Képviselőházi irományok, 1906. XXIII. kötet • 785-820. sz.
Irományszámok - 1906-793. Törvényjavaslat a vízi beruházásokról
138 793. szám. »Az utóbbi években örvendetes mozgalom tapasztalható az érdekeltek körében az állami kezelés alatt nem álló folyók szabályozása és partjaiknak megkötése körül. Mind tömegesebben érkeznek be kérvények a tervek elkészítése iránt és az azok végrehajtására szükséges segélyek tárgyában, mivel pedig azon összeg, mely e czélra költségvetésben »Vizi munkálatok «alatt évről-évre engedélyeztetik, a nagyobb mértékben és rendszeres keretben végzendő akcziót távolról sem képes kielégíteni, és legfeljebb csak arra való, hogy a legégetőbb bajokon ideig-óráig lehessen segíteni, azért egy nagyobb összegnek e czélra való engedélyezése annál inkább kívánatos és indokolt, mert ha az állam eddigelé 200,000.000 K összeget áldozott 1867 óta az állami kezelés alatt álló folyókra és még legalább 100 millióra van szükség az összekötő mesterséges csatornákon kivül, hogy mind e folyók szabályozása befejeztessék és azok hajózhatóvá tétethessenek, méltányos, hogy az ország többi nagyobb részeit átszelő folyóknak és patakoknak mederrendezéséhez is némi segítséggel hozzájáruljon ott, a hol a szabályozás az egyes érdekeltek erejét túlhaladja. És mivel az ország kisebb folyóinak és patakjainak egy részét okszerűen szabályozni nem lehet, ha csak egyúttal a vízgyűjtő területükön fekvő vízmosások is meg nem köttetnek, azért a fentebbi összegnek egy része e czélra is felhasználandó lenne.« Az 1904. évi XIV. t.-czikk indokolása teljes mértékben fennáll ma is, sőt mentől inkább emelkedik és halad mezőgazdaságunk belterjességben előre, annál inkább meg fogja becsülni a patakok és folyók rongálásainak és pusztításainak kitett völgytalpakat, melyek talajuk összetételénél és nedvességi állapotánál fogva a legjobb termőföldeket szolgáltatják. De épen vízi gazdálkodásunknak ezen örvendetes fejlődése fogja mellőzhetetlenné tenni részben a völgytalpaknak megvédése, részben vízzel való ellátása érdekében, hogy egyes munkákkal kapcsolatban a kártíevő vizeknek időszaki tarozására völgyzárógátak is létesíttessenek. Az állami kezelés alatt nem álló folyók szabályozásánál, valamint a vízmosások megkötésénél kielégítendő szükségletek fedezésére 8.300.000 koronát vettem fel. A megelőzőkben az egyes folyókra a következő összegek lettek a szabályozás befejezésére, illetőleg folytatására szükségletként előirányozva: I. Duna ' 56,000.000 K II. Tisza . -20,360.000 » III. Dráva . ... . .* . . . . 19,490.000 » IV. Száva . . . . . .-. . 6,C00.000 » V. Kulpa 3,800.000 » VI. Morva 4,600.000 » VII. Vág -. . . 8,320.000 » VIII. Temes ........ 3,170.000 » IX. Mura 8,920.000 » X. Bega 4,400.000 » XI. Szamos ........ 5,470.000 » XII. Bodrog és mellék folyói . . 7,370.000 » XIII. Körös 7,200.000 » XIV. Maros 12,100.000 » XV. Sió csatornázása és a Balatonra 6,500.000 » XVI. Sajó csatornázása .... 10,000.000 » XVII. Állami kezelés alatt nem álló folyókra . . 8,300.000 » Összesen . . . 192,000.000 K.