Képviselőházi irományok, 1906. XXIII. kötet • 785-820. sz.

Irományszámok - 1906-792. Törvényjavaslat az országos ügyvédi gyám- és nyugdíjintézetről

792. szám. 53 terhet az érintett szigorú sanctiőval az ügysrédi karra rója, különös gonddal ügyel arra, hogy ez ne váljék az ügyvédi pályának merőben plutokratikus természetű korlátjává, hanem csakis a kötelesség kikényszerítésének végső és elkerülhetetlen eszköze maradjon. Erre való tekintettel a javaslat módot njujt arra, hogy az olyan szegényebb, de érdemes ügyvédeket, a kik hibájukon kivül jutottak abba a helyzetbe, hogy tagsági kötelezettségüknek megfelelni nem tudnak, a kamara az ügyvédi lajstromból való törlés súlyos következményétől megmenthesse, (6. §.) De továbbá a javaslat nem a pillanatnyi pénzzavart, hanem a nyilván menthetetlen magatartást kívánja csak sújtani annyiban is, hogy az intézeti hozzájárulások megfizetésére hosszú, két éves határidőt enged s csak ennek eredménytelen elteltével engedi meg a törlési eljárás folyamatba tételét és még ennek folyamán is módot nyújt arra, hogy az intézeti tag a járulék utólagos lefizetésével a törlést elháríthassa s ezen kivül a javaslat az esetleges sérelmek orvoslására a törlés tárgyában hozott határozat ellen még jogorvoslatot is enged. (7. §.) És végül még a hozzájárulások nem fizetése okából kimondolt törlés sem zárja el a törölt ügyvédet véglegesen az ügyvédi pályától; mert a javaslat megengedi, hogy a törölt tag akár ugyanazon, akár más kamara lajstromába újból felvétethesse magát, ha összes hátralékait pótlólag lefizeti. (8. §.) Igaz, hogy a kötelező tagság természetéből szigorúan véve csak az következnék, hogy az intézeti tagsággal járó kötelezettségeknek végrehajtási kényszer utján is behajthatóknak kell lenniök. Ebben az irányban a javaslat az eljárásnak megfelelő gyors és czélszerű módjáról gondoskodik is. (5. §.) Ez azonban magában véve még nem elegendő. Midőn tehát a javaslat ezen túlmenőleg a törlés sanctióját is hozzáfűzi e kötelezettségekhez, ezzel az intézet nagyjelentőségű czéljának legfontosabb követelményét, létfeltételét: a hozzájárulások absolut biztosságát, de főleg pontosságát kívánja csak minél hatályosabban érvényre emelni, a mi nélkül a kamarai tagilletmények behajtása körül szerzett tapasztalatok alapján ítélve az intézet sikeres, gyors és erőteljes működése lenne leginkább megbénítva. E nagy érdekre való tekintettel a felhozott cautélák" mellett a kötelező tagsághoz ily messzebb menő következményt fűzni nem mutatkozik aggályos intézkedésnek. A javaslat előkészítése folyamán több ügyvédi kamara részéről az az óhaj nyert kifejezést, hogy a belépés kényszere s illetőleg a kötelező lagság elve alól átmenetileg kivétessenek azok az ügyvédek, a kik az alkotandó törvény életbelépte idejében bizonyos magasabb életkort (60—70 évet) meghaladtak; mert tekintettel a javaslat által az ellátási igény előfeltételéül megkívánt tiz és öt évi várakozási időre (14. §. 2. pontja, 15. §. 1. pontja, 16. §. 2. pontja), ezekre nézve sokkal csekélyebb a valószínűsége annak, hogy akár maguk, akár családtagjaik az intézet jótéteményében, az ellátásban részesedni fognak, e nélkül pedig nincs igazi jogosultsága annak, hogy a kötelező intézeti járulékokkal megterheltessenek. Ennélfogva ezeket vagy feltétlenül ki kellene zárni az intézetből, vagy tetszésükre kellene bízni a belépést, vagy bármi módon biztosítani kellene azt, hogy az intézet előnyeiben minden esetben részesülhessenek vagy maguk vagy családtagjaik. A javaslat az intézeti tagság általánossá telt kényszerének ezt a korlátozását nem fogadta el. Az ily kivétel mindenekelőtt az ellátási táblázat mathematikai alapjait a legérzékenyebben zavarná s tulajdonképen nem áll az emiitett magasabb életkorban levő ügyvédek jól felfogott érdekében sem; mert ha kisebb is a valószínűsége annak, hogy ezekre vagy családtagjaikra nézve az ellátási igény meg fog