Képviselőházi irományok, 1906. XII. kötet • 401-462. sz.

Irományszámok - 1906-442. A közoktatásügyi bizottság jelentése "a nem állami elemi népiskolák jogviszonyairól és a községi és felekezeti néptanitók járandóságairól" szóló 411. számú törvényjavaslatról

442. szám. 325 mitásával majdnem eléri ugyanazon összeget, mely az egyidejűleg benynjtott törvényjavaslatban javukra megállapittatott, s igy az állami tanítók fizetését e javaslat inkább csak rendezi, mint felemeli, mivel szemben jelen törvényjavaslat a nem állami tanítók ma megállapított fizetését és korpótlékát tetemesen fölemeli, sérelemről e tekintetben sem lehet szó. Máskülönben sem sérelmezhetik a nem állami tanítók, hogy az állam első sorban saját alkalmazottainak javadalmazását kivánja biztosítani s a nem állami tanítókat, kik nem közvetlen alkalmazottjai, javadalmazás tekintetében, a teherviselő képességének mérvében nyújtott segély által kivánja közelebb hozni saját alkalmazottainak javadalmazásához. Mert az állam igy is évi 6 millió korona körüli ujabb megterheltetést vesz magára, miáltal áldozatkészségének végső határáig megy el s a javadalmazások teljes egyenlősítését, mely mindjárt az első időkben további évi 5 millió korona, s később közel 9 millió koronáig felemelkedő ujabb megterheltetést okozna, már pénzügyi okokból sem vállalhatja magára. Lényeges sérelmet orvosol a javaslat, midőn kimondja, hogy a tanítói és kántori javadalmazás a nyugdíjigény megállapításánál is egységesen számítandó. Igaz ugyan, hogy a hitfelekezeti tanítók a képviselőházhoz beadott többrendbeli kérésükben a kántori jövedelmeknek a tanítói fizetések megállapításánál figyelmen kívül való hagyását s a tanítói állásnak a kántorságtól való függetlenítését kívánják, de e kívánságuk a ministeri javaslat indokolásában felhozottakon kivül még azért sem teljesíthető, mert a törvényjavaslat a kántortanitói állások szervezésének megengedése által első sorban a hitfelekezetek érdekeit kivánja kielégíteni, melyeknek, ha arra kényszeríttetnének, hogy kántoraikat a tanítói javadalmazástól függetlenül díjazzák, iskoláikat nagyon sok helyt fel kellene adniok. A hitfeíekezeteknek máskülönben e javaslat szerint is módjukban áll tanítóikat, a mennyiben őket kántori teendők végzésére is alkalmazzák, e teendők végzéseért külön díjazásban részesíteni, a nélkül, hogy ezáltal a már megállapított államsegélyre vonatkozó igényeikről le kellene mondaniok. De általános panaszra az állami és nem állami alkalmazottak javadalmazása között e czímen felmerülhető különbség sem adhat okot, tekinte, hogy az állami tanítók a kántorságot csak kivételes esetekben, azaz csak a vallás- és közoktatásügyi minister előleges engedélyével csak akkor vállalhatják el, ha ennek elvállalása tanítói hivatásuk teljesítését nem akadályozza. A fizetés kiszolgáltatásának módjára nézve a javaslat nem szünteti meg azon mai állapotot, hogy a tanitó járandósága nemcsak készpénzből, hanem természetben szolgáltatott járandóságokból és földbirtok jövedelméből is állhat. De ha e tekintetben az iskolafentartók érdekeinek figyelembevételével nem szüntethette is meg teljesen a terményfizetéseket, az ezek kiszolgáltatásánál felmerült visszásságokat lehetőleg megszüntetni kívánta akkor, midőn kimondta, hogy a járandóságokat a tanitó közbejötte nélkül kell beszedni s ezeket a tanítónak nemcsak megállapított mennyiségben és megállapított módon, de kellő időben és a termés átlagos minőségének megfelelően is kell kiszolgáltatni, s a mennyiben az iskolafentartó idevonatkozó kötelezettségeinek pontosan eleget nem tenne, őt a megállapított terménybeli járandóságok értékének készpénzben való megfizetésére kötelezte. Maga a közoktatásügyi bizottság pedig a 7. és 10. §-ban eszközölt módosításokkal további biztosítékot kívánt nyújtani az irányban, hogy a tanítók e járandóságainak kiszolgáltatása meghatározott módon és kellő időben eszközöltessék. A törvényjavaslatban megállapított javadalmazás minimumának biztosítása