Képviselőházi irományok, 1906. XIV. kötet • 531-578. sz.
Irományszámok - 1906-564. Törvényjavaslat a csekkről
334 564. szám. Ausztria) hasonló eljárást követ. Az alkotandó általános polgári törvénykönyv keretébe foglalni a csekk jogát, a törvényes rendezésnek hosszabb időre való elodázását jelentené. Ugyanazt jelentené, ha az a kereskedelmi törvény revíziójával hozatnék kapcsolatba. Különben is, miként kiemeltetett, az általános polgári törvénykönyv tervezete az utalványt, melyhez a csekk legközelebb áll, a modern forgalom szükségleteinek megfelelő szabályozás alá veszi ugyan, de a csekk sajátos lényére tekintetlel nincsen; s nem is volna indokolt a két typust, melyek mindegyike külön jogi létet folytat, bensőbb kapcsolatba hozni egymással. A. csekk továbbá a kereskedelmi törvény keretébe is csak nehezen volna beilleszthető, mert az nem kizárólag a kereskedelmi forgalomban szereplő papir, hanem általános fizetési eszköz. Végre maga a csekk annyira körülhatárolt joganyagot nyújt, mely a teljesen önálló feldolgozást nemcsak megtűri, hanem inkább kivánatossá leszi. Mindezek számbavételével épült föl a jelen törvényjavaslatnak egységes külön structurája. A javaslat kizárólag a pénzszolgáltatásra irányuló csekket vonja intézkedései körébe s nem terjed ki azokra az okiratokra is, melyek a közforgalomban ugyancsak a csekk formájában és elnevezésével szerepelnek a nélkül, hogy azzal fogalmilag azonosithatók volnának. Ezek az okiratok még pedig a bank- és tőzsdei forgalomban használatos u. n. értékpapircsekkek, valamint a giro-bankoknáL nevezetesen az osztrák-magyar banknál és a postatakarékpénztárnál szokásos átírási (vörös, illetve clearing) csekkek, czéljuknál és jogi természetüknél fogva teljesen különböznek a tulaj donkép eni csekkektől. Az előbbiek nem fizetésnek, hanem értékpapirok átruházásának közvetitésére irányulnak; közelebb állanak az u. n. árúpapirokhoz, mint az utalványhoz, s igy jogszabályaiknak construálása helyesebben külön törvénynek lenne föladata. Az utóbbiak másutt nem is viselik a csekk nevét (virement); s lényegükben nem egyebek, mint a számlatulajdonosnak abbeli megbizásai, hogy a bank az ő számla szerinti követeléséből bizonyos összeget egy más számlára vezessen át; egyrészt tehát a magánjogi és kereskedelemjogi szabályoknak vetvék alá, másrészt pedig az illető bankok ügyrendje által szabályozvák, annál is inkább, mert azok használatánál harmadik személyek közreműködése ki van zárva. A bankok üzleti szabályai meg is tiltják ezen okiratok forgalomba hozatalát; névre kell szólaniok, sem nem engedményezhetők, sem nem forgathatók. Az elszámolási záradék által a tulajdonképi csekk is ily átírási csekké változtatható ugyan át, mely esetben a javaslat 10. §-a nyer alkalmazást; más tekintetben azonban a javaslat a most emiitett okiratok jogi oldalára figyelemmel természetesen nem lehetett. Az igy megvont keretben a javaslat a csekket sajátos, qualifikált utalvány gyanánt fogja föl és a csekk kibocsátásának vagy továbbadásának alapjául szolgáló jogviszonytól független, elvont, önálló ügyletként szabályozza. Az okiratnak határozott formai kellékekkel kell bitnia, hogy csekkül minősíttessék. (1. §.) Hogy a forgalom szükségleteihez minél jobban hozzásimulhasson, a javaslat a csekktypusok tekintetében az érdekelt felek részére nagyobb változatosságot biztosit (2. §.) s a forgatmány intézményének a váltó-jogból való átvételével módot nyújt arra, hogy necsak a csekknek átruházását megkönynyitse, hanem a szavatosság kiterjesztésével a beváltás biztosítékait is fokozza. (5., 15. §§.) Számot vetve másrészt a csekknek mint fizetési eszköznek követelményeivel, a csekknek látra (bemutatóra) fizetését irja elő, a bemutatási határidőnek megszorításával s az annak elmulasztásából eredő hátrányok statuálásával pedig gondoskodik arról, hogy az kelleténél hosszabb ideig ne forogjon, illetve az ügyletben résztvevők csekkjogi szavatossága túlsokáig függőben ne maradjon (4., 7., 16., 18* §§.). A csekk továbbá valódi gazdasági erejét csak akkor fejthetvén ki, ha a giro- és clearingrendszerrel hozatik szerves kapcsolatba, a
