Képviselőházi irományok, 1906. XXIII. kötet • 785-820. sz.
Irományszámok - 1906-793. Törvényjavaslat a vízi beruházásokról
793. sÉám. 105 tnényt is, hogy egyrészt a kisvizi meder szabályozásának megindítása, másrészt a szabályozási műveknek consolidálása folytán a fennálló müveknek kiegészítése és fenlartása évről-évre kisebb munkálatokat fog igényelni. E czímen a szükséglet — 12 évi időszakot tételezve íel — a pozsonyi szakaszra 918.000 K-val, a Bőstől—Keszi ig terjedő 35 km.-re pedig 519.600 K-val és igy összesen 1,437.600 K-val vétetett fel. A komáromi hivatal szakaszán azonban a létesített műveknek kiegészítésére, illetőleg befejezésére külön még 1,640.000 K-t kellett előirányozni, mert egyes szabályozási művekre, melyek elmaradása a jelenlegi kedvező helyzet káros elfajulását eredményezhetné, esetleg egyes meglevő szabályozási mű fentartását is veszélyeztethetné, még feltétlenül szükség lesz, továbbá, mert egyes szabályozási művek eddig csak fedezet hiánya miatt nem létesíttettek. Az első csoportba, főként a bős—kiskeszi-i szakaszon némely mű, mint a bős—bagoméri párhuzamom és a kiskeszi-i partvédezet kiépítése, valamint a győri Kis-Duna alsó torkolatának rendezése, a második csoportba pedig a komarom—győri vontató út folytatólagos kiépítése, a Vágtorkolat rendezése stb. tartoznak. A keszi—dunaradványi szakaszon létező művek fentartásáról ugyanazon okból, mint a dévény—keszi-i szakaszon gondoskodni kell. Az eddigi adatok szerint erre a czélra 480.000 K-t kellett felvenni. Ezek szerint a Felső-Dunán végzendő munkák a következők: a) a dévény—kiskeszi-i kis vizi medernek és a hullámtéri holtmedrekben a lefolyásnak szabályozása • 4,924.850 K h) ugyanezen szakaszon a szabályozási művek kiegészítése és fentarlása 1,437.600 » c) a komáromi szakaszon egyes szabályozási művek létesítése. . 1,640.000 » d) a kiskeszi—dunaradványi szakaszon fentartás . . . 480.000 » összesen a Felső-Dunán . . . 8,482.450 K A Felső-Dunával szoros összefüggésben van a mosoni Dunaágnak és a győr—gönyői Kis-Dunának rendezése és hajózhatóvá tétele, a melyhez egy nagy vidéknek, számos községnek, különösen Győr szab. kir. városnak gazdasági és közforgalmi érdekei fűződnek. Az 1904. évi XIV. t.-cz. e részben már az első lépést megtette, a mikor a mosoni Dunaág rendezésére 600.000 K t bocsátott rendelkezésre, a melyből a mosoni ág felső torkolatánál a vizbeeresztés szabá^ Jyozására egy zbilipes zárómű építése folyamatba tétetett, de egyúttal biztosíttatott, hogy legkisebb viznél is legalább 60 m 3 víz tereitessék a mosoni Duna^ ágba, a mi a hajózhatóvá tételt lényegesen előmozdítja. A második lépés a győr—gönyői Dunának folyamatba lett szabályozása. A folyamatba tett munkálatokkal kapcsolatban gondoskodás történik, hogy a mosoni Dunából eltávolíttassanak az elhagyott, gazdátlan régi malomgátak is, hogy a kis víznek mai sok helyült káros duzzadása megszüntettessék. A mosoni Kis Duna hajózhatóvá tételének feladata kétféle rendszerrel oldható meg: mederrendezés vagy csegézés által. Az erre vonatkozólag készített alternatív tervek szerint a szükséges.munkák költsége — beleértve a győr— gönyői Dunában esetleg szükséges kiegészítő munkákat is — 5,900.000 K-val irányozható elő, akár az egyik, akár a másik mód fogadtassák el a kérdés végleges megoldásánál. Képvh. iromány. 1906—1911, XXllL kötet. 14