Képviselőházi irományok, 1910. XVII. kötet • 509-518., LXXVIII-LXXXVII. sz.
Irományszámok - 1910-510. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése azországgyűléshez a baja-bezdán-zombor-apatin-szondi helyi érdekű vasut engedélyezésének megtörténtéről
46 510. szám. képezhessenek, továbbá, hogy azok közegészségügyi, közrendészeti és mezőgazdasági szempontból kifogás alá ne essenek. Nem szabad ányaglerakási helyeket akként elrendezni és az anyaglerakást olyképen eszközölni,, hogy az által a pályának hóval vagy futóhomokkal való befúvása előidéztess.k vagy fokoztassók. Az anyagárkok és egyéb anyagnyerési helyek mindenütt ott, a hol az lehetséges és szükséges, megfelelő mérvben és módon viztelenitendők lesznek olyképen azonban, hogy ez által káros vízfolyások ne keletkezhessenek és általában más érdekek sérelmet ne szenvedhessenek. A töltés lába és az esetenként mellette nyitandó anyagárok közt legalá.bb O80 méter szóles padka hagyandó és ugyanily szólesnek kell lenni a kisajátítási védszalagnak is. E tekintetben kivételt csak a zombor—dáljai vasúttal párhuzamos vonalrészek képeznek, a melyeknél a töltés lábánál hagyandó padkának és a kisajátítási védszalagnak is l0 méter szélesnek kell lennie. A magyar királyi államvasutaknál alka'mazott elhatárolási szabályzatnak érvényessége ezen helyi érdekű vasútra is kiterjesztetik. Szálas- vagy csemeteerdőket átmetsző vagy érintő pályarészek mentén azok a védszalagok, a melyeken biztonsági tekintetekből az erdő kiirtandó, az előbb emiitett elhatárolási szabályzatban előirt szélességben beváltandók, illetőleg kisajátitandók ós mini pályatulajdon elhatárolandók. Ezen beváltás, illetőleg kisajátítás csak abban az esetben mellőzhető, ha a szabályszerű védszalagok területére nézve az illető erdőbirtokosoktól jogérvónyesen kiállított és úgy a központi, mint a vidéki telekkönyvben a vasút javára bekebezendő szolgalmi nyilatkozatok szereztetnek be, a melyek értelmében a védszalagok területének be nem ültetése, illetőleg be nem fásítása, valamint cserje- bokornö vény éktől menten tartása örök időkre biztosíttatik. Osuszamlások vagy más természetű deformácziók meggátlása és megszüntetése czeljából úgy töltéseknél, mint bevágásoknál megfelelő óvintézkedések, valamint a szükséges vízmentesítési és biztosítási munkák alkalmazandók. Előre láthatólag csuszamlásra vagy másnemű deformáczióra hajlandó terepen a szükségesnek mutatkozó teljesítmények még a földmunkák megkezdése, illetőleg általában a terep és talaj egyensúlyának megbolygatása előtt, egyébként pedig az építés közben vagy a műszaki felülvizsgálat, esetleg pedig a műszaki utófelülvizsgálat eredménye alapján megállapítandó módon és terjedelemben hajtandók végre. Ar-, illetve belvizterületeken átvonuló töltéseknél a pályaszin legalább 0-80 méterrel a legmagasabb ár-, illetőleg a belvizállás felett tartandó. Mindenütt ott, a hol azt a helyi viszonyok és körülmények bármi oknál fogva megkövetelik, a pályatest és. tartozékai — az építés közben vagy a műszaki felülvizsgálatnál, esetleg pedig a műszaki utófelülvizsgálat eredménye alapján megállapítandó módon ós terjedelemben— biztosítandó. A pályának azon részei, a melyek a Duna árterületébe esnek, illetve a melyek vízjárásnak - vannak kitéve, nemkülönben a Ferencz-csatorria medrébe eső pályarészek lejtői a legnagyobb árvizszin felett 0'50 méter magasságig az elrendezéshez képest, megfelelő méretű kőlábra támaszkodó kőburkolattal, vagy fűzfafonások közt létesített kőkirakással lesznek biztositandók: . A hó- vagy futóhomok-befuvásnak különösen és nagyobb mértékben kitett vonalrészeken a befuvás meggátlására szükségeseknek mutatkozó munkák és egyéb védő intézkedések a pálya építése közben vagy műszaki felülvizsgálatánál, esetleg pedig a műszaki utófelülvizsgálat vagy későbbi tapasztalatok eredménye alapján fognak megállapittatni és az építési tőkéből kihasított külön tartalékalap terhére elrendeltetni. ,j