Képviselőházi irományok, 1910. XXIII. kötet • 727 sz.
Irományszámok - 1910-727. Törvényjavaslat az országgyülési képviselők választásáról
52 helyes középútnak megtalálása volt, amely ebben a nemzeti- létünkre s jövő fejlődésünk irányára nézve sok tekintetben döntő fontosságú kérdésben a megegyezésnek, illetőleg a rendes parlamenti fegyverekkel való küzdelemnek lehetőségét biztositja. Mindnyájunk élénk emlékezetében él a mostani kormány erre irányuló akciójának lefolyása, amely felett egy későbbi kor tárgyilagos mérlegeléssel mondja ki a végleges Ítéletet. Csupán azt kivánom nagy általánosságban jelezni, hogy a közelmúlt pártpolitikai küzdelmei a legellentétesebb jelszavakat és követeléseket vetették felszínre. Ennek természetes'következménye, hogy ma a választói jog kérdésében a közvélemény nyugodt ítélkezését igen megnehezítik azok az eltérések, amelyek a legellentétesebb választójogi követelések közt észlelhetők. Engem a választói jog reformjánál mindenekelőtt az a törekvés irányított, hogy a pártpolitikai szempontok forgatagából kiragadva, a közkeletű jelszavak megtévesztő hatásától és minden előítélettől megtisztítva állítsam a magyar közvélemény elé ezt a nagy kérdést, amely a nemzet jövő fejlődését alapjában érinti. Ezt a törekvést szolgálja e törvényjavaslat minden lényeges rendelkezése. Anélkül, hogy a kérdés külföldi vonatkozásaiban rejlő becses tanulságok értékét alábecsülném, már itt a leghatározottabban kivánom hangsúlyozni, hogy mindent, amit a választói jogosultság feltételéül megállapirtatni kívánok, a magyar állam és a magyar nemzeti fejlődés érdekeinek szempontjából vettem fel a javaslatba. E rendelkezések bírálatára tehát a legigazságosabb mértéket nem a mieinktől eltérő külföldi alakulások párhuzamai szolgáltathatják, hanem hazai közviszonyaink alapos ismerete és helyes' megítélése. A javaslat kidolgozásánál nem kötött külső korlátozás. Szabadon érvényesíthettem azokat a szempontokat, amelyekben a demokratikus haladásnak, az állami élet egészséges belső kialakulásának és a nemzeti fejlődésnek biztosítékait látom. Csak e szempontok mérlegén alakulhat ki az egyensúly, amelynek felbülenése az ország jövője szempontjából végzetes volna. A demokratikus haladást szolgálja a javaslat, amikor olyan feltételekhez kívánja kötni a kiterjesztett választói jogosultságot, amelyek alapján a választók száma•—- az automatikus fejlődés biztosítása mellett — jóformán a reform életbeléptetésének első éveiben csaknem a mai szám kétszeresére emelkedhetik. A pillanatnyi politikai siker csábítása nem vitt rá arra, hogy versenyre keljek azokkal, akik önkényesen felállított számokkal űznek tetszetős játékot. A választók számának az a hatalmas emelkedése, amely e javaslat nyomában jár, azoknak a lelkiismeretes, nagy gonddal folytatott tanulmányoknak szükségképeni eredménye, amelyeknek az volt a céljuk, hogy a választői jogra érett elemek helyesen kiválasztassanak. Nem vagyok hajlandó — a módszert visszájára fordítva — előbb felállítani egy számot, amelynek hangoztatása talán a nagy tömegek előtt népszerű, és azután keresni olyan statisztikai csoportokat, amelyekkel az önkényesen felállított számot látszatra talán igazolni lehetne. Ismételten hangsúlyozni kivánom, hogy a jelenlegi kormány — közvetlen elődjéhez hasonlóan — abban a szerencsés helyzetben van, hogy a parlamenti reform előkészítése körül cselekvési szabadságát nem korlátozza semmiféle paktum, semmiféle megkötöttség, és hogy a kormány elhatározását kizárólag a nemzet egyetemes érdeke irányítja. Egyetemes érdek, hogy a választójog széles demokratikus alapon minél jobban kiterjeszttessék addig a határig, ameddig sem a magyar állam nemzeti jellege s intézményeink nemzeti fejlődése nincs veszélyeztetve, sem a fennálló társadalmi rend erőszakos felforgatásától nem kell tartani. Választójoghoz kell tehát juttatni mindazokat,
