Képviselőházi irományok, 1906. XXXI. kötet • 1041-1083., CLIII-CLXII. sz.
Irományszámok - 1906-CLIII. Törvényjavaslat a borhamisitásnak és hamisitott bor forgalomba hozatalának tilalmazásáról
246 CLIII. szám. czélra kicsinyben való elárusitásával rendszeresen foglalkoznak ós nagyban (t. i. 50 liter, vagy ezen felüli mennyiségben) való boreladást nem folytatnak, öoA^ábbá a közvetlen fogyasztók és vendéglősök azon mazsolamennyi sógre nézve, a mely a háztartásuk, illetve vendóglí'Vparuk czóljaira szükséges. 27. §. A tiz hektolitert meghaladó borszállitmányok, továbbá az öt métermázsát meghaladó mazsola- (aprószőlőr, aszuszőlő-) vagy ezukor- ós ezukorszörpszállitmányok megérkezéséről kötelesek a tokaji borvidék területén fekvő vasúti ós hajóállomások esetről-esetre értesíteni a földmivelósügyi minister által a 20. §. első bekezdése értelmében kijelölendő hivatalos közeget annak közlése mellett, hogy az illető szállitmány kinek, mikor ós honnan érkezett. 28. §. A földmivelósügyi minister felhatalmaztatik, hogy a kereskedelemügyi minisfcerrel egyetórtőleg rendeleti utón állapitsa meg azokat a további feltóteleket ós rendszabályokat, a melyek a jelen törvény 16—27. §-aiban foglalt rendelkezések végrehajtására ós az e czélból gyakorlandó ellenőrzésre szükségesek. ni. FEJEZET. ' A borsepröre, törkölyborra, gyümölcsborra, pezsgőre és habzóborra vonatkozó rendelkezések. Saját termésű, vagy másoktól beszerzett borának seprőjéből az abban levő bort bárki kipréselheti és eladhatja, vagy a lehúzott borral összevegyitheti; azonban borseprőt & benne levő bor kipróselóse és forgalombahozatala czóljából megvenni, vagy másoktól összevásárolt borseprőből való borpréselést üzletszerüleg folytatni, úgyszintén az összevásárolt borseprőből kipréselt bort forgalomba hozni, vagy e czélból raktáron tartani tilos. Borseprőből, vizzel, borhoz hasonló italt előállitani tilos. - 30- §• ,"... '•'•...]• ..'•; •> Törkölybor (csiger vagy lőre) alatt olyan, közönséges asztali borhoz hasonló ital értendő, mely a friss szőlő törkölyéből, az ebben visszamaradt boralkatrészek kivonása czóljából a törkölyre felöntött vizzel, erjesztés utján állittatik elő. Törkölyborkószitésre három naposnál régibb szőlőtörkölyt használni tilos. Ugyanazt a törkölyt csak egyszer szabad törkölyborkószitésre használni s e czélból a törkölyre, az arról nyert szinmustnak legfeljebb egynegyed részéig terjedő mennyiségű vizet szabad felönteni.