Képviselőházi irományok, 1910. XVIII. kötet • 519-571., LXXXVIII-CVI. sz.
Irományszámok - 1910-523. Törvényjavaslat a városok fejlesztéséről
52 523. szám. fizetést állapithasson meg és ezen az úton köthessen le a maga számára szaktudást, jutalmazhasson érdemeket s buzdithassa az ambicziót. Azt, hogy mindezekben a város szertelenségekre ne ragadtassa magát, kellően korlátozza a törvényi avaslatnak az a kikötése, hogy a nagyobb illetményeket csak a vagyonfelügyeleti hatóság jóváhagyása mellett lehet megadni. Néhány szót kell még szólni arról, hogy nem jelenti-e a tervezett rendezés a városok túlságos megterhelését. Az illetmény rendezés a törvényhatósági joggal felruházott városokra számbavehető uj terhet nem hárit, mert ezek a városok általában véve már eddig is méltó módon gondoskodtak tisztviselőik javadalmazásáról, sőt nagy részük már ez idő szerint is a törvényjavaslatban megszabott minimális mórtéknél kedvezőbben javadalmazza tisztviselőit. Kétségtelen azonban, hogy azokra a rendezett tanácsú városokra, amelyek a változott viszonyokba beilleszkedni nem tudtak, s amelyek rosszul alkalmazott takarékosságból, sőt néha szükkeblüsógből tisztviselőiket a korszerű követelményeknek egyáltalában meg nem felelő, a többi közszolgálati alkalmazásban megállapított javadalmazással semmi arányban sem álló alacsony fizetésre szorították: az illetményrendezés és a nyugdíjellátásnak az állami nyugdíjtörvény alapelvei értelmében való rendezése jelentékeny uj terhet hárít. Ha azonban komolyan akarjuk megoldani a városfejlesztés kérdését, ettől az áldozattól nem szabad visszariadnunk, mert az illetmény rendezés egyik leghathatósabb emeltyűje a városok fejlődésének. Kellő belátás és a város érdekeinek helyes felfogása mellett az illetményrendezéssel és az ezzel kapcsolatos rendelkezésekkel járó kiadás tulajdonképen nem is tekinthető áldozatnak, hanem inkább hasznos befektetésnek, mely a kellő színvonalra emeli a közigazgatást s ezzel a lakosság szellemi és anyagi jólétét is előmozdítja. A képzett és kellően java- • dalmazott tisztviselői kar a város sokirányú vagyonkezelésében is rendet, szakszerű és czéltudatos vezetést, éber ellenőrzést honosít meg. A kellő képzettséggel nem biró, silány fizetésből tengődő tisztviselőtől mindez nem várható, úgy hogy bátran lehet állítani, hogy az alkalmazottjaival szemben szűkkeblű város a tisztviselőtől megvont javadalmazást busásan fizeti meg más téren. Ezek szerint ha lehet is szó új megterhelésről, ez semmiesetre sem olyan mértékű, hogy a jól javadalmazott és fokozott elméleti képzettséggel biró tisztviselői kar több és jobb munkájában ne lenne meg a kellő ellenértéke. Egyébként ki kell emelnem, hogy az államsegélynek a városok között való megosztása alkalmával számba vétetett az is, hogy egy-egy város minő nélkülözhetetlen feladatok megoldása előtt áll. Ilyen feladat gyanánt vétetett számba természetesen a tisztviselők fizetésrendezósónek ós a nyugdíjalap létesítésének ügye is. Azok a városok tehát, amelyeknek e feladatok bármelyikét még csak ezután kell megvalósitaniok, nagyobb államsegélyt kaptak. A segélyösszegek 1909. évi első megállapításának kulcsául egyenesen a tisztviselők fizetésrendezósónek szükséglete szolgált. A második 2,000.000 korona elosztásánál pedig épen azoknak a városoknak évi segélye növekedett, amelyekben az új teher kérdése leginkább szóba jöhet. A 19. §. értelmében a r. t városokra háruló nyugdíj teherre nézve ezenkívül meg kell jegyezni azt is, hogy azok a ma már nem nagyszámú városok sem térhettek ki az alkalmazottaik nyugellátásáról való gondoskodás elől, amelyeknek nem volt nyugdíjintézetük, hanem kénytelenek voltak szolgálatképtelenné vált alkalmazottaiknak legalább kegydíjat nyújtani.
