Képviselőházi irományok, 1910. XVII. kötet • 509-518., LXXVIII-LXXXVII. sz.
Irományszámok - 1910-512. A kereskedelemügi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez a kiskunhalas-kiskunmajsai helyi érdekű vasút engedélyezésének megtörténtéről
512. szám. 105 járóművekkel közlekedni még nem lehet, köteles gondoskodni arról,hogy az oszlopok, egyéb anyagok ós szerszámok nagyban és részletesen egyéb közlekedési eszközökkel saját költségén szétosztassanak. 4. A távírda-, távbeszélő- és villamos-jelzőberendezések nyomjelzését, illetőleg a támszerkezetek felállítási ós felerősítési helyeit, az előirt szabályok figyelembe vételével, engedélyes társaság ós az építést foganatosító posta- és távirdaigazgatóság képviselőiből alakítandó bizottság állapítja meg, mely bizottságba, ha a vasút üzemót valamely más vasúti intézet kezelné, ez utóbbinak, csatlakozó állomásokon pedig az Összes érdekelt vasutaknak képviselői is meghívandók. A mennyiben a támszerkezetek felállítására vagy felerősítésére szükséges helyet a kisajátítási vonalon belül nem lehetne biztosítani, a kisajátítási területen kivül elhelyezendő támszerkezetek után netalán fizetendő kártalanítási összegeket, nemkülönben az ezen támszerkezeteknek esetleg később szükséges áthelyezéséből felmerülő költségeket is engedélyes társaság viseli. A helyi érdekű vasút állomásain, valamint »Kiskunmajsa« csatlakozó és vizállomáson csak a vonatok keresztezésére szolgáló vágányokba eső váltók, ellenben » Kiskunhalas csatlakozó* és vizállomáson, valamint »Kiskunfélegyháza« forgalmi végponton az előállítandó összes I. rendű váltók világitható jelzőtárcsákkal látandók el. Kiskunhalas csatlakozó és vizállomásnak ós Kiskunfélegyháza állomásnak mint forgalmi végpontnak biztosító berendezései a helyi érdekű vasút építése folytán megfelelően kiegószitendők. Kiskunmajsa csatlakozó és vizállomás előtt és a helyi érdekű vasút többi állomásainál valamint a megállóhelyeknél az előirt, illetőleg előírandó távolságokban fix-védj elzők alkalmazandók. Egyébként a lát-, hang- és harangjelzők mindaddig mellőzhetők, mig a sűrű vonatforgalom azok előállítását nem teszi szükségessé. A kézi ós a vonatokon használandó jelzőeszközök a fennálló szabályok szerint szerzendők be. VII. Járómüvek. Engedélyes társaság köteles az engedélyokirati függelék 7. §-ában járóművek beszerzésére megállapított összeget legkésőbb 14 nappal a vasútvonal műtanrendőri bejárását megelőzőleg a vasút üzletét kezelő vasutágazgatóságánál készpénzben befizetni. Az üzletkezelő vasút igazgatósága pedig tartozik a beszerzendő járóművek részletterveit, az azok nemét, számszerinti mennyiségét és egységárát tartalmazó kimutatással együtt a kereskedelemügyi ministerhez átvizsgálás ós jóváhagyás végett még d megrendelés, illetőleg beszerzés előtt bemutatni. Bárminő építési czólokra, ideértve a pálya és tartozékainak bekavicsolását, illetőleg behomokolását is az engedélyezett vasút számára az épitési tőkéből beszerzendő járóműveket használatba venni nem szabad. Ezen határozmánytól eltérésnek csak a kereskedelemügyi na, kir. minister előzetes felhatalmazása és az általa megszabandó feltótelek alapján oly kivételes esetekben lehet helye, a mikor már használt járóművek beigazoltan nem állanak rendelkezésre, illetőleg sem vóteL sem bérlet útján egyáltalán nem kaphatók. Képvb. iromány). 1910—1915. XVH. kötet. 14