Képviselőházi irományok, 1910. XXIII. kötet • 727 sz.

Irományszámok - 1910-727. Törvényjavaslat az országgyülési képviselők választásáról

57 ládi kisegitőket és ismeretlen foglalkozásúakat, akiknek aránya itt a dolog természete szerint jóval nagyobb, mint a választók közt, a tulajdonképeni polgári osztály számaránya leszáll 33-7%-ra, a munkásosztályé pedig felszökik 57-9%-ra. Ezek az adatok a maga egész nagyságában mutatják, hogy a politikai erőviszonyok teljesen felfordulnának, ha a választójog alapjául a puszta irni-olvasni tudást fogadnók el. Adataink azonban arról is tanúskodnak, hogy amig ezt az átalakulást a 24 éves korhatár lényegesen emeli, addig a harminc éves korhatár nem kis mértékben csökkenti. A 24—30 évesek közt a tulaj donképeni polgári osztály csak 16-4%-kal szerepel, amely szám a megfelelő családi kisegitőkkel talán 30%-ra emelhető; a 30 éven felüliek közt ellenben 38*5%-kal (családi kisegitőkkel együtt legalább 40%-kal) szerepel; mig a munkásosztály aránya a 24—30 évesek közt 64-4, a 30 éven felüliek közt csak 55-9%. Már ez is tekintélyes különbség. Még nagyobb a különbség ha a „munkásosztály" meglehetősen általánosító meghatározását főbb elemeire bontjuk. Meg kell ugyanis különböztetnünk a munkások között azokat, akik vagyonuknál vagy foglalkozásuk jellegénél fogva a polgári osztályhoz közelebb állnak, azoktól, akikben a polgári osztályokkal szemben az osztály-öntudat élesen nyilatkozik meg. Az előbbiekhez számíthatók az 5 holdnál kisebb birtokosok, a házzal vagy földdel birő mezőgazdasági munkások, a 20 koronánál kevesebb adót fizető iparosok és kereskedők, a dijnokok és szolgák, az ipari és mezőgazdasági előmunkások, művezetők, altisztek s a legalább 5 évig egy helyben szolgáló gazdasági vagy egyéb cselédek. Ezeknek aránya a 24—30 évesek közt csak 20-4%, mig a 30 éven felüliek közt 33-3%; ellenben a többi munkások számaránya, amely a 24—30 évesek közt 44-0%-ra rug, a 30 éven felüliek közt leszáll 22-6%-ra. A kétféle korhatárnak most vázolt hatása egyformán nyilatkozik meg a magyar* ságnál és a nem magyar anyanyelvüeknél, s itt tulaj donképen a nemzetiségek érdeke teljesen összevág a magyarság érdekével. A nem magyar ajkúak vezető osztályaira sem lehet kívánatos, ha a politikai hatalom teljesen az értelmetlenebb elemeknek, vagy a jelenlegi társadalmi rend nyilt ellenségeinek kezébe kerülne. Az idézett számok egymagukban is elegendők a 30 éves korhatár nagy jelentőségének és szükségességének igazolására. Arról mindenki meg van győződve, hogy az értelmes munkásságnak — amelynek közéleti súlyát a munkában rejlő nagy anyagi és erkölcsi értékek gyarapodása rohamosan fokozza — szintén meg kell adni a jogot, hogy műveltségének, társadalmi és gazdasági értékének megfelelöleg érvényesítse szavát a közügyek terén. De aki nem indul üres jelszavak után, hanem komolyan mérlegeli az egész nemzet és társadalom valódi érdekét — belefoglalva magának a munkásosztálynak érdekét is — bizonyára belátja, hogy mekkora rázkődással járna és mily katasztrófát idézhetne elő, ha a politikai befolyás hirtelen, minden átmenet nélkül, politikailag iskolázatlan, könnyen befolyásolható és utópiákért hevülő tömegek birtokába menne át. A harminc éves korhatár, amint láttuk, mérsékli a veszélyt, de magában még nem elég biztosíték. Az egyszerű irni-olvasni tudásra alapított census a mostani polgári osztály arányát még a 30 éven felüliek közt is 81-4%-ről 38-5%-ra, vagy a családi kisegitőket is beszámítva, legjobb esetben 40—41%-ra, tehát épen felére szállítaná le. Ily módon a polgári osztály erős abszolút többségből gyönge kisebbséggé zsugorodnék. De a magyarság számarányának imént hangsúlyozott szempontjából sem fogadhatnék el megnyugvással az egyszerű irni-olvasni tudásra alapított 30 éves korhatárt, bár első tekintetre ugy látszik, mintha a magyar nemzeti állam érdekeit az említett két tényező együttesen csakugyan alkalmas volna megvédeni. Az országos átlagok azonban nem alkalmasak egy választójogi rendszer gyakorlati hatásának megállapítására. Ha az előrelátható eshetőségek igazi képét akarjuk megalkotni, Képvh. iromány. 1910—1915. XXUL kötet. , 8