Képviselőházi irományok, 1906. XIV. kötet • 531-578. sz.

Irományszámok - 1906-536. A kereskedelemügyi m. kir.minister jelentése az országgyüléshez a nagybánya-alsófernezelyi helyi érdekű vasut engedélyezése tárgyában

536. szám. 97 Az emiitett államvasuti szabványok érvényessége tekintetében kivételnek csak annyiban lehet helye, a mennyiben az alábbi fejezetek netalán eltérő megállapításokat tartalmaznának. II. Alépítmény. A vasút alépítménye egy vágányra készítendő. A legnagyobb emelkedés, illetve esés 15°/oo állapittatik meg. A kanyarulatoknak a nyilt pályán 300 m-nél kisebb sugárral nem szabad birniok. Általában a vasút irány- és lejtési viszonyait a kivitel czéljaira készí­tendő építési tervezetben sem szabad akként megválasztani, illetve olyképen megváltoztatni, hogy kedvezőtlenebbek legyenek azoknál, melyek a korábbi eljárások és tárgyalások, valamint a vasút költségelóse és engedélyezése alapjául szolgált tervekben elfogadva, illetőleg megállapítva lettek. Különösen mérvadó ezen kikötés az itt megszabott maximális lejtviszonyokra és minimális ívsuga­rakra nézve, melyek lényegesen más helyen és nagyobb számban, illetve kiterjedésben, mint a fentebb emiitett eredeti tervekben előfordulnak egyálta­lán csak kivételes esetekben és ezekben is csak akkor és csak annyiban lesznek alkalmazhatók, ha és amennyiben azt a kereskedelemügyi minister az engedélyes előzetes kérvényére az ebben részletesen kifejtendő és kellőleg beigazolandó körülmények és visszonyok által megokoltnak s ennek folytán, valamint egyéb tekintetekből is megengedhetőnek fogja találni. A pályatest szabványos koronaszélessége, az alépítmény felszínében, vagyis a kavicságy alsó felületének magasságában mérve 4'0 (négy) méter legyen. Görbületekben a töltés külső oldala a túlemelésnek és a vágány kibőví­tésének megfelelően kiszélesítendő. A töltések, azok magasságához és anyagához képest, bezárólag 2*5 m. magasságig IV2 vagy l 1 /* lábas lejtőkkel, ennél nagyobb magasságnál pedig legalább l x /a lábas lejtőkkel létesítendők. A bevágások lejtői általában az anyag nemének és minőségének, vala­mint a még egyébként figyelembe jövő viszonyoknak és körülményeknek meg­felelően állitandók elő. Azonban egy lábasnál meredekebbek ezen lejtők csakis erre minden tekintetben alkalmas kőzetekben fekvő bevágásoknál lehetnek. Vízszintesben vagy csekély lejtésben fekvő bevágások oldalárkai meg­felelő fenékesóssel tervezendők és készítendők. Az anyagárkok külső lejtői egy lábasnál meredekebbek nem lehetnek, azoknak töltósfelőli lejtői ellenben ugyanoly rézsüvei készítendők, mint maguk a töltések. Mindennemű anyagtermelósi és lerakási helyek mindig a földterületek lehető kímélésével, köz- és magánérdekek károsítása nélkül, valamint akképen választandók, illetve állapitandók meg és úgy létesítendők, hogy azok a közlekedésre és vízlefolyásra, valamint a pályatest és tartozókainak meg­felelő és czólszerű előállítására ós fentartására nehézséget, akadályt, vagy veszélyt ne képezhessenek, továbbá, hogy azok közegészségügyi, közrendé­szeti és mezőgazdasági szempontból kifogás alá ne essenek, úgyszintén minél rendesebb és szabályosabb alakkal és fenékkel, illetve koronával' bírjanak. Megállapíttatik azonkívül, hogy nem szabad anyaglerakási helyeket akként elrendezni, és az anyaglerakást olyképen eszközölni, hogy azáltal a pályának Képvh. iromány. 1906—1911. XIV. kötet. 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom