Képviselőházi irományok, 1910. XIII. kötet • 463-530 sz.
Irományszámok - 1906-473. A képviselőház munkásügyi bizottságának jelentése "a gazdasági munkásházak épitésének állami támogatásáról" szóló 452. számu törvényjavaslatról
473. szám. 49 mel üdvözöl annyival is inkább, mert tudja azt, hogy a mezőgazdasági munkások mily nyomorúságos helyzetben vannak, mily rosszak a megélhetési és lakásviszonyaik s bár a legtöbb helyen megfelelően irányító vezetéssel és támogatással tisztességesen meg tudnának élni, ez nagyrósztmégis lehetetlenné válik sok, nagyon sok sajnálatos körülmény miatt. Egyelőre nincsen módunkban, hogy ezeken a bajokon gyökeresen segítsünk, mert erre egyrészt jelenlegi pénzügyi helyzetünk nem alkalmas, másrészt — s ez a fontosabb körülmény — az egész társadalom össztevókenységére volna szükségünk és a nagytőke jótékony érzékének oly mérvű kifejlődésére, mint azt a külföldi államokban tapasztaljuk. A magyar társadalom meglehetősen elfásult minden oly kérdéssel szemben, a mely a munkásosztálylyal van kapcsolatban. Elfásultságának legfőbb oka az a szemfényvesztés, a melylyel a nemzetközi szocialistavezetők a köztudatba belelopták azt, hogy a mint munkásról van szó, mindjárt szocialistára gondolunk. így ha a munkások bajainak orvoslása, helyzetük javitása áldozatot követelne, elveszi kedvünket ettől egy folyton előttünk lebegő kép: legutóbbi nemzeti küzdelmünkben a szocialistáknak hazafiatlan, csúfos, áruló viselkedése. Ennélfogva az az ellenszenv, mely az anyaföldet nem ismerő, hazát, nemzetet, államot nem tisztelő nemzetközi szocialistákkal szemben jogosult, a kik pedig alig 2°/o-át teszik az egész munkásnópnek, nem tud eloszlani az ő légkörükön kivül álló munkásosztálylyal szemben, pedig az igazi magyar munkás minden inkább csak nem szocialista, hisz ő örülne legjobban annak, ha néki magának saját háza, saját kertje, saját földje lenne. A nagytőke teljesen távol marad ott, a hol a mezőgazdasági munkásokkal szemben áldozatkészségről van szó s ebben elölj árnak pénzintézeteink. Pedig ezek vájjon miből szívják sok milliónyi nyereségeiket, igazgatóiknak miből juttatják a sok százezreket, ha nem a magyar földből, a mit megművelni, hasznositani a magyar munkás van hivatva. Ilyen sajátos körülmények között, midőn a társadalom elzárkózik az elől, hogy részvénytársaságok, vagy szövetkezetek létesitósével, a nagytőke pedig, hogy adományaival hozzájáruljon szocziális alkotások megvalósításához — a törvényhozásnak kötelessége még idejekorán akczióba lépni s czéltudatos politikával az alapozás nehéz munkáját elvégezni. A törvényjavaslat indokolása bőven kifejti azt, hogy a túlzsúfolt lakások megszüntetése és egészséges munkáslakások építésének előmozdítása közrendészeti, közegészségügyi, közerkölcsi, társadalmi és gazdasági szempontból mennyire országos érdek. Ismerteti, hogy már 1901-től fogva e szempontok vezették a földnnVelésügyi ministert, midőn a munkásházak felépítését rendszeresen segélyezte s daczára annak, hogy 1905-ig mindössze csak 290.239 K. fordíttatott e czólra, mégis mily szép eredményeket ért el vele. A múlt évben 300.000 K. volt a költségvetési előirányzatban a munkásházak építésének segélyezésére. De tekintettel arra, hogy eme összegek, mint tőkesegélyek használtattak fel, természetszerűleg közelről sem eredményezhették azt, a mit a bizottság a jelen törvényjavaslattól vár, mely az államháztartásra nem ró ugyan évenkint nagyobb terhet, mint a múlt évben is előirányzott 300.000 K., mégis a felhasználásnak azon módjával, hogy t. i. mint kamatsegély nyujtatik, lehetséges lesz legalább 15.000 munkásháznak a legrövidebb időn belőli felépítése. Sőt hogyha a birtokosok, községek és törvényhatóságok szintén nyújtanak majd megfelelő támogatást, mint ezt pl. Hódmezővásárhely tette, hol is egy-egy munkásház csak 703 K.-ba került a munkásnak, mely összeget 14 óv alatt évi 50 K -nás részletekben köteles Képvh. iromány. 1906—1911. XÜL kötet,. 7
