tartási kötelezettsége kétségtelen viszonyokon alapul, addig a természetes atyaság megállapítása s a gyermek tartása tekintetében vele folytatott egyezkedés hosszabb időt vehet igénybe. Egyébiránt a múltra szóló tartásdíjat is csak annyiban lehet követelni, amennyiben az atya azon idő alatt, amelyre a követelés vonatkozik, a tartásra kötelezve volt, tehát a 150. §. (16. éven felüli gyermekre nézve azonkívül a 149. §. 2. bek.) alkalmazásából folyó korlátok között. 6. A 221. §. szabálya a 152. §. 2. bekezdésének 2. mondatában foglalt gondolatot érvényesíti a törvénytelen gyermek javára. Míg azonban ott a sorrendben később következő tartáskötelezettre csak akkor száll át a sorrendben előtte álló elleni tartáskövetelés, ha ez utóbbit a felelősség sorrendjében át lehet ugorni: addig a 221. §. a cessio legis kedvezményét az anyának és az anyai rokonnak, aki (in thesi) tartásköteles, akkor is megadja, ha önként szolgáltatott tartást a törvénytelen gyermeknek, noha ez tőle de jure tartást nem követelhetne, mert az atyát a gyermek eltartására lehetne szorítani. Ez a kedvezmény oda céloz, hogy a törvénytelen gyermek tartáskövetelése sokkal nehezebben érvényesíthető, mint a törvényes gyermeké és így az ő érdekében hathatósabban kell előmozdítani azt, hogy rokonai őt időközben a megtérítés biztos reményével tarthassák el. A 221. §. kedvezményében a gyermekvédelmi közintézetek is részesülnek, amelyek hivatásuknál fogva gondozzák az elhagyott gyermekeket; az állami gyermekmenhelyre nézve a tartáskövetelósnek ezt az átszállását a bírói gyakorlat már ma is elismeri. A 221. §. 2. mondata ugyanazt a szabályt fejezi ki konkrét vonatkozásban, amelyet az 1001. §. 3. bekezdése a cessio legis eseteire általános elvül fogadott el. Meg kell egyébiránt jegyezni, hogy a 221. §. hatékonyságát csökkenti az a körülmény, hogy az atyától a múltra nézve a tartást csak a 150. §-nak, 16. éven felüli gyermek tekintetében pedig csak a 149. §. 2. bekezdésének alkalmazásából eredő korlátok között lehet követelni (216. §. 3. bek.); mihez képest az, aki a gyermeket az atya helyett eltartotta, a múltra nézve az atya ellen visszkeresetet csak annyiban támaszthat, amennyire abban a z időben, amelyre a tartás vonatkozik, az atya kötelezettsége terjedt. Képvh. iromány. 1910—1915. XXXII. kötet. ^ 15
