Képviselőházi irományok, 1906. XXX. kötet • 965-1040. sz.
Irományszámok - 1906-965. Törvényjavaslat a Szerbiával 1908. évi márczius hó 14/1-én kötött kereskedelmi szerződés beczikkelyezéséről
156 965. szám. két esztendőben pangásnak indult kereskedelmi forgalom remélhetőleg ismét fel fog lendülni és a szerződés egyenjogositván bennünket a többi oda exportáló nemzettel, módunkban lesz idegen versenytársainkkal szemben kellőképen helyt állni és kihasználni azon előnyt, melyet kereskedelmünknek a piacz közelsége és ismerete biztosit. Ami az uj szerződésnek mezőgazdasági vonatkozásait és illetve a Szerbiának részünkről agrár téren nyújtott engedményeket illeti, e helyütt általánosságban legyen szabad az alábbiakat előadnom. A régi szerb kereskedelmi szerződés fennállása alatt, de különösen az 1901. évtől kezdve a magyar gazdasági egyesületek és a törvényhatóságok is számos kérvénynyel fordultak úgy a kormányhoz, valamint a képviselőházhoz is, a szerb kereskedelmi szerződés felmondását sürgetve. A kérvények kivétel nélkül azt a sérelmet tolták előtérbe, hogy Szerbia határforgalmi kedvezmények czimén oly előnyökben részesül, melyek a különben is súlyos viszonyok között levő magyar mezőgazdaságra bénitólag hatnak és legvitálisabb érdekeinket sértik. Az akkori kormány számolva az érdekeltség körében nyilvánult közóhajjal, és maga is elismerve. annak mellözhetlen szükségét, hogy mezőgazdasági termelésünk védelme az egész vonalon csorbitatlanúl érvényesíttessék : az ezen szempontból általa is valóban sérelmesnek felismert szerb kereskedelmi szerződés és az állategészségügyi egyezmény felmondása iránt a szükséges lépéseket megtette. A Szerbiával megindult kereskedelmi szerződési tárgyalásoknak abban az időpontjában, midőn a régebben megszakadt tárgyalások újra felvételét a jelenlegi kormány elhatározta, — mezőgazdasági szempontból első sorban azokat a kívánságokat kellett mérlegelnie, melyeket a magyar mezőgazdasági érdekképviseleti testületek általános mezőgazdasági, különösen pedig állattenyésztési és állategészségügyi érdekeink védelme tekintetében jogos és méltányos igényeik végső határai és minimális mértéke gyanánt jelöltek meg. Ezeket a kívánságokat a „Gazdasági Egyesületek Országos Szövetségének" 1903. évi május hó 18-án tartott ülésén hozott határozata, illetőleg az a felterjesztés domborítja ki legjobban, melyet a nevezett testület 1903. évi május hó 25-én az akkori földmivelésügyi ministerhez intézett. A Gazdasági Egyesületek Országos Szövetsége a kereskedelmi szerződésekre vonatkozó határozatának 2. pontjában annak a kívánságának ad kifejezést, hogy : „a) állati és növényi betegségek behurczolásánalc veszélye esetén a ragályanyagot terjesztő állatok, növények és hulladékok behozatalát és szükség esetén átvitelét is korlátozhassuk, sőt betilthassuk." A határozat 3., 6. és 7. pontjaiban a Gazdasági Egyesületek Országos Szövetsége igy foglalta össze kivánságait: „3. A határforgalmi kedvezmények ürügye alatt a jövőben egy államnak se engedélyeztessenek a vámvédelmet csökkentő oly vámkedvezmények, mint a minőt ma az olasz bor- s a szerb gabona-, bor-, méz-^ szilva- és állatbehozatal élvez. 6. Azon keleti államok állatbehozatalával szemben, a melyek ellenében az állat-