Képviselőházi irományok, 1910. VIII. kötet • 196-220. sz.

Irományszámok - 1910-201. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyűléshez a debreczen-nagyváradi helyi érdekű vasut engedélyezésének megtörténtéről

82 201. szám. 4. A távirda-, távbeszélő- és villamos jelzőberendezések nyomjelzését illető­leg a támszerkezetek felállítási és felerősítési helyeit, az előirt szubályok figye­lembevételével, engedélyes és az építést foganatosító posta- és távirdaigazgató­ság képviselőiből alakítandó bizottság állapítja meg, mely bizottságba, ha a vasút üzemét valamely más vasúti intézet kezelné, ez utóbbinak, csatlakozó állomáso­kon pedig az összes érdekelt vasutaknak képviselői is meghívandók. A mennyiben a támszerkezetek felállítására vagy felerősítésére szükséges helyet a kisajátítási vonalon belül nem lehetne biztosítani, a kisajátítási területen kivül elhelyezendő iámszerkezetek után netán fizetendő kártalanítási összegeket, nemkülönben az ezen támszerkezeteknek esetleg később szükséges áthelyezéséből felmerülő költségeket is engedélyes viseli. A helyi érdekű vasút állomásain, valamint Derecske csatlakozó állomáson csak a vonatok keresztezésére szolgáló vágányokba eső váltók, ellenben Debreczen, Biharpüspöki és Nagyvárad csatlakozó állomásokon az előállítandó összes I-rendű váltók világitható jelzőtárcsákkal látandók el. Oly állomásokoij, a melyeken állomási őrházak nem létesíttetnek, a mellék­vágányok vágányelzáró sorompókkal, a váltók pedig megfelelő elzáró készülék­kel látandók el. Biharpüspöki állomás fedezésére az előirt, illetőleg előírandó távolságban, a helyi érdekű vasút vonalán egy, a váltókkal függésben levő, elöjelzős sema­phor állítandó fel. A többi állomásoknál, kitérőknél és megállóhelyeknél az előirt, illetőleg elő­írandó távolságokban fix védjelzők alkalmazandók. Egyébként a lát-, hang- és harangjelzők mindaddig mellőzhetők, mig a sűrű vonatforgalom azok előállítását nem teszi szükségessé. A kézi- és a vonatokon használandó jelzőeszközök a fennálló szabályok szerint szerzendők be. VII. Jártfmüvek. Engedélyes köteles az engedélyokirat 7. §-ában járóművek beszerzésére megállapított összeget az engedélyokirat kiadásától számított 14 nap alatt a vasút üzletét kezelő vasutigazgatóságánál'készpénzben befizetni. Az üzletkezelö vasút igazgató-ága pedig további 30 nap alatt tartozik a beszerzendő járóművek részletterveit, az azok nemét, számszerinti mennyiségét és egységárát tartalmazó kimutatással együtt a kereskedelemügyi ministerhez átvizsgálás és jóváhagyás végett még a megrendelés, illetőleg beszerzés előtt bemutatni. Bárminő építési czélokra — ideértve a pálya és tartozékainak bekavicsolá­sát illetőleg behomokolását is — az engedélyezett vasút számára az építési tőké­ből beszerzendő járóműveket használatba venni nem szabad. Ezen határozmány­tól eltérésnek csak a kereskedelemügyi minister előzetes felhatalmazása és az általa megszabandó feltételek alapján oly kivételes esetekben lehet helye, a mikor már használt járóművek. beigazoltan nem állanak rendelkezésre, illetőleg sem vétel, sem bérlet utján egyáltalán nem kaphatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom